Ez egy rögzített szabály, hogy a hallgatónak kötelező a meghirdetett 3 vizsgaidőpontból az első alkalomra elmenni, mert a további kettő csak javítási lehetőség?
Figyelt kérdés
Én eddig úgy tudtam, h minden vizsgánál a három időpontból arra megyek el, amire szeretnék. Most viszont az egyik oktatóm, látva hogy, a szerdai vizsgára nem jelentkeztem az etr-ben arra akar kötelezni, h jelentkezzek, ő beírja az egyest, és a következő időpont amelyre tényleg elmegyek már UV-nak fog számítani. Na szerintetek ez így szabályos?2012. máj. 14. 15:23
1/6 anonim válasza:
Egyetemi/főiskolai helyi szabályzatban nézd meg. Ez teljesen helyi hatáskörű dolog. Nekem kicsit gyanús, ilyet még nem hallottam, de akár így is lehet.
Mondjuk igyekezz kevéssé kihúzni a gyufát a tanárnál, mert mégiscsak nála kell majd vizsgáznod.
2/6 anonim válasza:
Én sem hallottam még ilyet:O Esetleg még írj gyorsan a TO-nak és kérdezd meg, ha tvsz-ben nem találsz semmit.
3/6 A kérdező kommentje:
Hát megnéztem a szabályzatban, és az van leírva, h a hallgató bármely időpontot választhatja a 3 megadott közül. Igen, egyébként próbálom nem kihúzni a gyufát a tanárnál, de ez már vérforraló, h semmibe veszik a jogaimat. Az egyik tanár lezárja a nem létszámhatáros vizsgára való jelentkezést egy héttel a vizsga előtt, a másik fel sem rak vizsgaidőpontokat, amiből folyamatos félreértés van, és van olyan tanár is, aki egyébként egyben a tanszékvezető, aki egy nap levizsgáztatja az összes évfolyamot, és csak egy időpontot ad meg...és akkor még a fent leírt esetet ne is említsem. A HÖK honlapján pedig nincs megadva a szak hallgatói képviselője, szóval az egész olyan mint egy összeesküvés ellenünk, hallgatók ellen, h nekünk minél rosszabb legyen, és minél rosszabb jegyek szülessenek...
2012. máj. 15. 16:12
4/6 anonim válasza:
Megértelek. Nálunk se írják a ki a vizsgaidőpontokat, a HÖKösök meg csak meresztik a s*ggüket és nagyon büszkék magukra, hogy meg tudnak csinálni minden félévben 15 kreditet. A barátom volt, hogy úgy írta a második zh-t egy tárgyból, hogy az első még ki sem volt javítva (kb 5 hét volt a kettő között). Múltkor ugyanarról a tanszékről két tanár teljesen különböző dolgokat mondott a pótlásokról, senki nem tudta, hogy mi van. Bezzeg ha mi bármit egy picit is elrontunk, akkor egyből késedelmi díj, meg buktatás. Aztán jönnek azzal a tanárok, hogy mi "kollégák vagyunk", hát persze. Még annyi tisztelet sem kapunk a részükről, amit egy majom elvárhatna.
5/6 A kérdező kommentje:
Igen, hát én a PTEre járok, nem tudom te hová, de gondolom akkor máshol sem jobb a helyzet. Amúgy a fent említett esetnél, a kedves tanárunk azt mondta nekünk, h azért kell elmennünk az első időpontra mind a három tárgynál amit ő tanít, megjegyzem mind a 3 a vizsgaidőszak első hetében van (és bő egy hónap a vizsgaidőszak), mert ő valószínűleg nem fog ráérni a további két megadott időpontban....mi meg néztünk, h mi vannnnn? nem fog ráérni???
2012. máj. 15. 16:41
6/6 anonim válasza:
Szép kis nosztalgia. Nálunk is volt egy tanár, aki 8-12 között vizsgáztatott és délig még egy ember sem jött ki az első 3 főből, aki bement. Következő héten mikor megjött a böröndökkel, mert ment sielni már 7:30-kor elkezdte a vizsgát, azokkal akik jelen voltak és 8:00-ra már mindenki megbukott a 12 főből. :-D :-D :-D Még jó, hogy az első eset után havernak mondtam, hogy ne siessen 12 előtt úgy sem fog sorra kerülni. :-D :-D :-D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!