Félek, mit tegyek?
Figyelt kérdés
Rettegek az ének óráktól. Vagyis nem az órától, hanem amikor hangosan felelünk. Nincs jó hangom, és általában a tanár még feladatot sem ad a többieknek, amíg felelés van, ha még is, akkor is engem figyelnek, és félek hangot kiadna, mert mint fentebb említettem: nincs jó hangom. Régebben nem egész osztály elé kellett kiállni, hanem a helyünkön ülve, és oda nem forgolódtak annyit, illetve mivel általában mindig be voltam rekedve (hát igen, drága ötödik osztály), mindig megkaptam a szerintem kegyelem ötöst. De így, hogy más tanárunk van, a hangom se jó, nagyon rettegek. Szerintetek mit tudnék ez ellen tenni?2012. jan. 28. 23:46
1/6 anonim válasza:
Hát, nem tudom, hogy ez segít, de próbálj meg beletörödni. A legtöbben embernek nincs jó hangja, tehát ez egyáltalán nem égő.
2/6 anonim válasza:
Az éneklés nem olyan, mint a számolás, ha nem tudsz énekelni, az nem baj. Ha nem kapsz ötöst, csak 3-ast, nem dől össze a világ. Szerintem énekből nem is lehet megbukni, maximum ha valaki nagyon nem is akar odafigyelni. Ha látják, hogy igyekszel, az már elég.
3/6 anonim válasza:
Szerintem vedd lazára a dolgot, ne parázz rá annyira. Nagyon ritka így suliban, h vkinek jó hangja van. Nekem is borzasztó hangom van (lány vagyok amúgy), hamég átlagos lenne, de nem, borzalmas szó szerint..én se szerettem énekelni, sőt még a szövegeket se tudtam, szóval kb. ilyen felolvasás szinten műveltem az éneket:D De ha viccesen vedtem, akkor ment.
4/6 anonim válasza:
Én nem értem, miért kell kiállítani a gyereket az egész osztály elé énekelni. Általános iskolában még nálunk is így működött, aztán gimiben már közös éneklés, ahol a tanár azt nézte, tudjuk-e a szöveget, illetve dolgozatokat írtunk zeneelméletből. Ez utóbbi szerintem korrektebb, mint kiállni 30 ember elé és fitogtatni a nemlétező énektudásunkat...
De ne parázz rá, nyilván nem énekel mindenki az osztályból profi szinten, arról aztán abszolút nem tehet senki, ahogyan énekelni tud. Te meg kiemelkedő vagy rajzban vagy sportban vagy matematikában vagy irodalomban vagy akármiben. Na ugye, nem kell elkeseredni :)
5/6 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat :) Ellazultam, nem foglalkoztam az osztállyal, készültem, és bár voltak hamis hangok, a tanár az igyekezetemért megadta az ötöst ^^ Köszönöm a biztatást :)
2012. febr. 11. 17:31
6/6 anonim válasza:
Ügyes vagy! Tudtuk, hogy menni fog! Nagyon büszkék vagyunk rád, csak így tovább! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!