Gazdaságtudományi képzés! Mi lesz 2012-ben?
Ha minden igaz akkor 250 fő "gazdaságtudományi" képzését finanszírozza az állam 2012-ben. Eddig 5 000 fölött volt ez a szám. Összesen további 15 000 fő kap 50%-os tandíj kedvezményt, ez ugye az összes területre vonatkozik nem csak a gazdaságtudományra.
Mi lesz így a túlsúlyban ilyen szakokat indító intézményekkel? Mondjuk a BGF-el?
Illetve annak a zalaegerszegi karával ahol csak pénzügy-számvitel és gazdálkodás menedzsment képzés folyik, illetve felsőfokú szakképzés?
Milyen meglepő, de én is azt hittem elírtak egy nullát! Egyből arra gondoltam, hogy biztosan elnéztem, nem lehet az 250 hiszen a budapesti BGF-en többen jártak ilyen szakokra.
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz, mit tudnak majd kitalálni.
Ha ez valóban így lesz, már pedig nagyon úgy néz ki akkor 4 év múlva megnő majd a közgazdász diploma érteke, nem kicsit. Ugye akkor fog először érződni, hogy mennyivel kevesebb gazdasági szakember kerül majd ki a felsőoktatásból.
Valamint arra lennék még kíváncsi, hogy vajon változni fognak-e a költségtérítések?
Mi máshoz tudnának nyúlni, emelni fogják a térítést...
Engem közvetlenül érint a téma nem kicsit.
Tavaly érettségiztem, sok pontom lett (420), felvettek államilag támogatott agrár képzésre. 2 hónap után rájöttem, nagyon NEM ezzel szeretnék foglalkozni (és egyáltalán ezt tanulni) életem hátralevő részében. Kiiratkoztam abban a reményben, hogy a következő felvételi eljárásban a ponthatárokat elnézve a 420 pontommal simán bejuttok támogatott gazdasági képzésre. Tegnap előtt voltam nyílt napon egy főiskolán és ott tudtam meg. Majd nem elájultam!! A dékán azt is mondta, hogy így aztán emelik a költségtérítés díját, de még azt sem tudják mennyivel...
Most ott vagyok, hogy a szüleim engem hibáztatnak miért hagytam ott az agrárképzést...
Én meg jobb híján a diákhitelben gondolkodom és sírok nagyon-nagyon.. :((((
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!