Miért tanítanak teljesen haszontalan szakokat egyetemen? Képtelenség elhelyezkedni.
Amikor egyetemre mentem azt hittem nem kell majd ennyit szenvednem a munkakereséssel. Nem ezt a szintet vártam el egy egyetemtől. Azt hittem szakmailag fejlődni fogok, de nem kaptam kézzel fogható tudást amit kamatoztatni is tudnék ami miatt fel is vennének egy munkahelyre. Nagy nehezen találtam gyakorlati helyet de ott is a tevékenységem az árufeltöltésre korlátozódik.
Mondanátok olyan szakot amiben nem csalódhatok+ iskolát amivel el is lehet helyezkedni? Muszáj valamit kezdenem mert nem maradhatok így.
Az a baj, hogy az emberek egy szakot akarnak elvégezni, nem pedig valamilyen hivatást űzni. Így mindig nehéz elhelyezkedni.
Az egyetemeknek nem célja munkát adni. Pl. sokan szídják a bölcsészszakokat, de semmivel sem adnak kevesebbet, mint amennyit ígérnek (sokan paanaszkodnak, hogy miután elvégezték ,nem tudnak elhellyezkedni, miközben elképzelésük sem volt, hogy mégis hol helyezkednének el vele). Másrészt meg nem magában a szak hibája, ha valahol rosszul tanulják.
Kereskedelmi szakmenedzsernek azt hittem nah ezzel aztán el lehet helyezkedni azért mindenhol, de hihetetlen hogy csak üzletkötői, ingatlanos, ügynökösdi munkák vannak és egyébként is csak ezekre lenne elég a tudásom, mivel pályakezdő vagyok mindenki csak elküld, szinte úgy nézek rám: te meg mit keresel itt? nem tudsz te semmit! kösz én is tudom és így nem is fogok.
Ezzel boltvezető, kereskedelmi, logisztikai, pénzügyi folyamatokat tudnék ellátni, felső vezető melletti pozíció, irányíthatnék egy vállalkozást (csak nulla a gyakorlati tudásom róla)-egyetemen nem tanítják ezt.
Nagyon reál beállítottságú vagyok és nagyon tetszenek a mérnökös szakmák csak hát fogalmam sincs az mennyire keresett hogy tudnék azzal elhelyezkedni és tényleges tudásra szert tenni mert ez a fontos.
Bocs kicsit hosszúra sikeredett.
Én nyomdaipari mérnöknek tanulok, vagyis könnyűipari mérnöknek, nyomda és média szakirányon. Még nem végeztem a sulival, de már találtam munkát, a végzett ismerőseim 90%-a is talált munkát szinte államvizsga másnapján.
Ha kell bővebb infó, írj egy privit.
Igen. Sokan azt hiszik, hogy elvégeznek valamilyen menedzser szakot, és rögtön menedzserek lesznek. Hát nem. A papír csupán lehetőség.
Ez úgy működik, hogy elkezdesz dolgozni egy boltban, ahogy írtad, árufeltöltőként, pánztárosként. Ha jól végzed a munkád, és van türelmed ezt néhány évig csinálni, akkor egyszer majd adódik egy magasabb pozíció. Előnyben leszel, mert a kollégáid egy részének nem lesz meg a megfelelő végzettsége. Ha szerencsés vagy osztályvezető leszel (egy nagyobb áruházban), vagy boltvezető helyettes (egy kisebb üzletben). Így lehet egyre feljebb lépkedni, vagy éppen elegendő tapasztalat és tőke birtokában saját boltot nyitni.
Ha teljesen új szakmát kezdenél, és hajlandó vagy éveket tanulni, akkor a gépészmérnök, villamosmérnök, programozó informatikus, mérnök informatikus szakokkal jó esélyed lesz elhelyezkedni.
2. válaszoló
Fogalmam sincs milyen munka mivel jár nekem senki sem mondta ezeket és én hiába olvasgatom a felvit ez a szak se azt adta amit leírtak... A pályaválasztási tanácsadóval meg kitörölhetem. Csak túl akart lenni rajtam.
Én magamat rendszeretőnek és szisztematikus gondolkodásúnak gondolom, szeretek mindent eltervezni, beosztani, nem szeretek semmit sem az utolsó pillanatra hagyni, ha lenne rá módon az egész életemet megtervezném ha nem húzná ennyi minden keresztül. Ha kimegyek itthonról akkor megtervezem mikor, hova megyek és mennyi ideig fog tartani.
Alapjában egyedül szeretek dolgozni nyugodt és megfontoltan, a hibákat nem szeretem úgy hagyni mert egész este az zavarna és legszívesebben visszamennék megcsinálni.
A legnagyobb hibám az önbizalmam amivel nem lenne gond ha tudnám hogy megbízható, valós tudásom lenne.
Tényleg nem keresem a bajt normálisan és tisztességesen végezném a munkámat ha lenne...
Nekem a munka lenne az első, mivel családot nem tervezek ez a dolog sose vonzott, de szeret jó munkakapcsolatokat kötni, mert szerintem ez nélkülönözhetetlen.
Bocs már megint hosszúra sikeredett
21/L
3. válaszoló
Hát elhiheted hogy ennél többet. Nem tudtam akkor még gimiből alig kijőve hogy mi fán terem ez a szakma, pályaválasztási tanácsadó ajánlotta...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!