Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Tehát ha jól értelmezem a...

Tehát ha jól értelmezem a közgazdász szak a természettudományhoz tartozik?

Figyelt kérdés

Kordában tartani a közgazdászokat


"Olyan ez, mint a temetőáthelyezés: sok érdeket sért, és viszonylag kicsi a belső támogatottsága" - mondta a koncepcióról az [origo]-nak egy vezető kormánypárti politikus, aki szerint a felsőoktatási intézményrendszer ésszerűsítése konfliktust okoz majd heteken belül. Az átalakítások irányáról az egyeztetés több résztvevője szerint annyi hangzott el a beszélgetésen, hogy csökkenteni kell a felsőoktatás Budapest-központúságát, illetve a fővárosi egyetemek elszívó hatását, emellett azokon a területeken, ahol túlképzés van, koncentrálni kell az oktatást.


A szakonkénti felvételi keretszámok frissítésén és munkaerő-piaci szempontokat figyelembe vevő ésszerűsítésén túl felvetődött például, hogy a jelenleginél kevesebb intézményben képezzenek például jogászokat, de ugyanígy kordában szeretnék tartani az agrár-, a kommunikációs és a közgazdászképzéseket is.


Bár megfelelő mértékű ésszerűsítéssel az [origo] által megkérdezett rektorok is egyetértettek, az államilag támogatott képzésekre felvehetők keretszámának csökkentését aggályosnak nevezték. Az egyeztetés résztvevői szerint a beszélgetésen az hangzott el, hogy a keretszámok az idei csaknem 54-ről jövőre 40 ezerre, 2014-ig pedig 30 ezerre csökkennének. "Ez a várható differenciálás ellenére is kihatással lenne a műszaki és természettudományos képzésben tanulók létszámára is, ami évek óta mindig a munkaerőpiacilag kívánatos szint alatt marad, a szakemberhiány egyes területeken pedig már az ágazat működését veszélyezteti" - mondta az [origo]-nak egy nagy vidéki egyetem vezetője.


ha valaki a teljes cikket látni szeretné bár nekem eléggé felnyomta a vérnyomásom:

[link]


2011. máj. 4. 16:33
 1/7 anonim ***** válasza:
Miért lenne a közgazdász természettudományi? A közgazdász gazdasági képzés.
2011. máj. 4. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:

A közgazdaságtan az társadalomtudomány.


Ami a terveztet érinti, szerintem ennek a döntésnek már eljött az ideje. Egy diploma lassan semmit sem ér, mert annyi embernek lesz. Lehet most lepontozni a hozzászólásomat, de szerintem legyen fele annyi diplomás, és inkább legyenek szakmunkások. Magyarország csak úgy ontja magából a diplomás embereket, akiket egyszerűen lehetetlen elhelyezni, mert annyi nem kell belőlük. Szerintem legyen nehezebb bekerülni egyetemre, legyenek kevesebben, ha ezáltal a diploma értéke kicsit is felértékelődik.

2011. máj. 4. 16:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:

[link]


És ehhez mit szólsz? A vicc, hogy a győri nincs a megtartani kívántak listáján, Győr az 5. legnagyobb város, és én is győri vagyok. Akkor járjak Szombathelyre, vagy Sopronba?

2011. máj. 4. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
Ugyanazt linkeltem? Sebaj.
2011. máj. 4. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:

[link]


Viszont itt egy cikk, hogy nem igazán tetszik a kormánynak ennek a vén kurv@nak a baromságai, remélem leváltják hamar.

2011. máj. 4. 17:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
Srácok,srácok. nem hiszitek ugye, hogy csak úgy el fognak tűnni egyetemek? Múlt héten hallottam az egyik professzoromat telefonálni, és arról beszéltek, hogy melyik egyetem melyikkel tudna egyesülni. Szóval szerintem no para.
2011. máj. 4. 17:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:

A közgazdaságtan nem gazdasági képzés, hanem társadalomtudományi.



"A közgazdaságtan olyan társadalomtudomány, amely a gazdasági rendszerrel, vagyis a javak megtermelésével, elosztásával, értékelésével és fogyasztásával foglalkozik."


Wiki

2011. máj. 4. 18:24
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!