Az érettségit 3-asról le lehet rontani egyesre?
Nekem csak a matekra/infóra kell most koncentrálnom,ezért a többit csak úgy írom meg hogy éppen csak átcsússzak./persze próbálom minél jobban de annyira nem izgat/
Na és most ha teszem azt töri 50%-os lesz,magyar ugyancsak ennyi akkor ha szóbelire egy tételt se tanulok meg akkor az mennyire húzza le?
Előrehozottat már csináltam németből,írásbelin 2hibám volt már megvolt az ötös bőven,és ott azt mondta a tanár hogy ha meg se szólalok akkor is bőven megvan a 4-es.:S
(Meg szólaltam mert 5-ös lettem végül csak érdekelne hogy a többi tárgyból ez hogy van,vagyis hogy az 50%-ot le lehet e vinni 2-es alá)
Bizony, mindegyik vizsgarészen (szóbeli, írásbeli, ha van, gyakorlati) el kell érned legalább 10%-ot ahhoz, hogy a vizsgád érvényes legyen. Ha ez nem sikerül, akkor mellette mindegy, milyen a többi vizsgarész érdemjegye, megbuktál az adott tárgyból. Ez írásbelin problémásabb, mert ott kevésbé szubjektív a pontozás. A szóbeli pontszáma eleve kevesebb, tehát ennek a 10%-a is kisebb érték és ott több mindenre lehet pontot adni. Egyébként pedig azt, hogy egy tárgy esetén az egyes vizsgarészek eredményei mennyiben módosítják a végeredményt, egyszerű százalékszámítással megkaphatod. Már ha tényleg a matekra koncentrálsz... :-)
(ha meg az infóra is, akkor akár táblázatkezelőben is kiszámíthatod)
Értem,köszönöm.
Akkor valamennyit azért nem árt készülni:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!