Hogyan tudnek ebbol egy rovidke kis fogalmazast irni?

Élete

A kalandos életu író jómódú polgárcsaládból származott. Oak Parkban, Chicago (Illinois) egyik külvárosában született mint második gyerek és elso fiú. Apja Clarence Edmonds Hemingway vidéki orvos volt, anyja Grace Hall Hemingway. A család egy hathálószobás Viktória-korabeli stílusú házban lakott, melyet még Hemingway anyai nagyapja épített. A nagyapa, Ernest Miller Hall, angol emigráns volt, és az amerikai polgárháború veteránja.

Hemingway anyja, egy uralkodó természetu és erosen vallásos asszony, szigorúan betartotta az Oak Park-i protestáns erkölcsöket. Hemingway késobb Oak Parkról, ahol felnott, így írt: "A helyet széles gyepek és szuk látókörök jellemezték." Hemingway inkább természetkedvelo apjához húzott. Együtt mentek vadászni Michigan erdoiben, táborozni, horgászni a tavak körül. A család gyakran töltötte nyári vakációit a Windemere-nek nevezett nyaralójukban, a Walloon tó partján. A természet iránti vonzódás Hemingwayben korán megalapozta élete végéig tartó szenvedélyét a szabadban uzheto kalandok iránt, és vágyakozását a messzi, elszigetelt tájak felé.

Hemingway az Oak Park és a River Forest nevu középiskolákban (1913-1917) kiváló tanulmányi eredményeket ért el az angol és az azzal kapcsolatos tárgyakban, azonkívül kultiválta az úszást, ökölvívást, és az amerikaifutballt. A középiskola után kihagyta az egyetemet, és megkezdte írói tevékenységét mint riporter The Kansas City Star nevu újságnál. Annak ellenére, hogy csak hat hónapig dolgozott a Star-nál (1917 október-1918 április), írói pályája alatt mindvégig az újság stílusát követte mint alapveto vezérfonalat: „Írj rövid mondatokat és paragráfusokat. Használj eroteljes angolt. Légy pozitív, ne negatív.” Hemingway születésének századik évfordulóján a Star az utolsó száz év egyik legjobb riporterének nevezte ot.

Miután úgy döntött, hogy részt vesz az elso világháborúban, otthagyta az újságot, és apja tiltakozása ellenére katonának jelentkezett. Az orvosi vizsgálat azonban felfedezte rövidlátását, így mint önkéntes csatlakozott a Vöröskereszt Mentoszolgálatához (Red Cross Ambulance Corps). 1918-ban, útban az olasz front felé, megállt az állandó német bombázás alatt álló Párizsban – olyan közel akart kerülni a harchoz amennyire csak tudott. Az olasz fronton aztán nemsokára tanúja lehetett a háború brutalitásának. Szolgálatának elso napján felrobbant egy loszergyár Milánó közelében, és az emberi (foleg noi) maradványokat neki kellett felszednie. Ez volt elso találkozása a halállal. Késobb ezt az élményét „A Natural History of the Dead” címu elbeszélésében írta le. 1918 júliusában Hemingway az olasz Fossaltánál súlyosan megsérült. Mialatt utánpótlást szállított a katonáknak, osztrák tuzvonalba került, lábait repeszgránát találta el. Sebesülése végetvetett gépkocsivezetoi beosztásának. Késobb az olasz kormány a katonai bátorság ezüst érdemrendjével jutalmazta (medaglia d'argento), amiért saját sérülései ellenére egy sebesült katonát behúzott a menedékhelyre. Sebesülése után az amerikai vöröskereszt vezetése alatt muködo milánói kórházban dolgozott, ahol beleszeretett egy Agnes von Kurowsky nevu amerikai ápolónobe. Ez a viszony késobb fo motívumként szolgált a Búcsú a fegyverektol (A Farewell to Arms) címu regényében.

1921-ben Hemingway összeházasodott Elizabeth Hadley Richardsonnal, majd Párizsba költöztek. Az író innen küldött tudósításokat a görög-török forradalomról a Toronto Star nevu kanadai lapnak. Ebben az idoben csatlakozott a "párizsi modern irodalmi mozgalom"-hoz, amely foképpen az önkéntes számuzetésben élo, fiatal amerikai irókból és költokbol verodött össze. Itt ismerkedett meg Gertrude Stein amerikai írónovel, aki szintén Párizst választotta otthonának. Mint irodalmi mentor, Stein maga köré gyujtötte a fiatal amerikai írókat és költoket. Hemingway visszaemlékezései szerint (Vándorünnep--A Moveable Feast), az elveszett nemzedék elnevezés is Gertrude Steintol származik. „Ez az, ami vagy,” mondta Stein. „Mindannyian ezek vagytok, az összes fiatal aki a háborúban szolgált. Ti vagytok az elveszett nemzedék.” Párizsban barátságot kötött többek között az amerikai Sherwood Anderson íróval, és Ezra Pound költovel. Az amerikai írók csoportja gyakran látogatta az amerikai Sylvia Beach Shakespeare & Company nevu párizsi könyvesboltját. Sylvia Beach híres volt arról, hogy lelkesen segítette a tehetséges, újító írókat. 1922-ben az o támogatásával látott nyomdafestéket James Joyce Ulysses címu regénye is; a könyv kiadását az Egyesült Államokban betiltották, de Hemingway megpróbálta írótársa regényének másolatait hazájába csempészni. Hemingway elso munkáját, "Három történet és tíz vers" (Three Stories and Ten Poems), Párizsban adták ki 1923-ban. Ugyanebben az évben feleségével visszatért Torontóba. Itt született elso fia, John Hadley Nicanor Hemingway.

Hemingway amerikai irodalmi karrierje egy novellasorozat, "A mi idonkben" (In Our Time, 1925) publikálásával kezdodött. A novellák kiadása az író számára fontos fordulópontot jelentett; az, hogy az irodalmi körök elfogadták minimalista stílusát, nagyban megnövelte írói önbizalmát. Franciaországi baráti köre inspiráló hatással volt elso regénye, A nap is felkel (The Sun Also Rises, 1926) megírásához. A regényt Angliában adták ki eloször Fiesta címen. Ez a félig-meddig önéletrajzi könyve a Párizsban és Spanyolországban élo amerikaiakról szól. A regényt Európában és az Egyesült Államokban egyöntetu siker fogadta.

1927-ben Hemingway elvált Elizabeth Hadley Richardson-tól és feleségül vette a katolikus Pauline Pfeiffert. A házasság után a protestáns Hemingway áttért a katolikus vallásra. 1927-ben megjelent "Férfiak nok nélkül" (Men Without Women) címu novellagyujteménye. A gyujtemény magába foglalta "A bérgyilkosok" ("The Killers") címu legismertebb novelláját is. 1927-ben Kansas City-ben megszületett második fia, Patrick, és két évvel késobb a harmadik, Gregory.

1928-ban Hemingway és Pfeiffer a Key West (Florida) szigetre költöztek, azzal a céllal hogy új szakaszt nyissanak közös életükben; tervüket azonban egy tragikus esemény félbeszakította. Ugyanebben az évben Hemingway apja, Clarence, aki anyagi és egészségügyi problémákkal küszködött, egy polgárháború-korabeli pisztollyal agyonlotte magát. Hemingwayt apja öngyilkossága mélyen megrázta. Az esemény késobb bekerült az Akiért a harang szól (For Whom the Bell Tolls) címu regényébe.

1933-ban Mombaszába (Nairobi) utazott, azután Kenyába, majd Tanzániába. Serengetiben vadászatnak szentelte idejét. Az 1935-ben kiadott „Green Hills of Africa”, „The Snows of Kilimanjaro” és a „The Short Happy Life of Francis Macomber” címu írásait egytol-egyig afrikai kalandjai inspirálták. 1937-ben Hemingway Spanyolországba utazott hogy tudósításokat küldjön a spanyol polgárháborúról az Alliance nevu északamerikai újságnak. A háború komoly feszültséget okozott Hemingway házasságában. Az odaadó katolikus Pauline Pfeiffer a katolikus-párti, falangista Franco kormánnyal szimpatizált, míg Hemingway a republikánusokat támogatta.

1938-ban kiadták a The Fifth Column címu egyetlen színdarabja, és 49 novellája The Fifth Column and the First Forty-Nine Stories címen.

Amikor az Egyesült Államok 1941 december 7.-én belépett a második világháborúba, Hemingway egy ideig részt vett a tengerészeti hadviselésben Kuba partjain, ahol az amerikai haditengerészetet segítette a német tengeralattjárók felkutatásában. 1944-ben Angliába telepedett át mint haditudósító. Részt vett a normandiai partraszállásban, ahol újra megsebesült. Elsoként vonult be Párizsba egy francia partizáncsapat parancsnokaként, amiért elobb parancsmegszegés miatt haditörvényszék elé állították, majd végül is kitüntették. Miután a háború véget ért, visszatért Kubába.

Az 1950-ben írt „A folyón át a fák közé” (Across the River and Into the Trees) címu regényét kedvezotlen kritika fogadta. 1953-ban Pulitzer-díjat kapott Az öreg halász és a tenger címu kisregényéért. Egy évvel késobb megkapta az irodalmi Nobel-díjat, amit személyesen nem tudott átvenni, mert 1954-ben repülogépével lezuhant Afrika fölött. Bár komoly sérüléseket szenvedett, a balesetet túlélte.

A következo években az Idaho állambeli Ketchum városában kezeltette magas vérnyomását és mániás depresszióját. Az egyre súlyosbodó depressziója miatt kapott elektrosokkos kezelések is nagyban hozzájárulhattak ahhoz, hogy 1961. július 2-án fobelotte magát. Szerinte emlékezotehetsége romlását is az elektrosokkos kezelésnek köszönhette; erre többször hivatkozott mint életkedve elvesztésének nyomós okára.

Hemingway mindvégig kalandos életet élt. Részt vett a spanyol polgárháborúban mint önkéntes katona és haditudósító, vadászott Afrika erdeiben és szavannáin, bikaviadalokra járt Spanyolországban. Volt amator ökölvívó, és szeretett halászni. Erosen ivott, míg végül a mértéktelen ivás alkoholizmussá fajult.

Hemingway íróasztala (Key West)

Hemingway háza Key West szigetén ma múzeum. Itt írta munkái 70%-át a ház mögötti, dolgozószobává alakíttatott garázsban. 1940-ben, a Pauline Pfeiffertol való válása következtében elvesztette szeretett Key West-i otthonát. Pár héttel a válás után feleségül vette Martha Gellhornt, aki négy évig riportertársa volt Spanyolországban. Ugyanebben az évben publikálták a Kubában és Key Westen megírt Akiért a harang szól címu regényét. Négyévi viszálykodó házasság után Martha Gellhorntól is elvált. Negyedik és egyben legutolsó felesége, Mary Wells Monks, akivel 1946-ban házasodott össze, szintén háborús riporter volt. Házasságuk alatt legtöbb idejüket Hemingway Finca Vigía nevu kubai birtokán töltötték.

A háború után írni kezdte következo regényét, az Édenkert-et (The Garden of Eden). A könyvet, melyet nem fejezett be, halála után adták ki 1986-ban, erosen rövidített formában.

Muveinek jellegzetessége [szerkesztés]

A jéghegy-elv

Saját élményeibol ihletett regényei és novellái a férfias erényeket testesítik meg. Hemingway muveire jellemzo a tömörség, ami mindig sokkal nagyobb mondanivalót hordoz magában, mint ami olvasható. Írói hitvallása a jéghegy-elv volt. Számára a tömören, minden sallang nélkül megírt muvek csak a jéghegy csúcsát jelentették, a sorok közötti olvasás elengedhetetlen volt. A történet valós tartalma mindig a felszín alatt játszódik, akárcsak a vízfelszín alatti jéghegy. Kiválóan példázza ezt a Macska az esoben címu, rövid lélegzetvételu novellája, ahol egy szinte semmitmondó esemény álarca mögött a férfi és no közti elkeseredett drámának lehetünk tanúi.

Hemingwayrol azt terjesztették, miután megírt egy muvet, azt újra átolvasta és kihúzogatta a felesleges szavakat – legfoképpen a mellékneveket – és csak a legszükségesebbeket tartotta meg. Muveire jellemzo az ilyen irányú minimalizálás, a jelzok gyér használata, ami szintén a jéghegy csúcsának csiszolását és a rejtett tartalom hangsúlyozását szolgálta. Írói stílusa éles ellentétben állt irodalmi riválisa, William Faulkner stílusával.

Világszemlélete [szerkesztés]

Ernest Hemingway muveinek világa egyértelmuen férfiközpontú. Témáiban férfias sportokat ábrázol: vadászatot, halászatot, ökölvívást, bikaviadalt. Az eroszak többféle megvilágításban is megjelenik nála, mint például a háború az Akiért a harang szól (For Whom the Bell Tolls) címu regényében, vagy a bérgyilkosság a Bérgyilkosok novellában ("The Killers"). A halál – legyen az csatatérhez vagy máshoz kapcsolódó – visszatéro eleme muveinek. Azonban ez a halál szinte soha sem dicsoséges és nemes; inkább a puszta valósággal és a dolgok értelmetlenségével szembesít. A veszélyekkel, az élet nehézségeivel való bátor szembenézés Hemingway világának tartóoszlopa. Férfias követelmény nála a bátorság és a helytállás, minden körülmények között. A gyávaság megbocsáthatatlan bun, ezért kell a Francis Macomber rövid boldogsága ("The Short Happy Life of Francis Macomber") címu novella címszereplojének is meghalnia. Hemingway erkölcsi kódexe nem ad felmentést senkinek, még akkor sem, ha az a szereplo pusztulásához vezet. Ezzel a kemény, meg nem alkuvó helytállással találkozhatunk az Aki nem adja meg magát címu elbeszélés kiöregedett torreádorában vagy Santiagonak a tengerrel való hosies küzdelmében (Az öreg halász és a ten

ger).

Ernest Hemingway

(1898 - 1961)

Az amerikai - pontosabban az angol nyelvu észak-amerikai - irodalom fejlodése feltunoen egyenetlen. Költészete a XIX. század elso felétol rohamosan egyre értékesebb és egyre hatásosabb. Már Edgar Poe, majd Walt Whitman költészete hamarosan világhatású lett. Az európai szimbolizmus Poe-t vallotta elodjének, az expresszionizmus Whitmant. Ugyanakkor a drámairodalom és különösen a széppróza alaposan elmaradt. Jelentékeny amerikai drámaíró a XIX. században egyáltalán nem volt. Itt a stílust és a színvonalat a David Belasco-féle népszínmu jellegu és cowboydrámák jelezték. De a regény- és novellairodalomban is az európai igényeknek megfeleloen csak a század legvégén feltuno Jack London jelezte az irodalmi fejlodést. Mindezek után a XX. században, pontosabban az elso világháború után indult és azonnal nagy lendületet vett a regény- és a novellairodalom. A gazdasági és ezzel a társadalmi elorehaladás megelozte a szellemi fejlodést. A XX. század elejére az Egyesült Államok ipara és kereskedelmi lendülete elérte az európai színvonalat, az elso világháború után pedig gyors ütemben meghaladta. Ennek folytán a könyvkiadás és könyvkereskedés egyre több olvasnivalót igényelt mindenfajta színvonalon. A detektívregényekkel és a kalandregényekkel párhuzamosan egyre többen igényeltek színvonalasabb olvasnivalót. A korán meghalt Jack London-t egyre többen tekintették mesterüknek. Azok a prózaírók, akik hamarosan eljutottak az európai közönséghez is - Upton Sinclair, Theodor Dreiser -, maguk is úgy érezték és hirdették, hogy Londont folytatják. Ezek ugyan már a század elso éveiben, az elso világháború elott indultak, de igazi tömegsikerük csak a háború után kezdodött el. Akkor azonban olvasottságuk már Európára és az egész világ olvasóközönségére kiterjedt.

Akiért a harang szól

Búcsú a fegyverektol

Az elso világháború után azonban az írók egy egész nemzedéke, foleg a háborúból hazatért, nagy tapasztalatú fiatalság szinte ontotta magából a jobbnál jobb regényírókat és novellistákat. A következo évtizedekben igen sok amerikai író vált hamar világhíressé. Tekintettel az amerikai kiadók tömegtermelésére, a sikeres muvek írói sok pénzt kereshettek. Így értheto, hogy az egyik legsikeresebb és talán a legnagyobb hatású novellista és regényíró, Ernest Hemingway nemcsak világutazó lehetett, nemcsak ingatlanokat birtokolhatott, de volt tengeri hajója is, és nemegyszer a saját pénzébol hadseregeket állított ki, hogy a szabadságküzdelmek segítségére siessen.

Hemingway sikerének egyik titka a szakadatlan kalandosság. Bámulatos lélektani szemléletességének és társadalomábrázolásának hitelessége mellett a legjellemzobb rá az események izgalomban tartó fordulatossága. De az is tény, hogy élete semmivel sem kevésbé kalandos, mint írott történetei.

Egy igen nagy jövedelmu orvos fia volt. A divatos doktor sikeresen gyógyított, de ugyanolyan nevezetes lett azzal, hogy szenvedélyes vadász és szenvedélyes halász volt. Életveszélyes körülmények között nem kevésbé veszélyes nagy vadakat ejtett el. Máskor saját halászhajóján hol cápákat, hol meg éppen bálnákat kergetett. Fia ettol az apától örökölte a veszélyek kedvelését, a fegyverek biztonságos kezelését és a családban megszokott vadászó és halászó kedvet. Apja ugyan jobban örült volna, ha iskolákban szerez minél nagyobb muveltséget. Hajlama is volt a folytonos muvelodésre. 17 éves korában azonban megunt minden iskolát. Megszökött hazulról, elment újságírónak. Otthon ugyan megharagudtak rá, de a költségeit mindig fedezték. Megbocsátani azonban csak akkor kezdtek, amikor sokszor kitüntetett katonáskodás után egyszerre népszeru író lett. A háború végén már élete húszas éveinél tartott. Különös módon az ifjú években még verseket sem írt. Csak az elso világháború után jelentek meg itt-ott költeményei. Ezek idovel korai novelláival együtt kötetben is napvilágot láttak, de prózai sikerei után többé nem írt verseket.

1926-ban, tehát 28 éves korában egy novelláskötetével hirtelen olyan sikere lett, hogy apja is újra magához ölelte, o pedig soha többé nem kért pénzt hazulról. A könyv címe ez volt: „Férfiak nok nélkül". A cselekmények nagyon különbözoek voltak, de valamennyiben a hajszolt és hajszoló szerelemvágyról volt szó. Ez egyébként írójukra is jellemzo volt. Egész életében, viszonylag idos koráig szinte úgy hajszolta a noket, mint vadászatkor a vadakat, halászatkor a halakat. Késobb, túl a negyvenedik életévén váltogatta a világhíres színésznoket. Amikor már idosebb korában megnosült, menyasszonyával közölte, hogy huséget nem várhat. Ha ezt tudomásul veszi és elfogadja, akkor mehetnek az anyakönyvvezeto elé. Talán érdekes, de közismert, hogy feleségével igen jó házasságban élt. Az asszony általában azt is tudta, hogy éppen akkor kivel kell osztoznia. Hanem a szeretok váltakoztak, de a feleség mindvégig mellette volt. Az asszony muvelt, jó irodalmi érzéku élettárs volt. Az író halála után o rendszerezte az életmuvet, gondozta a hátrahagyott muveket, vagyis a Hemingway-novellák rendszerezése neki köszönheto.

Már az elso világháborúból mint sokszor kitüntetett, rendkívül vakmero katona tért haza. Az újságoknál arra vállalkozott, hogy bárhová, ahol háború van, hajlandó elmenni haditudósítónak. Elobb Kínában járt, a nagy polgárháború idején, a köztársaságpártiak mellett ment csatáról csatára. Már ekkor kiderült, hogy ott lép a küzdok közé, ahol az igazságot sejti. A szabadság katonája akart lenni. Ez nyilvánvalóvá vált a spanyol polgárháborúban. Oda nem küldték, önkéntesen ment magától. Idovel fegyverrel lépett a köztársaság harcosai közé. Elso vonalban küzdött Francóék ellen. Innét küldött háborús riportjai még novellái elott lettek igazán világhíresek

Saját életének kalandjai adták legsikeresebb regényeinek témavilágát. Korai háborús kalandjaiból és tapasztalataiból építette fel elso igazán világhíres regényét, a „Búcsú a fegyverektol"-t. Már ebbol a terjedelmes mubol és a gyors egymásutánban megjeleno novellákból kitunt írómuvészetének az a vonása, hogy rendkívül tömören ír. Azonnal híresek lettek rövid mondatai, a fölösleges szavak elkerülése, a cselekmény állandó fordulatossága. Ezek az apró munkára valló tulajdonságok mindvégig jellemezték az elbeszélt cselekmények egységességét, gömbölyuségét. Ez az oka annak, hogy regényeit az olvasó gyorsan olvassa, és egy hosszú cselekményt is majdnem novellának képzelhet el. Máskor egy néhány oldalas novella oly gazdag eseménysorozat, hogy utólag visszagondolva rá, csaknem regénynek hat.

Akiért a harang szól

Robert Jordan, amerikai spanyol nyelvtanár, önkéntes a köztársaságiak oldalán, parancsot kap, hogy robbantson fel egy hidat a fasiszta vonalak mögött. Jordan a hegyekben élo partizánok segítségét veszi igénybe. Három napig él köztük, készülodik a feladatra — s e három nap a regény, Hemingway-nek ha nem is a leghibátlanabb, de a legnagyobb szándékú és ívelésu regénye. E három nap alatt Jordan megtalálja élete nagy szerelmét Mariában, s halálát a híd felrobbantása után.

Jordan úgy látja, hogy a parancs, amit kapott, nem jó parancs. Nem jó a végrehajtójának, mert iszonyúan kockázatos, veszélyes és talán lényegében nem jó, mert az egész készülo támadás nem jó. De elkergeti magától a gondolatot, nem engedi elgyávítani magát saját ítéletétol, elgyengíteni a szerelemtol. „Nem lehet így gondolkodni, mondta magának . . . Sem te, sem az öregember nem számítotok. Kötelességtek eszközei vagytok. Vannak szükséges parancsok, amelyekben nem te vagy hibás, s itt van a híd, s ez a híd lehet az a pont, amelyen megfordulhat az emberi nem jövoje. Mint ahogy bármin megfordulhat, ami ebben a háborúban történik." A hemingway-i bátorság öncélú erkölcsi törvénye itt értelmet kap, s mindjárt a legnagyobbat: az emberiség ügyét. S ez a nemes bátorság nemcsak Jordant tölti el, hanem a mellékfigurák nagy részét is. Van köztük anarchista és vallásos ember, van, aki szeret ölni, van, aki szeretné elkerülni az ölest; mindegyik másképp képzeli el a jövendot; Fernando például úgy,, hogy a gyozelem után mindenki „Don", „úr" lesz; de egyik se tudja másképp elképzelni, csak a köztársaságiak gyozelmével, s ezért egyszeruen, pátosz és gesztusok nélkül hajlandó odaadni az életet. Ok Hemingway legszebb, legegyénibben ábrázolt mellékalakjai: a spanyol nép. El Sordo, a süket, öreg partizánvezér, aki halálának végso egyszeruségében és hosiességében fölébe emelkedik minden hemingway-i halálnak; Pilar, a bölcs, babonás, mindenttudó hatalmas asszony, az író leggazdagabban ábrázolt alakjainak egyike, aki a lélek meglepetéseivel is szolgál; a kedves, megbízhatatlan és teljesen erkölcstelen Raffael; a mocskosszájú Augustino, aki éppoly tiszta ember, mint a meggyalázott Maria; a korlátoltan méltóságteljes Fernando: a gyávává silányoclott, okos Pablo, aki végül mégis megembereli magát: egy nép szabadságharcának eleven emlékmuvei. Nem idealizáltak; ha Hemingway valamire nem hajlamos, hát az idealizálásra nem. Emberek, akik rettenetesen kegyetlenek tudnak lenni, de kegyetlenségük egy elemi, méltányos igazságérzet féktelensége. „Tudom, hogy mi is szörnyuséget csináltunk velük", gondolja Jordan, miután Maria elmondja meggyaláztatása történetét. „De azért, mert tanulatlanok voltunk, s nem tudtuk, mi a helyes. Ok azonban eltökélten és tervszeruen csinálták. Ok, akik muveltségük utolsó virágai." Csak ebben a világban lehet hiteles, sot nagyjelentoségu Maria szép naivitása: „Szeretném méhemben hordani fiadat és lányodat. És hogyan lehetne jobbá tenni a világot, ha nincsenek gyermekeink, akik a fasiszták ellen harcolnak?" S Maria csak azért tudja otthagyni a lábatörött Jordant, mert úgy érzi, ot is viszi magával és magában. Robert Jordan pedig gyötrelmes kínok közepette megfordul, hogy ne kelljen magát agyonlonie, hanem harcban öljék meg. Méltó halál az ügyhöz s a Hemingway-hoshöz.

Az öreg halász és a tenger

Santiago, az öreg halász, aki nyolcvannégy napon át nem fogott semmit, a nyolcvanötödiken megakaszt egy óriási marlint. Három napig küszködik vele a tengeren, egyedül, öregen, fáradtan, de az öregkor bölcs erobeosztásával s az emberi nagyság makacsságával. A cápák azonban megfosztják zsákmányától, nem visz vissza mást a kikötobe, csak a nagy hal szép, csupasz csontvázát. A balsors látszólag fölébe kerekedett az embernek. Mégis, amikor Santiago nagyon fáradtan elalszik, az ifjúkorában látott oroszlánok játszanak álmában a tengerparton. A boldog emlék és a megelégedettség álmát alussza, mert nem az eredmény a fontos, hanem a vállalkozás, és nem a siker igazolja az embert, hanem az a tudat, hogy mindent elkövetett, amit elkövethetett a rámért feladat teljesítéséért. Még akkor is a megelégedettség álmát alhatja, ha a buta turisták félreismerik a vállalkozás rom-tanúját, a csontvázat, mert ott van a gyerek, aki tole tanult, s ezután vele fog ismét halászni, ott van a többi halász, s ott vannak az ifjúkor játszó oroszlánjai az álombéli parton. Santiago már nem azért öl, mert az öles öröme lázadás a halál ellen, hanem kötelességbol, helytállásból, hivatásból, mert ez az a mu, melyet öregségére meg kell alkotnia; de testvére a hal éppúgy, mint a nap és a csillagok és az emberek. Santiagónak nem kell már lázadnia a halál ellen, mert nincs végzet, amely most kényszerítené meghalni. Vele talált helyet az ember a világban.

Számára minden téma volt, de nagyon egyenetlen tempóban dolgozott. Egy háború vállalásáért néha évekig sem írt szépirodalmat. Vadászkaland vagy halászkirándulás, olykor egy-egy szerelmes utazás úgy telt el, hogy egyetlen sort sem írt le. Máskor, ha benne tartott egy terjedelmes szövegben, elfeledkezett az evésrol is, egymás utáni két éjszaka se feküdt le, hanem írt, folyton írt. Az ital azonban mindig mellette volt. Senki se látta nemhogy részegen, de enyhén mámorosnak sem. Mindig igen józanul tudott hozzászólni vitákhoz, vagy hosszasan kifejteni véleményét egy irodalmi vagy politikai kérdésrol.

Életszemléletének alapja a tevékenység megbecsülése. Hirdette, hogy az eredménytelen munka többet ér a semmittevésnél. Ennek az erkölcsi értékelésnek legszebb példája terjedelmes elbeszélése: „Az öreg halász és a tenger". Ember és természet egyszerre harcos és békés viszonya, a munka öröme és a beletörodés a kudarcba sajátos egységként jelenik meg ebben a muben. Az öreg halász nagy nehezen elejti a nagy halat, de amíg zsákmányával partot ér, a kis halak felfalják a zsákmányt. A halász egy óriási csontvázzal érkezik. Az eredmény diadala és a csod tudomásulvétele a világirodalom nagy muvei közé sorolja ezt a történetet.

Hemingway mindig politikai életet él, mindig a szabadság oldalán áll, de soha semmiféle pártnak nem tagja. Véleményéért azonban mindig kész akár életét is feláldozni. Vagyonát pedig gyakran áldozza.

1940 óta Kubában élt, s Fidel Castróék hatalomra kerülése után sem távozott onnan, sot személyes jó viszonyt is ápolt a kubai forradalmár vezetovel. Otthonát sokan megcsodálták. Különbözo gyujtemények, vadásztrófeák díszítették. Egy külön szobában fegyvertára volt. Egyik kedvtelése volt a puskákat, pisztolyokat, szúrófegyvereket tisztogatni. Ebben a szobában végezte életét. 63 éves volt. A körülményekrol annyit tudunk, hogy orvosnál járt, kivizsgáltatta magát. Azután hazament, feleségének se mondott semmit a vizsgálat eredményérol. Bement a fegyvertárba és agyonlotte magát.

Halála óta változatlan az értékelése. Észak-Amerikában is, Európában is. Az, hogy évszázadunk egyik legnagyobb regényírója, és talán o a legnagyobb novellistája.

Ernest Hemingway - Az öreg halász és a tenger

A mu szereploi:

- Santiago - Az öreg halász

- Manolin - A fiú

A mu egy tízegynéhány soros bevezetovel indul, mely elmondja mindazt, ami eddig történt: „A halász már öreg volt, kis csónakján egyedül halászott a tengeren, a Golf-áramlat mentén, s immár nyolcvannégy napja, hogy nem fogott semmit. Eleinte, negyven napig egy fiú is vele ment mindig. De aztán, hogy negyven napig nem fogtak semmit, a fiú születi azt mondták, hogy az öreg most már igazán és végérvényesen salao, ami a legsúlyosabb szó a balszerencsés emberre, úgyhogy a fiú, parancsukra, ettol fogva egy másik hajóval ment halászni, és fogtak is mindjárt az elso héten három nagy halat.”

A fiú azonban nem csak ezt a negyven napot töltötte az öreggel. 5 éves volt, amikor Santiago eloször kivitte magával a tengerre, s azóta elválaszthatatlan jóbarátok lettek. A fiú, ahogy telt az ido egyre inkább gondoskodott az idosödo Santiagóról. Élelmet, kávét, újságot vitt neki minden nap, s kedvenc beszédtémájuk a baseball.

A 85. napon a halász immár magában evez ki a tengerre, messzire megy, mert eljött az osz, a nagyhal ideje. Az óceánon a fregattmadár jelezte számára, hogy nagy zsákmányt rejt a víz mélye. A sejtése beigazolódott. Horgára akadt egy nagy hal, amely jó két napon át vonszolja ot csónakostul. A harmadik napon sikerül elejteni a zsákmányt, s megindul a hazasegíto passzátszél is. Ám jönnek a cápák (1. nap: egy; 2. nap: ketto; 3. nap: egy; 4. nap: ketto; 5. nap: egy egész raj), melyek közül jó néhányat hosies küzdelemben megöl Santiago, a partra azonban már mégis csak a nagy hal csontvázával tér vissza. Kezei tönkrementek a hal súlya alatt, szervezetét igen megviselte a tengeri kaland. Manolin, az érte aggódó fiú szinte sírva fakad, amikor meglátja állapotát. Kávét hoz neki, orzi álmát, s kijelenti, hogy ismét együtt fognak halászni, mert még nagyon sokat kell tanulnia az öregtol. Santiago azonban már alszik, s ismét oroszlánokkal álmodik, mint eddig szinte minden éjjel életében.

Santiagón külsore is igen látszottak az öregség jelei: teste elgyötört volt, válla széles a rengeteg munkától, arcát a nap sütötte barnára, bal keze órákon át zsibbadt, mégis tartotta a halat, testén egymást érték a kötél vágta sebek, a kevés alvás miatt beszéde zavarodott volt, hangos beszédével pedig magányosságát igyekezett legyozni.

Hemingway, Ernest (1899-1961)

Amerikai novellista, regényíró

1899. július 21-én született Oak Parkban.

Világirodalmi arcképcsarnok

Jómódú polgárcsaládból származott, apja orvos volt, aki fiát korán ránevelte a halászat, vadászat, a sportok iránti szeretetre. Röviddel az érettségi elott megszökött hazulról, 17 éves korában a Kansas City Star riportere lett, 1918-ban egészségügyi önkéntesként Franciaországba, majd az olasz frontra került, Fossaltánál súlyosan megsebesült.

Felépülése után a torontói Star munkatársaként helyszíni tudósításokat küldött a közel-keleti forrongásokról, a görög forradalomról. 1925-ben elso feleségével Párizsban telepedett le, bekerült Stein szalonjába, összebarátkozott Sherwood Andersonnal, Ezra Pounddal. A 20-as évek végétol, 1927-tol Floridában élt egy kis szigeten, kijárt a tengerre halászni. Ennyi kaland azonban nem elégítette ki; sokat utazott, Arizona dzsungeleiben és Afrika oserdoiben nagyvadra vadászott, bikaviadalokra járt Spanyolországba. Eközben bokszolt, rinbe állt, és legyozött egy bajnokot. A polgárháború idején az antifasiszta Hemingway négyszer járt Spanyolországban mint haditudósító.

1940-ben Kubába költözött. Kis hajójával a Karib-tengeren cirkált, és segítette az amerikai tengerészeket a német tengeralattjárók felkutatásában. 1944-tol Angliában muködött haditudósítóként, részt vett a partraszállásban, újra megsebesült. Egy francia partizáncsoport parancsnokaként elsoként vonult be Párizsba. A haditörvényszék parancsmegszegés miatt hat hétre „diszkvalifikálta”, ezután azonban kitüntették. A háború után visszatért Kubába.

1954-ben repülogépével lezuhant Afrika fölött, a világ már halottnak hite, amikor elokerült az oserdobol. Ugyanebben az évben Nobel-díjat kapott, mivel „új stílust teremtett a modern irodalomban”.

Nem várta meg, amíg súlyosbodó betegsége elhatalmasodik rajta, 1961. július 2-án öngyilkos lett.

Elso alkotói korszaka a Három elbeszélés és tíz költemény 1923 címu könyvvel indult; a versek igen zsengék, a novellák témaválasztása (eroszak, halál) és hangvétele azonban már a késobbi Hemingway-re utal. A mi idonkben 1925 novellái és miniatúrái hol az eroszak, háború drámai képeit villantják fel láncreakciószeru összekapcsolásban, hol a szorongató gyermekkori emlékekhez, az eroszak világába való beavattatás nyers misztériumához térnek vissza. Közös erényük a nyelv szukszavú tömörsége, az intenzitást fokozó ritmusváltás. A kötet kiemelkedo darabja az önéletrajzi ihletésu Indián tábor, mely születés és halál, szenvedés és szenvedély titkaiba kalauzolja gyermekhosét.

Elso regénye, a Fiesta1926, a Stein által „elveszett nemzedéknek” nevezett háború utáni, eszmény és cél nélküli, cinikus, neurotikus generációról ad hu korképet. (A regény mottója Gertrude Steintol származik: „Ti valamennyien az elveszett nemzedékhez tartoztok.”) Az elveszett nemzedék, a „lost generation” az amerikai értelmiségiek, elsosorban írók azon csoportja, mely túlélte a világháborút, hazájukba visszatérve azonban nem hosként fogadták oket, hanem fenntartásokkal és fanyalgással Amerikában végleg a haszon és a pénz vált egyetlen értékké. A nemzedék tagjai (Fitzgerald, Dos Passos) Európába telepedtek át, itt akartak célt és értelmet találni életükre. A Fiestában fogalmazódik meg eloször Hemingway erkölcsi rendszerének fo tétele: a halállal mérkozo bátorság, a helytállás kultikus tisztelete, s rajzolódik ki a hemingway-i pozitív hos profilja: a gyakorlatias, bátor, oszinte, természetes, antiintellektuális férfié.

A Búcsú a fegyverektol 1929 az egykor lelkes önkéntes érett háborúellenességének manifesztuma. A regény fohose, Henry hadnagy kedves, fiatal és kíváncsi átlagamerikai. Kezdetben önként vállal válla harcot az olaszországi fronton, de egyre több brutalitást ismer meg a háborúból. Megsebesülése után rádöbben, hogy ez nem az o háborúja, neki ehhez a háborúhoz semmi köze. Ekkor megköti a maga különbékéjét, és szerelmével, catherine Barkley-val, az angol ápolónovel elmenekülni kíván egy „másik hazába”. Ám hiába sikerül éjszaka csónakon Svájcba jutni, a fronton leselkedo halál szabad földön is utoléri Henryt; gyermekágyban öli meg Catherine-t. Henry is antiintellektuális hos, de programszeru, tudatos nemgondolkozása a háborús öldöklés, a káosz, a hazug elméletek elleni tiltakozás, tehát indokoltnak látszó emberi magatartásforma. Az utolsó pillanatban bekövetkezo tragédia azt a meggyozodést teszi nyilvánvalóvá, hogy a háborúból nem lehet szerelmi idillbe menekülni. A jellegzetes hemingwayi stílus ebben a muvében valósul meg eloször a maga tökéletességében: a szukszavúságra törekvo visszafogottság, amely nem közvetlenül az érzelmeket akarja kifejezni, hanem az emberi kapcsolatoknak azokat a tényeit, amelyek létrehozzák az érzelmeket. Így jönnek létre remek dialógusai, amelyek a mindennapok nyelvén látszólag a hétköznapok apróságaival foglakoznak, de rendkívül intenzív érzelmi töltést hordoznak. Hemingway stílusa és emberképe mögött a behaviorista lélektani iskola áll; az alkotó nem lát bele hosébe, csak tetteit és szavait tudja reprodukálni.

Második alkotó korszakának kezdeti írói válságát tükrözi a Halál délután 1932 és az Afrikai vadásznapló 1935. A két - bikaviadalokról, illetve vadászatról szóló - könyvet az kapcsolja össze, hogy bennük kristályosodik ki Hemingway ars poeticájának lényege; az élet alapveto igazságainak érzékletes ábrázolása.

A két remekbe szabott afrikai novella, a Francis Macomber rövid boldogsága 1936 és A Kilimandzsáró hava 1936 tovább boncolja a becsület, helytállás, beteljesülés problémáit, az amerikai férfi és no pénzen alapuló kapcsolatát. Hosei, bár az o sorsuk is fizikai megsemmisülés, képesek megszabadulni a gyávaság gyötro szorításából, s a sikeres elmenekülés értelmessé avatja halálukat. A Francis Macomber rövid boldogságában a turista-vadász Macomber háromszor vétkezik. Eloször is elfut a megsebesített, a bozótból támadó oroszlán elol. Másodszor: nem fogja fel, miért nem szabad a sebzett oroszlánt pusztulni hagyni. Harmadszor: ara kéri kísérojét, a hivatásos vadász Wilsont, hogy hallgassa el gyávaságát. Csupa olyan dolog, gondolja Wilson, aki az erkölcsi kódexet testesíti meg, hogy „egyszeruen nem teheti meg az ember”. Másnap azonban fordulat következik, megvalósul Francis Macomber rövid boldogsága, rövid, boldog élete, ahogy az eredeti angol cím mondja. Macomber megtanulja, magáévá teszi a törvényt, tehát habozás nélkül a megsebesült kafferbivaly után megy a bozótba. A beteljesülés a halált hozza, Macomber mégis elérte, amit elérhetett. Élete nagy pillanatában férfi volt, betartotta az erkölcsi szabályokat.

A Gazdagok és szegények 1937 sikertelen regénykísérletének célja a felismert antagonizmus feltárása. Tanulsága azonban: „egy embernek önmagában semmi esélye sincs”, következo legjobbnak tartott regényében, az Akiért a harang szól 1940 is visszacseng. A mottóul választott John Donne-idézet: „Senki sem külön sziget... minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang; érted szól.”, az emberi együvé tartozás, a közös felelosség példázata. A regény a spanyol polgárháború idején játszódik, hose, a hídrobbantó Robert Jordan a bátor, férfiasan helytálló Hemingway-figurák leszármazottja. Odahaza, Amerikában a montanai egyetem spanyol nyelvtanára, most a köztársaságiak önkéntese. Az a dolga, hogy a spanyol partizánokkal együttmuködve a fasiszták hátában felrobbantson egy hidat. A regény három napja a szakadatlan harc ideje. Amikor idolegesen elhallgatnak a fegyverek, Robert Jordan önmaga reményeivel és kételyeivel csatázik. „Kommunista vagy?” - kérdezi Maria, a Hemingway-hos mindenkori szerelmének mostani inkarnációja. „Nem, antifasiszta vagyok.” Ez az oszinte és jellegzetes válasz a regény és a teljes életmu egyik sarkigazsága.

Robert Jordan küzdelmének színtere nem a kaotikus, esztelen világháború, s alapveto attitudje nem a menekülés, hanem a fasizmus elleni értelmes, tudatos harc. Jordan sem jut el a Hemingway világában ismeretlen igenlésig, de következetes tagadása, a fasizmus feltétlen elutasítása az adott korban lehetséges egyik legtisztább magatartásforma. Küzdelem és halál örök hemingwayi témái mellett új formában jelentkezik a harmadik vezérmotívum, a szerelem is. A Búcsú a fegyverektol hose számára Catherine kárpótlás a világért, szerelmük tragikus, de nem mentes az érzelgosségtol. Maria is idealizált figura, de nemcsak a békés élet szimbóluma; Jordan érzésében eggyé válik a harccal, s mikor o elpusztul, Maria tovább küzd mindkettojük helyett.

Tízéves szünet után a harmadik írói korszak egy közepes regénnyel indul. A folyón át a fák közé 1950 magán viseli a 2. világháború nyomasztó hatását és az öregedo író rossz közérzetét. Hose, Cantwell ezredes, a tipikus figurák ötvenéves, megkeseredett utódja.

A kritika már az író alkotóerejének kimerülésérol kezd beszélni, amikor megszületik az eleven cáfolat: Az öreg halász és a tenger 1952. Santiago az elso olyan figura, akiben hos és az írói erkölcsi követelmények maradéktalanul összefonódnak, o az, akinek sorsában a beteljesülést, az erkölcsi gyozelmet nem követi fizikai megsemmisülés, s akit az író szabadon enged töprengeni az élet, természet és ember dolgairól. Valósághu és szimbolikus elemek együttélésébol csapódik ki a kisregény és Hemingway egész életmuvének humanista tanítása: „az ember nem arra született, hogy legyozzék...”

De az elbeszélés több a szállóigévé vált mottó illusztrálásánál. Santiago magatartása azt is sugallja, hogy az ember nem mondhat le a saját maga iránt támasztott igényekrol. Számára nemcsak az eredmény a fontos, hanem az tudat is, hogy mindent megtett a ráeso feladat teljesítéséért. Az öreg halász ezért tud a sikertelen küzdelem után olyan nyugodt lélekkel elaludni. Santiago együtt él a természettel, testvérének érzi a halat, mint a napot és a csillagokat is. Beszélget, barátkozik az állatokkal. A halat butábbnak is, nemesebbnek is tartja saját fajtájánál. Mikor csónakján morfondíroz magában, ezek a belso monológjai nem tunnek írói fogásnak, hiszen helyzetének valószeru következményei. Különösen az ölés és az ezzel járó buntudat foglalkoztatja. Fáj neki, hogy ölnie kell, még bocsánatot is kér zsákmányától, de ebben nincs semmi szentimentalizmus. Az ember és az állat végzetének derus tudatával elfogadja, hogy ez a világ rendje, de ebbol nem lesz tragédia. Mégis örül, hogy a csillagokat, a Napot, a Holdat nem kell megölnie. Hemingway ebben az elbeszélésben is mellozi a lélektani elemzést, a leírások csak a tárgyi világ bemutatását szolgálják, Santiagót cselekedeteibol és szavaiból ismerhetjük meg.

Az életmuvet összegzo kisregény egyúttal Hemingway alkotói módszerének, prózaépítésének is összegzése: „Ez a könyv ezer lapnál is hosszabb lehetett volna, leírhattam volna a falu összes lakóit, az összes folyamatokat, mibol éltek, hogyan születtek, nevelkedtek, szaporodtak stb. ... Ezt is kihagytam. Kihagytam minden történetet, amit a halászfaluról tudtam. De a tudásból áll össze a jéghegy víz alatti törzse. ... Én mindig a jéghegy-elv szerint igyekszem írni. Minden kiemelkedo résznek hétnyolcad rész felel meg a víz felszíne alatt. Az ember mindazt elsüllyesztheti, amit tud, és ez csak erosíti a jéghegyet. Ez az a rész, ami nem látszik ki a vízbol. Ha azonban az író, azért hagy ki valamit, mert nem ismeri, akkor lyuk marad a történetben.” A jéghegy-elv tehát azt jelenti, hogy az írónak minél nagyobb élményanyagból minél kevesebbet kell felhasználnia, a prózamu megalkotása során. Ügyelve, hogy a minél kevesebb szóval megjelenített élményanyag érzékeltesse a mögötte rejlo - a jéghegy víz alatti törzseként láthatatlanul maradt - kimondatlan tartalmakat.

Hemingway posztumusz kötetei a Vándorünnep, a párizsi éveket bemutató önéletrajzi regény és a Szigetek az Áramlatban. Élete végén írt Veszélyes nyár címu spanyolországi élménybeszámolójából csak részletek jelentek meg folyóiratban.