Milyen eséllyel indulhatok ilyen végzettséggel? Jól döntöttem?
Tudom, a helyzet nagyon nehéz. Mo.-n ma már szinte semmit nem éri meg tanulni, de az ember mégis próbálja úgy alakítani a helyzetét, hogy a legjobbat hozhassa majd ki a jövőjéből. Tehát: 2009-ben jelentkeztem magyar szakos bölcsésznek fel is vettek, de már az első félévben rájöttem, hogy tulajdonképpen semmi olyat nem fogok megtanulni ezzel, ami aztán kamatoztatható lenne. Úgy voltam vele, megvárom a 2.évet, mert lehetett ügyvitelre szakosodni, gondoltam, azzal majd jobb lesz. Nem lett. Félévkor már nem megyek el vizsgázni, abbahagyom ezt a szakot. Nagyon jó és rengeteg műveltséget rám ragasztottak, de ez a mai világban már nem igazán mérvadó, sajnos azzal nem lesz munkám, hogy irodalmi remekműveket tudok értelmezni. Keresztféléves képzésben elkezdek egy pénzügyi szakügyintéző OKJ-t,( mindig is érdekelt) ezt elvégzem és utána rögtön beadom a jelentkezésem pénzügy és számvitel szakra a főiskolán, levelezőn. Van már 2 nyelvvizsgám (középfokúak)
arra gondoltam, hogy a tanfolyam alatt z egyiket megpróbálom felsőfokra fejleszteni és letenni azt a vizsgát is. B kategóriás jogosítványom van. Az OKJ után már nem tehetem meg, hogy nappalin menjek iskolába, mert sajnos nem olyan a család anyagi helyzete, hogy még ezek után 3 év tanulásomat finanszírozzák. Szóval, szerintetek ezzel a lépéssel előre jutok majd, vagy fölösleges volt az egész?
Ezzel a lépéssel összehasonlíthatatlanul is jobb helyzetben vagy mint ahonnan indultál.
Tény, hogy ezzel sincs 100% esélyed, hogy azonnal munkát találsz, de legalább van esélyed. Bölcsész diplomával esélyed sem lett volna.
Mit kérdez a bölcsész a Mc Donald's-ban?
-A hamburger mellé adhatok még valamit?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!