Miért divat azzal menőzni, hogy "nem tudom mire jó a diplomám? "
Párom művezető egy német tulajdonú építőipari cégnél, és jópár diplomázott figura veszítette már el a helyét, míg a szakmunkások még mindig ott vannak a helyükön, és nem azért, mert ez egy sz-r cég, hanem azért, mert egy adott projektet nem tudtak úgy összehozni, hogy az tényleg megérje, se kivitelezni, se megvalósítani nem tudták az adott feladatot, mert gyakorlati érzékük o.
Lehet, hogy hamar bekerülnek ezekre a diplomásoknak fenntartott helyekre, de hogy hamarabb ki is kerülnek ( mert a cégeknek nem éri meg a több százezres bért kifizetni nekik, úgyhogy hamar megszabadulnak a leggyengébb láncszemektől), az biztos.
Építőmérnökként pedig szintén nem igaz, hogy kapkodnak az emberért, csak akkor, ha van gyakorlata egy adott területen.Ezért is van az, hogy jópár cég friss diplomásokat nem alkalmaz, csak aki megfelelő múlttal rendelkezik ( a minimum az 5 év ), és referenciákkal is.Így meg baromi nehéz elhelyezkedni, hogy valakinek nincs megfelelő hátszele + egyenjogúság ide vagy oda, nőket a mai napig kisebb számmal alkalmaznak ebben az iparágban, mint férfiakat.Ez van.
Statikusként, szerkezetépítőként, útépítőként, földmérőként, stb... tisztában vagyok vele hogy kevésbé könnyű a helyzet (de azért azokból is akad hiány), ezek között is meg kell találni, hogy mi az amire inkább szükség van. Viszont az én elsődleges végzettségem vízépítőmérnök, aki ugyebár árvízvédelemmel, gátakkal, zsilipekkel, a töltések állapotával, területi vízgazdálkodással, fog foglalkozni, na ezekből száz százalékra merem mondani hogy hiány van, és itt kevésbé számít az is, hogy milyen nemű az illető!
Nyilván az építőmérnöknek kell vállalnia a felelősséget a tetteinek következményéért, hogy ha alapból hülyeséget mond a munkásoknak, egyértelmű hogy őt fogják elővenni és kirakni a cégtől, ha annyira durva hibát követett el, de ez engem nem zavar. Hogy miért? Mert szerencsére akadnak olyan cégek minden téren, akik szívesen várják a gyakornokokat, friss diplomásokat, és persze nem adnak a kezükbe rögtön milliárdos beruházásokat, lehet hogy először csak fénymásolóként, és a kávéhordóként fogok lébecolni, de közben ott vagyok, látom mit csinálnak, tanulok. A mérnökök szakmája nem játék, és tipikusan az a helyzet, illetve szakma, ahol nem lesz egyből vezérigazgató az ember apuci jóvoltából, igenis meg kell mászni a szamárlétrát. Szerintem ezzel mindenki tisztában van, aki ezt tanulja. Én annak is tudatában vagyok, hogy a nők hátrányban vannak ilyen szakmákban, édesanyám is mérnök! Szerinte egész életemben bizonyítanom kell majd, hogy igen is értek ahhoz, amiről beszélek (neki is így kellett tennie), de amint ezt megteszem, ma már sokkal inkább elfogadják a női mérnököket, mint régen... ez nem az én véleményem, hanem anyué. Szóval nem félek. Úgy gondolom jó szakot sikerült választanom, imádom, és csinálni is imádni fogom úgy érzem... lehet hogy egész életemben küzdenem kell majd, és gondolkodnom, terveznem, szerveznem, de én szeretek nyüzsögni, szeretek bizonyítani, nem félek a kihívásoktól! Csak ezért nem fogok tanárnak, ügyvédnek vagy ápolónőnek menni, mert tudom hogy azt ki nem állhatnám...
"""egyéb humán szakosok """
----------- ez egy másik nagy divat nálunk ... nézd, én tisztában vagyok sok mindennel, sok egyetemmel, több helyen is oktattam, de soha nem értem ezt a hozzáállást, hogy amolyan egy kalap alá véve a humán szakosok csakis idióták lehetnek mind. Én messzemenően elismerem pl. az építőmérnöki szak nehézségét, mivel ismerek onnan is pár diákot, ill. magát a szakot is, és nagyjából tudom milyen, de azért tény ami tény, a legértelmesebb embereket mégis 4-5 humán diploma után ismertem meg. Szóval nem tudom felgodni se, nálunk ez miért került amolyan semmit sem érő kategóriába, mert értem én, és tisztában vagyok azzal, hogy rengeteg kirakat-szak is van, na de azért tudnék neked olyan humán szakot is ajánlani, amelynek elvégzéséhez gratulálnék.
Valamiért amúgy is évtizedes hagyomány nálunk, hogy a reálosok és a humánosok nagyjbáól utálják egymást, és egyik se tartja sokra a másikat, csak igazából nem értem. Látom sokszor táborokban is, hogy az BME-sek olyan nagy magabiztossággal szinte lesajnálják az ELTE-s humán szakost, hogy az már számomra érthetetlen. Csak mert az értelmi színvonalat tapasztalva, mintha pont fordítva jönne le nekem sok esetben.
Van pár rejtély, bár ehhez sztem nagyrészt az járul hozzá, hogy a humán szakosok a munkaerőpiacon jelenleg sehol nincsenek megfizetve. De amint helyre tennénk ezt itt nálunk is, és mást ne mondjak, egy nagyon képzett középiskolai tanár úgy kezdőként is megkapná a 1,5-1,8 millió Ft-ot, nálunk is más lenne a helyzet.
De ez leginkább presztizs-kérdés, semmi más. Egy jó példa erre, amikor voltak az összevonások, és pl megszűnt a JPTE, összevonták a nagy közösbe az orvosival ugye az egészet, hát senkinek semmi más baja nem volt, mint az, hogy hát nem képzelik, hogy ebben a rendszerben, a PTE-n, akkor ugyan olyan rangban lesz egy német nyelvio tanszékvezető (professzori címmel természetesen) mint a sebészprofesszor úr.... Na hát ez kb jól mutatja, hogy miről szól az egész, de ez is csak nálunk probléma, hiszen minden normális országban az orvosi kar ugyan olyan kar csak, mint bármely más, csak valamiért itt nálunk ezt teljesen elképzelhetetlennek tartották, sőt megalázónak.
Csak egy példa volt ......
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!