Nagyobb mennyiségű tananyagot rövid idő alatt ?
Sziasztok!
Egyetemista vagyok, holnap lesz egy viszonylag nehezebb online szóbeli vizsgám. 120 kérdésből álló, előre megadott kérdéssor van. 6 kérdést kap majd mindenki. Ebből jelenleg 24 kérdés az, amihez hozzá tudok szólni, tehát tanulgattam..
1 hónapja kaptuk meg a kérdéssort, tudom tudom, nekiállhattam volna előbb, viszont ebben az 1 hónapban is voltak vizsgáim, amikre fel kellett készüljek, illetve várandós vagyok, jelenleg borzalmas heteket élek meg, ez kissé nehezíti a dolgomat. Erre a tárgyra a holnapi napom lesz csupán, a vizsga 17:00 órakor kezdődik, talán 8-fél 9 körül sorra is kerülök.😃
Tehát szívesen olvasnék tippeket, tanácsokat, hogy tudnám kivitelezni, hogy legalább minden kérdéshez hozzá tudjak szólni. A tanár nagyon szigorú, szigorúan adja a jegyeket is.
Ugyanitt, akár puskázási lehetőségeket is olvasnék, hozzátenném, soha nem puskáztam még az egyetemen, de végső menstvárként ez is érdekel.🫣 E tekintetben amit még tudni kell, hogy a tanárúr kiemelte, a webkamerába kell nézni végig, válaszolni pedig azonnal.
Este fél tízkor teszed fel a kérdést hogy màdnapra hogy tanulj meg egyetemi mennyiséget.
Ne haragudj, de ezzel is időt vesztettél csak, amiből eleve nem volt sok.
Sok sikert.
Ez valami levelező vagy mi?
Webkamerás vizsga, be sem kell menni?
Ez milyen szak?
Majd írd meg, hogy mi volt!
Egy nagy kalappal! :)
Update: elsőre sajnos nem sikerült, de nem vártam mást, nem készültem fel időben rá. A pótvizsga tegnap volt, hármast kaptam. 🙂
Ez levelező egyébként igen, webkamerás vizsga, nem kellett bemenni. Illetve tanító szakos hallgató vagyok.😊
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!