Hogyan lehet kérvényezni független vizsgabizottságot a középszintű érettségire?
Nem lehet
De fellebbezni igen indokolt esetben
Az érettségin ott lesz az érettségi elnök aki a törvényességét felügyeli. Így ne izgulj!
Ha mindenből ötös vagy és csak az ő tantárgyából vagy kettes az még nem jelenti feltétlenül azt hogy a tanárod igazságtalanul értékel.
5#
Az igazságtalan értékelés alatt azt értem, hogy a jó megoldásokat (mely független tanár szerint is jó volt) nem értékelte, illetve pl az egyik helyesírási feladatnál, ahol a mondatban megkellett találni a hibás szót, és a mellette lévő hosszú pontozott vonalra írni, azért vonta le a teljes pontszámom felét, mert az érintett mondat egészét leírtam a hibás szó javított változatával együtt( szerinte csak a szót kellett leírni). A probléma ezzel az, hogy ezt sem szóban, sem írásban nem tüntette fel, tehát ezért igazságtalan, mert a hozzállás kérdésén túl úgy vont le pontot tőlem, hogy nem hívta fel a figyelmet erre a feladat elkészítése előtt, hogy csak a szót írjam le a hosszú pontozott vonalra, ne a teljes mondatot.
Vannak még bőven igazságtalanságok ezen kívűl, pl amikor Kosztolányi Dezsőből jelentett be dolgozatot, és végül Ady Endréből lett a dolgozat, 1-2 emberen kívűl mindenkinek 1-es lett, s a nevetséges az, hogy a jegy azóta is bent van a naplóban, tehát nem áll szándékában kitörölni. Szólva lett neki, semmi nem történt, csak mosolygott rá.
Múltkor adott nem kötelező pluszmunkát, melyre azt ígérte, hogy ad érdemjegyet annak, aki készít neki belőle. Én készítettem neki, mindez már 3 hónapja, az ígért jegy sehol.
Megjegyzéseket tesz a helyesírásomra is, hogy nekem "van-e felmentésem helyesírás alól?", csak azt nem értem, hogy miért ad akkor 3-ast a helyesírásomra, ha szerinte ennyire rossz.
Összességében ezen okokból szerettem volna más tanárt a szóbelire. Ez a tanár egy személyben az összes toxikus személyiségjeggyel rendelkezik: arrogáns, cinikus, szarkasztikus, nárcisztikus, másból szereti nevetség tárgyát képezni. Én eddig egyetlen árva szóval sem bántottam. Előttem már csak a hátralévő 2 hónap áll, hogy megcsináljam a lehetőségekhez képest a legjobban, s aztán végre nem látom többé...
Sajnos ez van.
Fellebbezni a szóbeli értékelése ellen nem lehet, csak formai szabálytalanság esetén (pontszámot nem változtathatnak).
Viszont ha az osztálytársaid is így látják, ahogy te, akkor mindenki adjon be fellebbezést az írásbeli javítás ellen, ha úgy látja, hogy nem stimmel valami. Erre az igazgató és az elnök is fel fog figyelni. Ez a legjobb tanács, amit kaphatsz ilyen helyzetben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!