A felsőoktatásban,hogyhogy elmaradt az állami helyek racionálisa?
Személy szerint, én egyetértek azzal a felfogással,hogy mindenki tanuljon, amit szeretne.
Viszont, az állami helyek tekintetében a piacot kellene mérvadónak tekinteni.
Néha szükség van fiozófusokra,szociológusokra is, de egy generáció alatt százat, pár százat kellene állami pénzből képezni.Persze, költségtérítéses formában, az tanulna meg annyian, ahányan akarnak.
Amit viszont jobban kellene támogatni, azok az informatikai képzések, villamosmérnök,mechatronikai mérnök, orvos,ápoló gyógyszerész illetve természettudományos képzések,pedagógiai képzések.Ezek a képzések most a legfontosabbak, némelyik a GDP-t termeli, némelyik pedig az ország működtetéséhez kell
Egy tavalyi statisztáiban láttam,hogy a óvodapedagógiára a jelentkezők felét nem vették fel állami helyre.
Aztán nyilván vannak a középkategóriások.A többi műszaki mérnöki diplomák, jog, üzlet diplomák.Rájuk is szükség van, az ő képzésüket is támogatni kell államilag.Viszont már kevesebb hellyel, mint a fentieket.
A többi képzésnél, viszont szigorúan limitálni az állami helyeket.
Manapság van kamatmentes diákhitel.
Nekem gazdasági diplomám van, anno diákhitelből fizettem, de még a régebbi fajta diákhitelből, ami nem volt kamatmentes.Kibírtam, megtérült a befektetés.
Itt ez is fontos.
Ha szigorítanák az állami helyeken, sokan meggondolnál,hogy mibe fektetnek pénzt illetve energiát.
Magyarországon nem az a baj,hogy magas a diplomások aránya, hanem,hogy sokan csak "kakaókeverő" diplomát szereznek.
" informatikai képzések, villamosmérnök,mechatronikai mérnök, orvos,ápoló gyógyszerész"
Ezeken a képzéseken a felvett hallgatók kb fele így is kihullik az első 1-2 évben, jó, az ápolón nem, hacsak nem a diplomásra gondolsz, de azt úgyse nagyon első körben szokták végezni, szóval teljesen felesleges még több állami helyet adni. Másrészt képtelenség több hallgatónak gyakorlati oktatást tartani, már 15 éve se fértünk be a terembe, volt akinek saját számítógépet kellett hozni nálunk és egy fogas alatti padon ült.
Lehetne racionalizálni.
Csak sokak érdeke sérülne!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!