Önkéntes katonai szolgálat egyetemhez?
A jövőben a Semmelweis ÁOK-ra szeretnék jelentkezni, amihez az emelteket próbálom felhasználni mint pontszámítás. A maradék 100 többletpont nehezebben elérhető, mert versenyhelyezésem nem volt. Nyelvvizsgával és minél jobb szóbelivel maxolnám ki, de biztosra mennék. Szóval a kérdésem:
Annak ellenére, hogy az egyetem által publikált dokumentumban az intézményi pontok kategóriái közt nincs ilyen opció, a meghatározott többletpontot megkapnám-e az önkéntes katonai szolgálattal?
Lehet hülye kérdés, de nem találtam erre vonatkozó internetes forrást.
Az egyetem tanulmányi osztályát keresd, e-mailben!
ÉN, úgy tudom, hogy MINDEN hazai felsőoktatási intézménynek KÖTELEZŐ elfogadnia.
"Az 500 ponton felül tartalékos katonai szolgálatért továbbra is sok többletpont jár, szolgálati idő függvényében akár 64 pont is szerezhető."
Mindegy, hogy az egyetem mit mond, az állam amit mond, az a lényeg!
Azért nincs az intézményi pontok közt felsorolva, mert az NEM intézményi pont. Az önkéntes katonai szolgáltért járó pluszpont az intézményi pontokon FELÜL jár mindenkinek, aki teljesíti a feltételeket.
A 432/2012. kormányrendelet szabályozza a felsőoktatási felvételi eljárást. Ennek 19.§-a tartalmazza az INTÉZMÉNYI pontokat.
Az önkéntes katonai szolgálatért járó TÖBBLETpontok pedig a 20.§-ban vannak meghatározva:
20. § * Ha a jelentkező a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény (a továbbiakban: Hjt.) 214. § (1a) bekezdése szerinti önkéntes tartalékos katonaként
a) szakkiképzés nélkül legalább hat hónapos szolgálatot teljesített, 16 többletpontra,
b) a hat hónapos szolgálati ideje alatt – az alapkiképzést követően – a Hjt. felhatalmazása alapján kiadott jogszabály szerinti szakkiképzést végrehajtotta, 32 többletpontra,
c) a b) pontot folytatólagosan követő hat hónapos szolgálati ideje alatt a Hjt. felhatalmazása alapján kiadott jogszabály szerinti szakkiképzést folytatta és végrehajtotta, további 32 többletpontra
jogosult.
Köszönöm mindenkinek a választ! Hivatalos megkeresés után, a #6 válaszoló kormányrendeleti hivatkozásán felül is megerősítettek, hogy elvégzés esetén jár a pont.
#2 igenis opció lenne, ha nem lenne főállásom, plusz tanulás, meg akkor idén az ÖKSZ. Inkább akkor szakkiképzést is választok a dupla pontért, ha ígyis-úgyis 6 hónap kell minimum
#5 tudatában vagyok, köszi! Nyilván nem épp most akartam jelentkezni, mivel az egyetemet is legkorábban a '25-ös év szeptemberében tudom elkezdeni, így az idei épp kézre esne még
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!