A Mátyás király által kirótt rendkívüli hadiadót a nemeseknek is fizetniük kellett, vagy csak a jobbágyoknak?
"Sok okát beszélik, miért kezdtek összeesküvésbe a király legrégibb atyai barátai. Hiszen olyan tekintélyben és hivatalokban volt részük, hogy igazán nem lehetett tőlük ingadozást, árulást várni. Az érsek [Vitéz János, esztergomi érsek] állítólag számos sérelme miatt lett összeesküvő. A király ugyanis már a maga lábán állt; azelőtt ki volt szolgáltatva a főemberek tanácsának; most lerázta ezt, nem mások után, hanem saját esze és akarata szerint járt, s ha szólni mertek, lehurrogta őket. […] Ezek tekintélyük alapos csorbulását látták ebben. Ehhez járult a szokatlanul kivetett rendkívüli adó, az úgynevezett dika, amelyet többnyire nem portánként, hanem fejenként róttak ki. És ámbár az igen nagy szolgáltatásokat a folytonos háború tette szükségessé, a szokatlan adót mindenki nehezményezte. Sőt, Mátyás még a püspöki jövedelmeket is bitorolni kezdte."
Ez a forrás zavart össze egy kicsit, mert nem igazán értem, hogy a nemes réteg miért nehezményezte ennek az adónak a kivetését. Illetve az sem világos, hogy a forrás miért írja azt, hogy ezt az adót fejenként rótták ki, mivel minden oldal azt írja, hogy portánként volt kivetve.
Előre is köszönöm a válaszokat!
A harmincadvám helyett bevezették a koronavámot, így a harmincadvámra szerzett mentesség érvényét veszítette. A rendkívüli hadiadó (a háborús költségek címén) évi egy aranyforinttal növelte meg a jobbágyi terheket.
Az egyetemi tankönyvek szerint a dikát portánként rótták ki, de elképzelhető, hogy voltak olyan évek, amikor személyenként.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!