Humán vs reál beállítottságúak! Melyik csoportba tartozol és mennyire vagy jó a másik területen?
Felmerült bennem, hogy milyen átjárás van a két csoport között, mert azt sejtem, hogy torz lesz az eredmény.
Tehát. Első kérdés: Reálosnak vagy humánosnak tartod magad?
Következő: Milyen szinten vagy a másik területen?
0. szint: ha nem éred el az első szintet.
1. szint: minimum 80%-os középérettségire képes lennék/voltam (magyarból ÉS töriből reálosként vagy matekból humánosként)
2. szint: extra dolgok. Ide tartoznak a versenyek (OKTV, TDK a másik területéről, de ebbe beleszámít minden tárgy, ami besorolható humán vagy reál tárgynak) vagy reálosként ha minimum 2 nyelvből nyelvvizsgád van, amiből az egyik felsőfokú vagy van 3 középfokú. Illetve emelt szintű érettségi minimum 80%-ra (reálosként magyar VAGY töri, humánosként valamelyik a fizika, kémia, matek, infó, biosz közül)
3. szint: Felsőfokú végzettség a másik területen.
Én inkább term. tud. vagyok.
Először matekból és történelemből emelteztem, utána szakváltás miatt bioszból és kémiából. Mindegyik 70% feletti lett, és mindkétszer fel is vettek a kinézett helyre.
Az érettségim kitűnő lett (bár ez nem egy nagy szám, az érettségi (legalábbis közép szinten) elég röhejes). Vagy 2 középfokú nyelvvizsgám, de az egyik nyelvből közelítem a felsőfokot. (A másik nyelv nem érdekel, csak hoztam a suliban a "kötelezőt")
A töri fakt miatt fel kellett vennem a magyart is, 5 voltam abból is, de halálra untatott, az iskolai magyar óráknak szerintem nem sok közük van az irodalomhoz.
Általánosban még jártam magyar versenyekre, iskolai szinten 1. vagy 2. lettem, gimnáziumban földrajz versenyekre mentem, országosan is jól mentek.
Egyetemen term. tud TDK-kat írtam, OTDK-n is kaptam helyezéseket.
A legsüketebbnek talán mindig fizikából éreztem magam, de nagyon tanárfüggő volt, volt, akinél simán 5 voltam, volt, akinél izzadtam a 4-ért is.
Igazad van, de nincs annyi szavazási opcióra lehetőség. És a magasabb szinteken megoszlás jobban érdekel.
De valóban nem számoznom kellett volna. Nem 0 tudásúnak tartom a 0. szintet, de az érdekelt, hogy ki jó, vagy kiemelkedő a másik területen is. És azt tudom jónak mondani, aki legalább "1. szintű". Ez nem jelenti, hogy aki ezt nem éri el, az nem tud semmit, csak engem nem ez érdekelt.
De elnézést kérek a szintek rossz elnevezéséért.
Ez a felmérés így szerintem picit értelmetlen. Alapvetően gimnáziumi jegyek nem tükrözik azt hogy mennyire vagy jó valamiben, sőt még humán és reálon bellül is nagyon nagy területek vannak.
Pl én reál beállítottságúnak tartom magam, szerettem az infot, bioszt, fizikát de matekot (kivétel statisztika és halmazelmélet) és kémiát sosem szerettem.
Humán oldalról történelmet mindig is imádtam és jó is voltam benne(kiv évszámok) de irodalmat gyűlöltem.
Plusz a mércéd is elég fura. Szerintem humán beállítottságú emberek 10 évvel később valszeg nem fognak tudni 80% os érettségit írni(gondolj mondjuk egy HR esre) hacsak nem megy az illető történésznek, régésznek, tanárnak stb.
Igazad van, jogos a kritikád.
Viszont nem gimis jegyeket kérdeztem, hanem érettségit, az meg viszonylag egységes.
A területekkel kapcsolatban teljesen igazad van.
Igen, tudom, ezért ítam, hogy "képes lennék/voltam" hogy azok is tudjanak válaszolni, akik még nem érettségiztek és azok is, akik már régen.
Nem tökéletes a mércém. Hogy lehetne jobb?
Én humán beállítottságú vagyok.
Deeee amúgy semmiből nem értem el 80% fölötti érettségit:D Igaz, a matekom rosszabb lett, mint a magyar-töri, azok 78% körüliek voltak, a matek meg 63.
Ennek ellenére pl fejszámolásban kenterbe verem a programozó és kémikus haverjaimat. Szeretek excel táblákat létrehozni mindenféle rész-egész kiszámítására stb... Persze arról, hogy pl mi a tököm az a cosinus lövésem sincs, pedig emlékszem, hogy volt téma anno:D
Namostakkorezmi?:D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!