Melyik az az orvosi szakirány, ahol a legtöbb lehetőség van kutatásra?
Az utóbbi időben felmerült bennem az orvosi pálya, mint lehetőség, azonban van vele egy problémám; engem inkább érdekelne a kutatás része, mint az emberekkel való foglalkozás. Vagy inkább úgy mondanám, hogy mindkettő érdekel, de semmiképp sem szeretnék csak praxist vezetni (a legjobb lenne egybekötni a kettőt, tehát embereken végzett kutatásokkal foglalkozni).
Nyilván minden ágon van szükség kutatókra és praxist vivő orvsokra is, de feltételezem, nem egyenlő mértékben. A kérdésem az lenne, hogy hol van a legnagyobb esély elhelyezkedni ilyen formában?
Az, hogy biológusként legyek kutató nem jön szóba, a növényeket és állatokat már nem szeretném egyetemen is tanulni, csak az emberi anatómia érdekel részletekbe menően. Ráadásul szeretnék 'hagyományos' orvosként is dolgozni.
Neurológia, pszichiátria.
Én is sokáig orvos akartam lenni ilyesmi területen.
Végül nem orvos lettem, de mégis ilyesmivel fogok foglalkozni egyetem után. (artificial intelligence)
Legyél patológus.
Ott nem kell közvetlenül emberekkel foglalkoznod, de közben életeket menthetsz azzal, hogy a laborban elemezgetsz mintákat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!