Miért jó az sni-seknek, és a nem sni-seknek az integráció az oktatásban? Pl., ha van egy erős diszes diák, vagy adhd-s, autista... Stb... Nekik, személy szerint miért jó, hogy a többségi iskolákban tanulhatnak?

A társadalomban sincsenek elkülönítve az épek és a valamilyen szempontból fogyatékossággal élők. Jobb, ha már gyermekkorban megszokják, hogy nem mindenki egyforma, hogy valaki más, de attól még nem kellene intézetbe zárni. Felnőtteknek már hiába tartasz ismeretterjesztő előadást, nekik már kész elképzeléseik vannak. A gyerekeknek még nincs. Az ismeretterjesztők nem mutathatják be kísérletekkel a fogyatékosok nehézségeit, mert azt nem engedik a szülők.

Az SNI-sek egy részének jó, például a Down-kórosok jobban fejlődnek többségi környezetben. Szintén arról lenne szó, hogy ne csak maguk közé illeszkedjenek be, hanem megtanuljanak együtt élni a többséggel, hiszen felnőtt korukban is együtt kell élniük a többséggel. Csökkenti az elszigeteltséget, segíti az integrációt.

Sajnos ez nem mindig működik, mivel az csak elmélet, hogy a gyerekeknek nincsenek előítéletei, amelyek megkeseríthetik a fogyatékossággal élő gyerekek életét. Ki mit hozott hazulról. Például az autista gyerekeket kortársaik kevéssé érthetik meg, így az integrálás nem biztos, hogy segít rajtuk. Én egy kicsit autista vagyok, és gyermekkoromban sokat szenvedtem a többiek miatt.

Kedves kérdező, az én intelligenciám magas. A kisegítő iskola, különösen intézet nem nekem való lett volna. Igaz, a mama hozott volna normál iskolai könyveket (tanárnő volt), azokból tanultam volna.

Egy időben jártam az Autizmus Kutatócsoport speciális képzéseire, ahol fejlesztették képességeimet, miközben magántanuló voltam a normál iskolában. Ez egy nagyon jó időszak volt, szerettem.

Aztán volt a középiskola, egy normál középiskolában, ahol jól éreztem magamat. Úgyhogy én leginkább a kamaszkori integrációról tudok jó tapasztalatokat hozni. Az integráció akkor működött, amikor pozitívan álltunk egymáshoz, elfogadtuk egymást, elismertük egymás erősségeit, és segítettük egymást.

Kérdező, azt értsd meg, hogy az oktatásnak alapvetően nem az a fő feladata hogy a gyerek ott jól érezze magát (erre van a szabadidő), és nem is az hogy a betegségéből/rendellenességéből, legyen az testi vagy szellemi, ott gyógyítsák ki (erre van az egészségügy). Az oktatás dolga az, hogy az ÉLETRE készítse fel a gyereket.

Ha leérettségizve elmegy egy multihoz irodába dolgozni, ott sem lesz külön egészséges és sni-s részleg. Ha elmegy egy építkezésre tetőfedőnek, ott sincs külön egészséges és sni-s műszak. Egy autószervízben sem az a felállás, hogy a bal oldali műhelyben az egészségesek, a jobb oldaliban pedig az sni-sek dolgoznak, elkülönülve. Ha elmegy a hivatalba ügyet intézni, ott sincs külön sni-s ügyintéző kinevezve a számára. Az életben kénytelen lesz beilleszkedni az egészségesek közé, ha tetszik ha nem.

Azt pedig, hogy egészséges emberek közé hogyan tud beilleszkedni, hogyan is lehetne jobban megtanítani, mint hogy erre "rákényszerítik" már az iskolában?

Az hogy a gyerek ezt hogyan éli meg, tetszik vagy sem, másodlagos kérdés. Én egészséges vagyok, de én is tortúraként éltem meg, hogy iskolába kellett járni. Jobban örültem volna, ha írni és olvasni tanulás helyett legózhatok otthon. Szóval ez nem érv hogy egy beteg gyereknek nincs pozitív élménye az integrált oktatásban. Nekem sem volt egészségesként, ettől függetlenül azzal gondolom nem vitatkozol, hogy így utólag nézve az írni és olvasni tanulás többet tett hozzá az életemhez, mint a legózás.

Kedves kérdező!

Van kisegítő iskolában 125-ös IQ-ra szabott oktatás? Én úgy tudtam, hogy ott értelmi fogyatékosokkal foglalkoznak, nem pedig bármely intelligenciájú gyerekkel.

Máig tartó kapcsolataim nem keletkeztek ezekből az osztályokból, közösségekből - habár a gimis osztálytalálkozókon részt veszek, és úgy egyeztünk meg, hogy gyakrabban fogunk találkozni. Mai barátaim között vannak, akiket egyetemen ismertem meg; továbbá vannak, akikkel tulajdonképpen a mama ismertetett meg.

Én arra emlékszem, hogy amikor beteg voltam, akkor elküldték a tananyagot azokból a tárgyakból, ahol a tanár nem a tankönyvet tanította, hanem a saját feje után ment, és megírták, hogy mit kell tanulni a többiből. Egyébként én matematikából nyújtottam segítséget a többieknek.

#7: Igen, az iskola fő célja nem a szórakozás, de azt sem lenne szabad hagyni, hogy a gyerekek gyötörjék egymást. Sajnos ezzel a problémával a tanárok nem nagyon tudnak mit kezdeni.