Mennyi rá az esély, hogy a gazdasági szakokon eltörlik a kötelező nyelvvizsgát?
Gazdasági szakokon mégis mi indokolná a nyelvvizsga eltörlését? Sőt, több érv van a nyelvtudás szükségessége mellett.
Ellenben vannak olyan szakok, ahol valóban megfontolandó a nyelvvizsga eltörlése, pl. a pedagógusképzésen, egy kémiatanárnak mégis mi szüksége lehet a nyelvtudásra? A célja az, hogy (a NAT-hoz kötve) anyanyelven magyarázza a diákoknak a kémiát, számára a szakmódszertan és a tudás átadásának képessége a legfontosabb. Ugyanakkor emelt csoportban az eszes, versenyző tanulóknak is tud bőven az anyanyelvén magasabb tudást átadni, hiszen az egyetemet is magyarul végezte. Külföldi friss tudós-tanulmányok folyamatos nyomonkövetését nem tartom megfelelő érvnek ebből a szempontból.
Tanárszakokon sem törölném el, számos iskola tanít bizonyos tárgyakat idegen nyelven.
Sőt semmilyen szakon nem törölném el, hülyék lesznek, ha ezt megteszik.
4. A majd az később lesz, egyelőre a most a lényeg. Nem a követelmények alacsony szinten tartása a megoldás, hanem a fizetések jelentős megemelése. Akkor lenne kikből válogatni az egyetemen.
Szeptemberben majd kiderül, hogy a mostani pulyákat tanítja-e valaki, vagy a szülő lesz kénytelen.
És szerinted az általános B2 fokozatú nyelvvizsgapapír biztosítja azt a nyelvi (sőt magas szaknyelvi!) tudást, amivel órát tarthat ilyen nagyon ritka intézményben?
Tovább megyek, az sincs megtiltva, hogy franciából, oroszból vagy olaszból tegyen nyelvvizsgát, ezeken a nyelveken pedig nem oktatnak nagy számban hazánkban.
Minden érved falba ütközik, és azt hiszed, értelmiségi csak nyelves lehet, hozzáértő természettudós nem.
Mégvalamit: a nyelvvizsga szükségessége nem befolyásolja a szakmai kimeneti követelményeket (nem nyelvi szak esetében).
6. Nincs megtiltva, csak nem tudja kifizetni a nyelvórákat.
Természettudós nem lehet meg nyelvtudás nélkül. Minden releváns anyag angolul íródik. A tudós szó elve kifejezi a magas szintű tudást, ami nyelvtudás nélkül elképzelhetetlen. Lehet itt mellébeszélni, de nyelvet tudni kell, akinek ez nem megy ne menjen egyetemre, legyen szakmunkás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!