Tárgyfelvételnél ez hogy működik?
Én az ELTE-ről tudok nyilatkozni, de gondolom máshol is van úgy.
Az első hülyeséget mondott, ugyanis hiába nincs választási lehetőség az előadásokra, attól még a helyet/időpontot fel kellene tüntetni a tárgy felvételekor.
Valamilyen aberrált okból kifolyólag a jelentkezésnél nincsenek feltüntetve ezek az adatok, hanem azokat egy MÁSIK oldalon (az egyetem honlapján valahol) tudod megnézni. A tárgyfelvételi időszak lejártakor a megfelelő adatok bekerülnek a hallgatói felületre (pl. NEPTUN) is. Szóval a két oldalt párhuzamosan kell nézned, hogy fel tudd venni az órákat.
Köszi. És amúgy mikor van tárgyfelvétel, augusztus végén?
Csak mert nekem fontos lenne, hogy időben, normálisan (a lehetőségekhez képest) össze tudjam állítani az órarendemet, ebben a félévben fontos lesz nekem a jó szervezettség egyéb dolgok miatt.
A tárgyfelvétel három szakaszból áll:
-Az első szakasz az előzetes tárgyfelvétel, ahol bármilyen tárgyat fel lehet venni, túljelentkezésre is van lehetőség. Ahol van elég hely, ott a a szakasz végén a jelentkezők maradnak, ahol túljelentkezés van, ott a "szerencse" dönti el, hogy ki marad az adott órán.
-A második rész a versenyjelentkezés, ahol az órákról lekerült emberek versengenek a helyekért. Itt is van lehetőség túljelentkezésre, ekkor a túljelentkezett hallgatók várólistára kerülnek. Ennek az az értelme, hogy ebben az időszakban le is adhatóak még az órák.
-A harmadik szakaszban a már lefoglalt helyek fixálódnak, és még mindig a maradék helyekért megy a verseny, de már túljelentkezésre nincs lehetőség.
Minderről a NEPTUN-on keresztül fogsz tájékoztatást kapni, de a fontosabb határidők megtalálhatóak az egyetem honlapján is.
#5, felhívnám a figyelmedet, hogy az elején jeleztem, hogy ÉN AZ ELTE-RŐL TUDOK NYILATKOZNI.
De ahelyett, hogy beleokoskodnál más válaszába, inkább a saját tapasztalataidat is megoszthatnád...
Általában ez a menetrend.
1. Félévre bejelentkezés az adott idővallumon belül.--regisztrációs időszak
2. A félévet aktívra állítod.
3. A mintatanterv alapján megnézed az adott félévre meghirdetett tárgyakat és megcsinálod ez alapján a saját órarendedet.---tárgyfelvételi időszak
a konkrét időszakokról a neptunban üzenet szokott jönni, de az egyetem honlapján is feltüntetik az adott karnál.
Egyetemenként lehetnek ettől eltérések, de ez az általános. Figyeld a neptunt.
Nekem úgy van, hogy tárgyfelvételnél le tudsz szűrni a szakodra/mintatervre
Utána sorba lehet rakni "ajánlott félév" alapján, neked ugye 1. kell
Ott rámész a tárgyra, majd a tárgytól függően fel tudod venni.
Van olyan, hogy csak 1 pontot látsz pl Elmélet, van olyan, hogy kettőt pl Elmélet és Gyakorlat, és van amikor többet Elmélet és Gyakorlat1, Gyakorlat2 ilyenkor lehet variálni, hogy neked melyik a jó, majd felveszed őket.
"Azt hittem hogy ez úgy működik, hogy rákeresel az adott tárgyra, majd a rendszer megjeleníti, hogy mikor van, hánykor, melyik tanárral és ha tudod, bejelölöd"
Én esetben ez úgy megy, hogy rákeresel a tárgyra megnyitod megnézed mi van benne pl 1 elmélet, akkor arra rákattintasz majd válts át az Órarendre akkor látod mikor tartják
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!