Erősáramú elektrotechnikus létesíthet épületvillamossági rendszereket? Funkcionálhat villanyszerelőként?
Dilemmában vagyok a technikusi képzés elvégzését illetően. Iskolámban ami számomra érdekes technikusi irányzat az vagy az erősáramú elektrotechnikus vagy pedig az automatizálástechnikai technikus.
Mind a kettőhöz kötődök, sőt villanyszerelést is gyakorta csinálok. Már a kötelező szakmai gyakorlat előtt két évvel is segédkeztem majd mára már "fű alatt" komplett épületek szerelését is megcsinálom.
Az igaz, hogy nem elég a villamosipar és elektronika ismeretek érettségi + erősáramú elektrotechikus arra, hogy én ezzel KATÁS formában vállalkozzak mint villanyszerelő?
A másik irányzat az automatika, PLC-t programozni szeretek, de eddig csak magamnak csináltam kisebb rendszerekhez úgy mint akvárium világítása, hűtése-fűtése, automata haletetése meg ilyesmi. Ezt vonzóbbnak találom kicsivel, mert elképzeléseim szerint ezt irodai munkavégzéssel is lehet csinálni. Most még nem okoz gondot a szombati koránkelés suli mellett majd az akár -10⁰C fokban szerelés vagy majd egy hónapon belül a napon 40⁰C-ban, de gondolok a jövőmre.
Milyen munkafolyamatot végez az erősáramú elektrotechnikus amit egy villanyszerelő nem? Van igény erre a szakmára is, vagy inkább arra van több, amit jelenleg is csinálok (mert arra aztán van)?
Esetleg valakinek tapasztalata az automatikai irányzatról? Ezzel a képesítéssel lehet lakásriasztókat és egyéb vagyonvédelmi berendezéseket telepíteni?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Az igaz, hogy nem elég a villamosipar és elektronika ismeretek érettségi + erősáramú elektrotechikus arra, hogy én ezzel KATÁS formában vállalkozzak mint villanyszerelő?"
Nem igaz.
"Milyen munkafolyamatot végez az erősáramú elektrotechnikus amit egy villanyszerelő nem?"
A technikus az középfokú műszaki irányítónak volt elképzelve régen, csoportvezető vagy művezető munkakörben, amíg volt olyan fogalom, hogy nagyipar. :D Illetve középfokú műszaki beosztásokban (magyarul technikusnak! :D ), mint például az áramszolgáltatónál az alállomásfelelős, területfelelős, satöbbi.
Azonban az eredmény igen nagy mértékben függ egyrészt a munkáltató elképzeléseitől, másrészt az oktatási intézmény színvonalától, harmadrészt a szaktanárok személyes képességeitől.
Magyarországon bevett szokás már egy jó ideje (70 év?), hogy a villanyszerelő önállóan dolgozik, de elvileg terv alapján kéne, mely tervben, hogy mi miért van, azt a technikus és a mérnök látja át - hivatalból, de természetesen a nyílt eszű villanyszerelő is képes rá, csak nem a tanulmányai alapján, hanem a hozzá még felszedett tudás alapján. Tehát a technikus tanulmányai alapján jobban tisztában van a miért?-el, leginkább elméletet tanul, nem pedig azt, hogyan kell megtömni egy csövet homokkal, hogy szép legyen a könyök. Mint feljebb írtam, a színvonalas oktatásban részesülni, az ma szerencse kérdése, sajnos. Önszorgalomból persze lehet pótolni egy képzés hiányosságait, de ahhoz kell egy kis (ön)tartás.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Ezt vonzóbbnak találom kicsivel, mert elképzeléseim szerint ezt irodai munkavégzéssel is lehet csinálni."
Csak részben. A beüzemelés, hibakeresés rendszerint terepen zajlik a gép mellett. Csak ott látod rendesen mit csináltál...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Sokmindenben egyetértek az előttem szólókkal. Szinte mindegy mit tanulsz, legyen meg a papírod, aztán úgyis az első munkahelyeden, gyakorlatban fogod rendesen megtanulni a szakmát.
Ha esetleg szeretnél továbbmenni villamosmérnöki szakra, akkor javasolt a durungáramú elektrotechnikus, mert egyrészt felvételikor beszámítják plusz pontnak vagy akár a szakmai bizonyítványod eredménye alapján is lehet kérni a pontszámítást (ha 80+% lett azt hiszem), illetve első 1-2 félévben jól fog jönni, hogy sokmindenről már tanultál a technikusi képzés alatt (villamosságtan, elektronika stb.)
Épületvillamossági kivitelezéshez szerintem felesleges a technikusi végzettség, viszont ha gépek javításával, szervizelésével is szeretnél foglalkozni akkor nem árt.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Sokmindenben egyetértek az előttem szólókkal. Szinte mindegy mit tanulsz, legyen meg a papírod, aztán úgyis az első munkahelyeden, gyakorlatban fogod rendesen megtanulni a szakmát."
Az biztos, hogy én (#2) ilyent nem állítottam.
"Épületvillamossági kivitelezéshez szerintem felesleges a technikusi végzettség"
Hja, az értő olvasás... az kéne "gondolok a jövőmre"
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!