Orvos vagy modell?
Jelenleg az orvos-egészségtudományi karon tanulok első éves hallgatóként, célom mihamarabb átkerülni az általános orvostudományi karra. Nem titkolt szándékom akár külföldön és ott is maradni.
Fiatalabb/ kislány korom óta voltak megkereséseim és mindig is szerettem volna a modellkedést. Akkor egyéb okokból nem jött össze. -pedig tudom, akkor kellett volna magam kipróbálni és ha nem jött volna össze, akkor most nyugodtan tudnék készülni az orvosira. Ez már késő bánat, rettenetesen bánom. Tudom.- Az utóbbi időben elkezdtem gondolkozni mi lenne ha megpróbálnám. Félek, hogy később, mikor már tényleg halovány sikra esélyem sem lesz, (mondván kiöregedtem) egy elmúlasztott jó lehetőségként fogok emlékezni rá. Ám ugyanez van az egyetemmel is, hogy butaság volt hagyni, háttérbe szorítani a tanulást.
A mai világban már fogalmam sincs mi lehetne jobb döntés.
Igazából esetemben 50-50%, befutni modellként és bekerülni az orvosira. Mind a kettőhöz akarat, kitartás és szorgalom kell, de úgy érzem a kettőt együtt nem tudnám csinálni. - tudván, hogy orvosi csak nappalin van.- de a jelenlegi orvos-egészségtudományi kar is nehéz, emellett a modellkedés nem tudom, hogy férhetne össze. Azt is szem előtt tartva, hogy később orvosként mennyire vennének komolyan az emberek, avagy tudnék-e orvosként dolgozni modell múlttal?!
Ti hogy gondolkoznátok? Mit választanátok? Mi a véleményetek? Tipp, tanács, érvek?!😊





Természetesen ha valaki már szerződött egy jó ügynökséggel az a célja, hogy befusson nem mellesleg, hogy stabil anyagi hátteret biztosítson magának.
Nekem is fontos lenne, mint ahogy írtam is, szándékomban áll külföldön diplomázni... Ami nem kevés összeg.





Ennyi idősen már késő elkezdeni a modellkedést komoly ügynökséggel (pl VM)
14-15 évesen kellett volna. Hobbiból tudsz fotózásokat vállalni szabadúszóként akár.










Posztod alapján olyan 19-20 éves lehetsz. Szerintem ennyi idősen már késő elkezdeni, hamarabb "kiöregedsz" a szakmából, minthogy rendesen befuss. Palvin Barbarát pl. 13 évesen fedezték fel, Mihalik Enikőt pedig kb.15 évesen.
Szerintem inkább az egyetemre koncentrálj, amit már elkezdtél.





Még annyit hozzáfűznék, ha az egészségtudományi kart nehéznek tartod, akkor szerintem maradj azon, ne az orvosival próbálkozz, ami nyilván még nehezebb.
5. válaszoló voltam.










Azért óvatosan, nehogy két szék közt a pad alá ess.
A helyedben csinálnám a jelenlegi szakomat, és közben "Instagram-modellkednék" (komolyan mondom).
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!