23 évesen megéri nappali rendszerű alapképzésre beíratkozni vagy már nem ajánlott? (Többi lent)
Figyelt kérdés
Most határoztam el, hogy szeretnék tovább tanulni. Nem szívesen mennék levelező/esti egyetemre, ott szeretném hagyni a munkahelyem és újra csak a tanulással foglalkozni. Ahogy számoltam 27-28 éves koromra fejezném be. Nem késő 28 évesen teljesen pályakezdőként egy új munkakörben munkába állni? Találni fogok munkahelyet aki ennyi idősen alkalmazna pályakezdőként? Nem fogok kitűnni 23 évesen a sok fiatal nappalis között?2021. dec. 13. 22:39
1/7 anonim 



válasza:





Nem fogsz. Senkit nem érdekli, mennyi idősen kezded el és hány évesen fejezed be a képzest.
Én 25 évesen kezdtem a nappalit, most fejezem be 29 évesen.
Közben mindig dolgoztam mellette valamit (ami a tanulás mellett vállalható volt). Így nem estem ki teljesen a munka világaból se.
2/7 anonim 



válasza:





Én is 23 évesen kezdtem a szakomat. Volt már egy másik. Majd mégegy képzésbe is belevágtam. Sajnos betegség és egyéb okok miatt csúnyán megcsúsztam. 30 évesen leszek abszolút pályakezdő, de 3 eü. végzettséggel, abból 1 diploma. Egyetem alatt dolgoztam, de nem szakmában és diákszövetkezeten keresztül. Ha visszamehetnék az időbe, nos, igyekeznék szorgalmasabb lenni v átmennék levelezőre, mert így szégyennek érzem az egészet. Nem azért, mert 23 évesen mentem, hanem mert sokat csúsztam és 30 évesen végzek. Ok, 1 év csúszás betegség miatt volt. De a többi nem. :(
3/7 anonim 



válasza:





Én jártam nappalira és később 30 felett most levelezőre. Soha nem mennék nappalira, ha újra kezdhetném. Tökéletesen időpocsékolás volt szakmailag. Barátaim amúgy is lettek volna, és voltak is, de hogy mennyi időt bsztunk el a padban feleslegesen, atya ég! Ha azt gyakornokként töltöttem volna, akkor 5 évvel előbb lépek feljebb a munkámban, ha nem még több! Nevetségesen rossz az oktatás, nem érdemes bent tölteni teljes éveket az egyetemen, minél előbb menj ki és szerezz valódi tapasztalatokat! Ez a tanácsom így utólag! Magamnak is ezt mondanám, ha újra az elején lennék.
4/7 anonim 



válasza:





Én tavasszal fogok végezni az egyetemen 23 évesen, de szeretnék még továbbtanulni és akár egy mester, akár egy másik alapképzést fogok majd választani végül mindenképpen nappalira szeretnék majd menni. Persze, ehhez az is kell, hogy legyen aki ebben támogat stb., mert nem mindenki teheti meg, hogy évekig tanuljon, de én ezt mindenképpen szeretném is kihasználni. Egyáltalán nem tartok attól, hogy mondjuk túl idős lennék egy alapképzéshez, pl. a jelenlegi szakomon sem mindenki 18-19 évesen kezdett, talán 28 éves volt a legidősebb szaktársam. Én azt gondolom, hogy 26-27 évesen diplomázni sem késő. Ellenben szerintem a nappali sokkal többet tud adni mint egy levelező képzés, gondolok magára a tudásra, gyakorlatra (igen, gyakorlatra, mert nappalin sem csak elméleti előadások vannak, lehet mellette gyakornoki munkát is vállalni, alapból van kötelező szakmai gyakorlat is, illetve amúgy végzettség és tudás, előzetes tanulmányok nélkül nem hiszem, hogy levelező mellett olyan rohadt jó szakmai helyekre lehetne bekerülni…), tudományos tevékenységre, egyetemi közéleti tevékenységre, külföldi tanulmányokra, ösztöndíjakra stb. Szerintem csak akkor van értelme levelezőre menni, ha csak a papír kell (mert mondjuk már x éve dolgozol valahol és csak kell egy diploma) vagy pedig egyáltalán nem tudnád megoldani a nappalit (pl. főállásban dolgozol, gyerek stb.) és nincs más választásod.
5/7 anonim 



válasza:





Azért csak hogy ne lepődj meg, a két pályázó közül melyiket fogja választani a munkahely:
1. 5 év főállású munkatapasztalat + diploma
2. diploma, Erasmus kirándulás, tdk kutatás, iskolai gyakornokoskodás
Szerinted?
Értem, hogy anyuciék eltartanak 30 éves korodig, míg vered a segged és te ezt természetesen kihasználod, de ne legyenek illúzióid azért, hogy mennyivel jobban jársz, mert a végén meglepődsz!
6/7 anonim 



válasza:





Szerintem a személyeskedés és beszólogatás helyett például abba is gondolj bele, hogy az az általad említett 5 év főállású munkatapasztalat nem mindenki esetében jelenti ám azt, hogy olyan munkát végez, amely kapcsolódik a tanulmányaihoz és szakmai tapasztalatot, gyakorlatot, kapcsolatokat stb. szerezhet általa. Az álláspontod megállná a helyét akkor, ha pl. valaki már rendelkezik egy alapdiplomával (vagy valamilyen más végzettséggel), amivel elhelyezkedett és munka mellett szeretne újabb képesítést szerezni. Viszont, ha jól értem a kérdezőnek még nincsen végzettsége (vagy nem olyan irányú, amit most tanulni szeretne), ez lenne az első diplomája és korábban sem ilyen területen dolgozott. Ha már felmerül benned a kérdés, hogy egy munkáltató mit preferálna, akkor szerintem az is merüljön fel, hogy vajon hány munkáltató várna tárt karokkal egy végzettség és releváns tapasztalattal nem rendelkező jelentkezőt, aki egyébként levelező képzésen tanul (ami tudjuk jól, hogy azzal jár, hogy hiányozni fog a konzultációk és vizsgák alkalmával, illetve a képzés végén az összefüggő szakmai gyakorlat is egy érdekes kérdés ilyenkor)… Nagy valószínűséggel az nem 5 év szakmai tapasztalat lenne, hanem olyan betanított jellegű munkák, amikhez az ember képzettség hiányában hozzáférhet. Mert én értem, hogy te a magad helyzetéből indulsz ki, hogy te 30+ évesen levelezőre jártál, x éve dolgoztál stb., de nem mindenki tartozik ebbe a kategóriába és ennek nyomán egyáltalán nem biztos, hogy mindenki jobban járna a levelező oktatással. Én igenis tartom, hogy ha az embernek van rá lehetősége, akkor a nappali így sokkal jobb választás, mert tanulmányi szempontból egyértelműen többet ad és sokkal több lehetőség van bekapcsolódni szakmai, gyakorlati projektekbe is, illetve nappalisként szakmai munkát is könnyebb találni mint gyakornok.
7/7 anonim 



válasza:





Amúgy nem mindenki olyan szerencsés, hogy egyből tudja mi akar lenni. Van aki csak 20 felett jön rá mi is passzol hozzá. Nyugdíjunk már nem igen lesz, dolgozhatunk a halálunkig. Igazából mit számít már az, hogy most +-5 évvel később kezdesz el dolgozni. Nappali mellett lehet diákozni. Pl. én egyáltalán nem dolgoztam szakmában, 30 évesen leszek abszolút pályakezdő, viszon 3 végzettségem lesz. 2 okj 1 diploma. Ja, a 2 okj hiányszakma, de a diplomával sem lehetetlen munkát találni. Külföldre is léphetek mindhárommal. Szóval az 5 év munkatapasztalati előny csak akkor érvényes, ha az a diplomájához, munkájához köthető. Vagyis ugyan úgy pályakezdő. Mellesleg itt ma MO-n akkor van esélyed, ha van protekciód vagy hiányszakmát tanultál. Persze, aki akar talál munkát, csak ugye nem mindegy mit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!