Egyetemi átjelentkezés hogyan zajlik? Ha van olyan, aki keresztülment rajta, segítene?
Debreceni Egyetemen vagyok, ez az első félévem, és szeretném a második félévemet Budapesten folytatni. Egyetemek, amik szóba jöttek nálam: BGE-KKK, ELTE-GTI, BME-GTK. Azonos képzésre szeretnék átjelentkezni, nemzetközi gazdálkodás alapszakról ugyanerre a fenti egyetemek valamelyikén.
Egyik kérdés amire nem igazán találtam konkrét választ, lehetséges államilag finanszírozott formára átjelentkezni, ha jelenleg is azon tanulok (nyilván megfelelő tanulmányi eredmények mellett)?
BGE erre vonatkozó szabályzatában azt olvastam, hogy meg kell nevezni az átvételi kérelemben a finanszírozási formát, ebből következtettem, hogy van rá lehetőség, de biztosra szeretném tudni.
Illetve mennyi idő ez a procedúra? Vizsgáim letétele után van idő a tárgytematikákat, illetve a szükséges dokumentumokat, igazolásokat kikérni az egyetememtől és továbbítani?
Ha van valaki, aki csinált ilyet, legyen szíves írjon rám üzenetben, nagy szükségem lenne tapasztalatokra, tudjam, mire figyeljek stb...
További információkkal szívesen szolgálok válaszban, vagy privát üzenetben.
Előre is köszönöm a segítséget!
a bge szabályzatában levő határidőt tartani kell az átvételhez.
A megadott formanyomtatványt ki kell tölteni, ehhez csatolni kell az előírt mellékleteket és be kell fizetni a költségeit az eljárásnak.
Nem arról kell nyilatkozni, hogy milyen támogatási formát akarsz, hanem, hogy jelenleg milyenben vagy.
a bge honlapján minden fenn van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!