Feladjam vagy küzdjek érte? Vajon el lehet ezt érni? Köztetek van olyan akit később vettek fel egyetemre, később jött rá hogy mi az életcélja?

Az első válaszolónak adok igazat. Én elkezdtem egy szakot közvetlen érettségi után, mert gondoltam, hogy tetszik az alapján, milyen tárgyakból voltam jó középsuliban, de az első év kivételével gyűlöltem minden percét (oh the irony, pont pszichológia alapszakról beszélek), alig vártam, hogy lediplomázzak, a mestert már magasról leszartam, hallani sem akartam róla. Főleg hogy az első két félévben ment egy alapozó tárgyunk, aminek kapcsán találkoztam valami mással, amibe viszont teljesen beleszerettem, pedig sosem gondoltam volna, hogy egyáltalán érteni fogom, nemhogy jó leszek benne.

Kis munka, aztán újraérettségi, újrafelvételi és irány álmaim képzése. Most másodéves vagyok és végre nem érzem magam nyomorultul, hanem szeretem tanulni azt, amit tanulok és amivel foglalkozni fogok. Sokáig féltem tőle, hogy nem leszek alkalmas, mert későn jutott eszembe az egész, teljesen ad hoc jelleggel, más meg gyerekkora óta erre készül... De végül úgy érzem, megtalálom a helyem és lehetek elég jó a szakmámban pusztán azért, mert szeretem és szorgalmas vagyok.

Figyelj, én csak annyit mondok, hogy CSINÁLD.

Huszonévesen nagyon soknak tűnik 3-4 év, én is fogtam a fejem, hogy ennyi időt kidobtam, vén szar leszek, mire végzek, nem lesz soha pénzem, csak öregen és rendes karrierem sem, meg a munkáltató is biztos a fiatalabbak után kapkod brühühü. Engedd el. Visszanézel pár évvel később és örülsz, hogy ilyen korán elkezdted, nem pedig akkor is csak gondolkodsz rajta. :)

#2

Alapvetően nem voltam egy emberekkel dolgozós alkat soha. Érdekelt az emberi működés, mert a biológia mindig is nagy szerelmem volt, de mikor jöttek a gyakorlatok meg a humánabb tárgyak, éreztem, hogy nekem ez nem fog menni és nem is szeretném. Sok dolog csak elmélet szinten érdekelt, nem volt türelmem ennyi emberrel empatizálni, így legfeljebb a kognitív szakirány jöhetett volna szóba, a klinikum semmiképp. A másik bajom az anyagiak voltak, nekem nem volt meg a megfelelő hátterem ahhoz, hogy úgy érezzem, tudom fizetni a további képzéseket még a mesterszak után. Mégtöbbet beleölni és addig is gyötrődni pedig nem szerettem volna.

Végül infobionikára mentem. :)

Aki HR-n vagy irodában dolgozik, az maximum a pszichológia MA diplomáig jutott el vagy addig sem (a BA viselkedéselemző végzettséget ad). Ami 5 év, de aki praktizálni akar, annak tényleg még plusz 4 év a szakképzés, ami már önköltséges, nem is olcsó, és mellette önismeretet is kell végezni, ami szintén fizetős.

Kérdező, nézz utána a dolgoknak és mérlegelj, ha tényleg ezt akarod, akkor vágj bele