Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Mit csináljak, vegyem fel a...

Mit csináljak, vegyem fel a tárgyat, vagy ne?

Figyelt kérdés

Van egy szabadon választható tárgy az egyetemünkön, amit nagyon szeretnék felvenni, de ütközik két másik, kötelező tárggyal. Előző félévben több szaktársam is felvette ezt a tárgyat, nem volt megtartva az óra, helyette előre felvett anyagokat kellett megnézni, az alapján haladni illetve egy beadandó dolgozatot írni.


Ha most is ez lenne, akkor semmi gond nem lenne az ütközésből, mert az anyagokat megnézhetném máskor is, de ebben ugye nem lehetek biztos. Gondoltam megkérdezem az oktatótól, hogy mire lehet számítani. Írtam neki egy e-mailt, arra egy hétig nem válaszolt. Elkezdtem telefonon hívogatni, nem veszi fel. Elkezdtem a tanulmányi előadónkat hívogatni, mert a TO hozzá irányított, ő sem veszi fel a telefont már napok óta, sőt, a két hete küldött e-mailemre sem válaszolt (amit más témában küldtem, és azóta már megoldódott).


Mit csináljak? Nagyon messze lakom az egyetemtől, levelezőre járok, nem opció, hogy személyesen beszéljek vele. A TO a tanulmányi előadóhoz irányított, de se őt, se az oktatót nem lehet elérni...


Más szabadon választható tárgyat nem tudok felvenni, mert MINDEGYIK ütközik az órarenddel... Nem viccelek, végignyálaztam az összes szabvál tárgyat a neptunban, ami kicsit is kapcsolódik a szakomhoz, és egyet se tudok felvenni. Azért lenne jó a fent említett tárgy, mert ha bármikor megnézhető a kapott anyag, akkor tulajdonképpen nem lenne ütközés. Amúgy maga az órarend sem az intézményi tanulmányi tájékoztatónak megfelelően alakul, aszerint max. kéthetente lehetne óránk, ehelyett van, hogy hetente van...


Mit csináljak? Ennyi, megszívtam? Aki levelezőn, munka mellett tanul, az le van sz.va? (Bocsi, de nagyon ideges vagyok, nagyrészt nem emiatt, de itt (is) kijön belőlem.)


U.i.: I love MATE...



2021. szept. 14. 16:13
 1/8 anonim ***** válasza:
100%
Fel kell venni és ha reálisan nem tudod elvégezni, legfeljebb kapsz egy nem teljesítettet. Ha ez nagyon hamar kiderül esetleg utólagos tárgyleadás is lehet.
2021. szept. 14. 16:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 A kérdező kommentje:

Köszönöm a választ!


Klebelsberg ösztöndíjnál hogy számít majd bele a kreditindexbe, ha esetleg az utólagos tárgyleadási időszak után derül ki, hogy kötelező a jelenlét, és emiatt nem tudom teljesíteni a tárgyat? (Csak egyszer lenne óránk, november elején egy nap reggel nyolctól délután ötig, így ha továbbra se tudom elérni az oktatót, akkor lehet, hogy novemberig nem kapunk új infót.)

2021. szept. 14. 19:37
 3/8 anonim ***** válasza:
100%
A szabválnak nem kell kötődni a szakhoz, lehet teljesen más is.
2021. szept. 14. 19:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:

#3 Tudom, de leendő pedagógusként valahogy nem annyira vonz a kecsketenyésztés, a takarmányozástan, a szőlő fajhatározás, a trópusi gyógynövények vagy épp az adótan. :')


Egy nyelvi képzés jó lett volna, de nem indult. Az etológia is érdekelt volna, vagy az állattal asszisztált oktatás, esetleg zoopedagógia, de ezek se indultak, mert nem jelentkeztek elegen.

2021. szept. 14. 20:29
 5/8 anonim ***** válasza:
Végzett tanárként mondom, hogy semmi bajod nem lesz attól, ha mást is felveszel, mint a szakod. Én pl. a versenylovakról is vettem fel szabvált és 2 kredit már meg is volt. Az adótan pl. érdekes.
2021. szept. 14. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:

#5 Bajom nyilván nem lesz tőle, de szeretnék olyan tárgyakat felvenni, amik érdekelnek, vagy legalább hasznosak lesznek később. Idegen nyelvi, esetleg informatikai jellegű kurzusok érdekelnének a legjobban a pedagógián kívül, de ilyenek most nem indultak.


A 12 kreditnyi szabvál tárgyból már 9-et teljesítettem, és ez csak a 3. félév a 8-ból, úgyhogy még van bőven időm, de szerettem volna ezeket minél előbb "letudni", hogy ha változik a helyzet a munkahelyemen, akkor ne később szívjak az órarendemmel.

2021. szept. 14. 20:50
 7/8 anonim ***** válasza:
100%
Csináld azt, amit igazán szeretnél. A naptárad ki fogja bírni, ha átírod.
2021. szept. 22. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
Én is olyan szabválokat vettem fel, amik kötődtek a szakomhoz.
2022. jan. 20. 15:06
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!