Akik soha nem szerettek osztályközösségben lenni, oszt. programokra járni, amik alól lehetőség szerint kihúztátok magatokat, milyen volt iskola elvégzése után? És miért baj, ha valaki ilyen? 20/l

"herótom van, hogy minden iskolámban, minden évben előjön ez a mások részéről probléma."

Az még nem merült fel benned, hogy itt bizony te vagy a közös nevező?

Ha barátnőkkel tudsz közösségben lenni, egy kis nyitottsággal az osztályközösségben is jól tudnád érezni magad. De ha esélyt sem akarsz adni erre, az egyedül a te hibád.

Te kérdezed, hogy miért baj, ha valaki ilyen. Erre mondom, hogy ha eleve így állsz hozzá a közös programokhoz, hogy esélyt sem adsz rá hogy esetleg jól érezd magad, akkor persze, hogy nyűg lesz, és nem fogod a többiek szívébe sem zárni magad. Jól mondod, mindenki úgy él, ahogy szeretne, de akkor meg ne panaszkodj, hogy az antiszoc viselkedésed miatt szúrós pillantásokat kapsz.

Egy munkahelyen könnyebb kivonni magad a programokból (ha vannak egyáltalán).

Onnantól, hogy leérettségiztem, teljesen kinyíltam. Nálam nem velem volt a probléma, hanem az osztályközösségbe nem illettem. Szentül hittem, hogy gátlásos meg introvertált vagyok, ehhez képest egyetemen és a munkahelyemen is a társasági emberekhez tartoztam, bár az ilyen többnapos programok olyan emberekkel, akik nem kifejezetten a barátaim, mindig is időpazarlásnak tűntek. De ez nem akadályozta a beilleszkedésem azokban a körökben, amiket már magamnak találtam úgymond és nem úgy sorsolódott, ahogy például egy iskolába mentem gyerekként. Onnantól, hogy nem bántott senki és következetesen vártak el dolgokat tőlem, én is együttműködőbb voltam. Mivel én voltam mindig a jó tanuló és a megoldásközpontú, a munkahelyemen fordult a kocka és a magamfajták élveznek előnyt, nem azok, akiknek csak a hülyeségen meg más kikezdésén jár az eszük.

Szerintem igazságosabb és szebb az a világ, ami érettségi után várja az embert. Féltem én is, hogy folytatódni fog a bullying, de tévedtem.

Szia! Én most kezdem az egyetemet, a gimiben nekem is hasonló volt. Főleg 9-10.-ben nagyon nem szerettem az osztályt, mert kiközösítettek, ezért nem szívesen mentem el a közös programokra, ami nálunk sajnos elég sok volt. Nem volt opció a kimaradás ezekről, de miután több rákényszerített programon is csak megalázták, feszengtem, sőt volt olyan kirándulás, ami előtt már hetekkel előtte szorongtam, rájöttem, hogy nem éri meg nekem. Most miért legyek olyan emberekkel a szabadidőmben, akiket nem szeretek? Onnantól nem nagyon jártam osztályprogramokra, úgy érzem jól döntöttem. Egy idő után kicsit jobb lett a kapcsolat az osztálytársakkal, de egy kicsit örültem a karanténnak. Az utolsó években egyébként kijöttem az osztállyal a suliban, de sokszor tapasztaltam, hogy sulib kívül rengetegen kifordulnak magukból, kétszínűek.

Amúgy én sem vagyok egy antiszoc, gimi mellett több közösségben voltam, ott találtam meg a barátaimat, végre magamat adhattam. Hamarosan kezdődik az egyetem, de már egy csomó ismerősöm lett a táborok, közösségek miatt, érzem, hogy kinyíltam. Itt végre én dönthetem el, kikkel vagyok, senki nem mondja meg, hogy kötelező elmenni találkozgatni, azzal vagyok, akivel jól érzem magam.

Én azt tanácsolják neked, hogy ha nem érzed jól magad ezeken, akkor ne menj. Én a helyedben adnék még egy utolsó esélyt egy osztályprogramnak, ki tudja, hátha meghozza a kedved. Ha pedig nem, akkor kihagyod, pl. tanulásra hivatkozva vagy ilyesmi. Lesz, akik belédkötnek, de mit számítana olyanok véleménye, akik nem fontosak neked? Felnőtt ember vagy, semmi sem muszáj, amit rád akarnak tukmálni, tudni kell nemet mondani. 19/L