Szerintetek ciki hogy csúszok egy évet az egyetemen?

Két tantárgy az semmi. Nekem az elmúlt 2 szemeszterben 10 kreditem lesz, úgy tűnik.

Nem kell rástresszelni. Komolyan. Kit érdekel, ha egy félévvel később fejezed be? Én 17 évesen érettségiztem, oszt akkor több vagyok nálad? Főleg, hogy jogon vagy.. édesmindegy, hogy 30 vagy 32 évesen leszel ügyvéd pl.

Annyit nem ér, hogy ezért kikészülj.

Szerintem is az egészséged a legfontosabb, ezért a passzív tényleg jó ötlet. Elmehetsz dolgozni, ha úgy érzed, és akkor már nem is lenne meg az a 'még mindig a szüleim nyakán lógok' érzés, vagy nem annyira. Valamint arra is rájöhetsz, hogy maga az egyetem nem való neked, és mennél már dolgozni, esetleg a szak nem tetszik, de amúgy mást szívesen tanulnál, vagy tényleg csak nagy hatással volt az eredményeidre a mentális egészséged.

Nem tudom, mennyire segít, de az első évben sokszor nem születnek jó eredmények, még az amúgy jó tanulóknak sem. Új ez az egész egyetem dolog, teljesen más rendszer, teljesen más elvárások, sokszor nem mérik fel rendesen a gólyák, hogy mennyit kell tanulni. Én anno azt hittem, hogy egy szóbelire fel tudok készülni egy nap alatt, aztán meg is buktam. :D De amikor egy hét múlva elmentem, rendesen felkészülve, egyből meglett a 4-es.

Plusz nekem úgy tűnik, hogy te kicsit bebeszélted magadnak, hogy ez nem fog menni. Lehet ezért sem volt motivációd kinyitni a könyveidet, mert úgy gondoltad, minek, úgysem fog sikerülni. Lehet, hogy klisés, de tényleg sokat számít az, ha elhiszed, hogy sikerülni fog. Én egy idő után már úgy mentem vizsgázni, hogy tanultam, megtettem, amit tudtam, a legjobb formámat hozom. És lehet, hogy csak egy 3-as lesz, de tudom, hogy nekem abból a tárgyból az a maximum, majd másból jobb leszek.

De hogy a kérdésre is válaszoljak. :D Nem, egyáltalán nem ciki. Én csak egy hároméves képzést csinálok, egyik barátnőm is csúszik, mert nem sikerült egy vizsgája, amire nagyon sok tárgy épül, de egyáltalán nem nézem le őt ezért.

Ha ez megnyugtat én is eddig egy évet csúszok, de amilyen ez a felévem, lesz ebből másfél év csúszás is. Kéttannyelvű gimibe jártam, úgyhogy én is később kezdtem az egyetemet, 25 évesen lesz meg a mérnöki a alapdiplomám, ami mester nélkül nem elég, úgyhogy onnét még plusz két év.

Egyáltalán nem ciki csúszni, de azt ne engedd, hogy az egyetem idegileg kicsináljon, nem éri meg.

Engem kissé kicsinált sajnos, próbálok helyrejönni, évekbe telik és nagyon küzdök, de a bukásból már rutinom van és legalább nem borulok ki annyira, későn kezdtem el dolgozni sajnos a mentális állapotomon és még mindig vannak komoly problémáim.

Ha nem akarod otthagyni a szakot, akkor sürgősen kérj segítséget szakembertől és állítsd vissza a gyógyszerezésedet, esetleg tanulástechnikákat is nézegethetnél a neten, hátha találsz olyat, ami kellemesebbé teszi a tanulást és motivál.

Kitartást!

Nem ciki, hogy csúszol. Ahogy fentebb már írták, lesz több évtizeded dolgozni, ahhoz képest most 1-2 év nem számít. Egyébként is több értelme van valódi tudással, jó eredménnyel elvégezni az egyetemet 1-2 évvel csúszással, mint tartani a tantervet, de épphogy csak teljesíteni a követelményeket.

Én most vagyok másodéves, így volt szerencsém átélni az online egyetemi oktatást. Amikor tavaly márciusban átálltunk, először még egész rendben mentek a dolgok. De aztán kezdett szétesni minden, házikat nem írtam meg, beadandókat késve írtam meg, a végén 2 tárgyból buktam és ha nem hozzák meg a szabályt, hogy nem lehet átlag/kredit alapján átsorolni önköltségesre, akkor ősszel fizetősön tudtam volna csak folytatni (a KKI-m olyan 2,3 lett abban a félévben). Mindezt egy sokak által csak büfészaknak nevezett szakon. Eleve introvertált vagyok, barátaim se nagyon vannak, de akkor se gondoltam volna, hogy ennyire megvisel a távoktatás miatti magány. Nem volt kedvem semmihez, amit korábban szívesen csináltam és örömet okozott, az sem tudott már érdekelni. Szinte minden nap sírtam és időnként már azt kívántam, hogy kapjam el a covidot és dőljek ágynak, mert a fizikai fájdalom kevésbé fájt volna, mint lelkileg elviselni a magányt és mindent, ami abból következett. Covid előtt is éreztem már hasonlóan magam, de az online oktatás volt, ami teljesen betett.

Aztán jött a nyár és elhatároztam, hogy lezárom ezt az időszakot. Ez nagyjából sikerült is, a tavaly őszi szemeszter és a mostani egész jól ment, nyilván online könnyebb csalni vizsgákon, így érzem, hogy a jegyeim nem tükrözik a valós tudásom. Ami még segített továbblépni, hogy volt kivel beszélnem mindarról, amit átéltem. Ezt javaslom neked is, hogy egy közeli barátodnak/barátnődnek, akiben megbízol mondj el mindent, ami bánt. Nem fogja senki helyetted megoldani a problémáidat, de nagyon sokat segít már csak az is, ha van, aki meghallgat és megért.

A vagdosás viszont nagyon nem normális dolog (én sosem csináltam és nem is csinálnám, még ha gondolat szintjén elképzeltem is), emiatt mindenképpen érdemes lenne szakemberhez fordulni. Eddz vagy sportolj valamit, az sokkal egészségesebb módja a dopaminforrásnak, mint hogy fájdalmat okozz a testednek.

Kitartást, menni fog az egyetem és a kérdés kiírásával nekem is sokat segítesz, mert nem érzem magam egyedül a mentális problémáimmal.