Mennyire hátrányos 4 félév után alapképzést váltani és újrafelvételizni?
Most kezdtem a második félévemet BSc-n, azonban egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy ez nem a megfelelő hely és szak számomra.
Ahhoz azonban, hogy a vágyott szakra bekerüljek, újra kellene érettségiznem matekból emelt szinten, aztán újrafelvételizni, ez pedig az érettségi és felvételi dátumok miatt legkorábban a mostani BSc-m 4. félévében lenne lehetséges.
Ha így tennék, mennyire hátrányos, vagy "lenézendő", hogy majdnem 21 évesen fogok elkezdeni egy új BSc-t és mire végzek, majdnem 24 leszek?
- Miközben mások ennyi idő alatt az orvosit is elvégzik, vagy akár már dolgoznak egy MSc után?
2.:
Amiatt, mert azért nem teljesen érdektelen számomra a mostani szakom sem, 3.-4. félévben lesz pár tárgyunk ami érdekel, illetve nem akarok két félévnyi időt láblógatással, és egy db érettségire való készüléssel tölteni.
Most viccelsz? :D 24 évesen kezdem a második alapképzésemet.
De több embert ismerek aki 23-24 évesen kezdte az egyetemet mert előtte okj-n tanult és dolgozott.
Ha úgy érzed ez nem a te szakod akkor válts. De szerintem gondold végig. Lehet valahol még ez a diploma jól fog jönni.
Az meg ne zavarjon, hogy újra kell érettségizni. Sokan vannak így, pl. én is újraérettségiztem 2 tantárgyból.
30 évesen jelentkezem bsc-re. 33-34 éves leszek, mire végzek. Már végeztem egy szakot még 21 évesen, és volt 30 éves csoporttársunk akkor is.
Szerintem bármilyen korban rendben van ez. :) Tanulni sosem késő és sosem szégyen!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!