Úgy érzem a távoktatást tönkreteszi a legszebb éveimet, hogy lendüljek ezen túl?

Másodéves vagyok. Az első félévem még teljesen normális volt. Annyit hallottam, hogy ezek lesznek a legszebb éveim, és tényleg így is éreztem, mert valamilyen szinten elszakadtam otthonról, de mégsem. A felnőtt élet küszöbére kerültem.

Volt előadás amit kihagytam, de ha bementem valamelyik egyetemi épületbe órára, elfogott egy érzés, ami motivált. Második félévben jött az első hazaküldés, amit először fel se fogtam. Aztán ahogy telt az idő, rádöbbentem, hogy max szeptemberben térek vissza. Aztán visszamehettünk, majd november közepétől megint távoktatás.

Elfogyott a motivációm. Nem érzem magam tényleg egyetemistának. Nem éltem nagy szociális életet, de arra a kicsire szükségem lenne. Ehelyett itthon vizsgázgatok, aggódok, hogy mint tudom megoldani hogy ne zavarjon senki, vagy egy vizsgán egy egy kérdésre mennyi időt szánnak. Mert ahogy szednek le az időből, hogy ne puskázz, úgy elveszik a gondolkodási időt is.

Nem tudom meddig lesz távoktatás, mikor lehet visszamenni, de hiányzik az, amit az első félévben megtapasztalhattam.