Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Csak én hagynék fel a tanuláss...

Csak én hagynék fel a tanulással addig, amíg tart a járvány?

Figyelt kérdés
Egyre jobban abba az irányba hajlok, hogy félbe hagyom a tanulmányaimat. Nem vagyok rá büszke, mert ez lesz a második tanévem, amit a kukába dobok ki, de egyszerűen nem tudom tovább ezt csinálni. Sokan mondják nekem, hogy biztos marha jó digitális oktatásban részt venni, de ezt csak akkor tudja meg az ember valójában, ha saját maga is egy diák ebben a rendszerben. Nem szeretek már ebbe az iskolába járni, minden tanár informatikailag analfabéta (de személyesen is voltak gondok köztünk), semmi tiszteletet nem mutatnak a diákok irányába, rendszertelenül teszik a dolgukat a Classroom-ban, élő órán sokszor egy kukkot nem értünk a tanórából, mert pocsék nettel jönnek fel. A nevetséges, ovis grafikájú virtuális dolgozatokhoz sincs türelmem. Már nem érdekel az se amit tanulok (logisztika), minden feladott munka egy kínszenvedés nekem és egyáltalán nem köt le. Én is vétettem hibákat, ami az iskolai kapcsolatokat, tevékenységeket illeti, és talán ott vétettem a legnagyobb hibát, hogy nem mentem elsőre esti tagozatra, meg túl nagy hangsúlyt fektettem a "diákfíling" keresésére. Rá kellett döbbennem, hogy én azt soha nem fogom már megtalálni. Úgy érzem, mindennek a járvány az oka, az elmúlt 14 évben még sose éreztem ekkora nyűgnek az iskolát. Pedig régebben sokkal több feladatot és tanulnivalót adtak fel, amikor még elemi iskolákba jártam. Természetesen simán el tudom azt is képzelni, hogy másnak (aki akár nehezebb dolgokat is tanul) megfelelő ez a digitális oktatás, nekem viszont nem megy, semmi kedvem hozzá. Azon gondolkoztam, hogy inkább pénzt gyűjtök addig az 1-2 tanév erejéig, ameddig vélhetően tartani fog még ez az egész járvány. Végülis van érettségim, egy szakmám, friss diákigazolványom, és a második félévről tudok majd szerezni igazolást. Diákmunkából is látok remek lehetőségeket, és a futárkodás is egyre inkább érdekel engem. Úgy érzem, rendbe kell tennem az életemet, és ehhez lehet, hogy 1-2 tanév felfüggesztése segíthetne leginkább. Pénzt szeretnék gyűjteni, szeretnék ismerkedni lányokkal, felkeresném a régi haverokat, el szeretném adni a nagyszüleimtől megörökölt házat, és szeretnék valahol messzi (de még országon belül) új életet kezdeni 1 éven belül akár. Egyre jobban érdekel, hogy esetleg bejárjam európát, de nem túristaként, hanem fuvarozóként. Meg szeretném valósítani a rajzfilmsorozatomat, és egy olyan kicsi házat, amihez hasonlókat a "Living Big In A Tiny House" nevű YouTube csatornán is szoktam látni. Rengeteg ötletem van, rengeteg tervem van és eddig ha valami mellett elköteleztem magam, idővel és kis segítséggel össze tudtam hozni az álmaim. Az oktatásban sose érzem magam sikeresnek, az élet más területein viszont többnyire igen. És én ezt a tendenciát szeretném folytatni. 1 hónapja vagyok 20 éves, tehát azért esedékes lenne kitalálnom, hogy milyen tanulmányok mellett kötelezem el magam, de egyszerűen időre van szükségem. Talán 21-22 évesen még nem késő valami mellett elköteleznem magam. De fene se tudja, ebben a közhangulatban úgy érzem, félre kell raknom a tanulás lehetőségét, mert nem érzem, hogy előrébb kerülnék vele, de azt igen, hogy vesztek az életidőmből. Kíváncsi lennék, hogy más hogyan látja ezt az egészet, vagy mit gondol a gondolatmenetemről. Esetleg más is kezdi elveszteni az elkötelezettségét? Vannak más terveitek, amiben nem szerepel (pontosabban nem szerepelhet) a tanulmányok űzése, és azok mellett a végsőkig kitartanátok?

2021. jan. 16. 08:40
 1/7 anonim ***** válasza:
64%

Hát, én egyetemista vagyok szintén, de teljesen máshogy látom a dolgot mint te.

Nekem borzasztóan hiányzik a könyvtár, egyrészt ugye a könyvek másrészt a tanulós hangulat miatt, de ettől még nem akarom otthagyni a sulit. Én már a vége előtt járok, szóval lehet hogy ez is belejátszik.

Nekem is vannak álmaim. Szeretnék utazni, szép dolgokat venni magamnak, étterembe járni, stb... De ezzel együtt hálás vagyok, hogy most tanulás van, mert jelenleg 100% hogy nem kapnék munkát. Anyukám pl augusztus óta munkanélküli. Itt vidéken nagyon nehéz. Ráadásul apukám ápoló, ne tudd meg miket mesél. Ki sem megyek a házból, direkt kerülöm az embereket, ebben a helyzetben a legjobb ami történhet, hogy ülök otthon a szobámban és tanulok.

2021. jan. 16. 09:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
94%
Ja és még valami. Most azt hiszed, hogy 20 éves korodra el kell határoznod magad egy valami mellett, pedig ez nem igaz. Annyi tenger sok időd van. Nincs okod sietni.
2021. jan. 16. 09:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
95%

"Talán 21-22 évesen még nem késő valami mellett elköteleznem magam."


Nem késő akkor se és idősebb korodban sem. Ha ez segít, én 25 évesen kezdtem az egyetemi tanulmányaimat (nyílván nem ez az ideális, de szüleim nem tudtak támogatni egy forinttal se). Előtte szakmát tanultam, dolgoztam pár évet (illetve, viszonylag sok ideig nem tartottam semmire a magyar felsőoktatást, de a véleményem megváltozott).


Ha nem dolgoztam volna érettségi után pár évet, most nem tudnám finanszirozni a tanulmányaimat.


Illetve, én se igazán tudtam, mit akarok érettségi után (a legtöbb fiatal se tudja), így két okj-s képzést is félbe hagytam (nyílván, nem ez a követendő példa...).


Szóval ha úgy érzed, hogy sehogy se fekszik ez a suli, meg az online oktatás, amit nyújtanak, akkor ne erőltesd. Sokszor akkor jön rá az ember, mit szeret és csinál szívesen, amikor már benne van.

2021. jan. 16. 10:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
92%

Én online oktatásban fejeztem be a középsulit, és abban kezdtem el az egyetemet.


Első hónapokban jártam be rendesen, és borzasztóan hiányzik, mert nincs meg az a "egyetemista" érzés, és csak online tudjuk tartani a többiekkel a kapcsolatot, de én tudok örülni neki, hogy rengeteg időm van így más dolgokra. Hobbi, nyelvtanulás, kutya stb. Nem vagyok hulla fáradt, mert hatkor kelek és nyolcra érek haza, minden előadást és anyagot megkapunk, jobban be tudom osztani az időmet, amikor bejártam, akkor 1-3 órás szüneteim voltak, amik idő szempontjából mentek a kukába.


Őszintén, én személyszerint hülyeségnek tartanám csak emiatt halogatni/félbehagyni az egyetemet, de sajnálom, hogy neked ilyen rossz ez az egész... De ha nem bírod, akkor ne törd magad, csak jól gondold át.


Próbáld kicsit a jó oldalát is nézni.

Mit csinálnál tanulás helyett? Munkák most még úgysincsenek, mint eddig, utazni meg nem igen lehet...

2021. jan. 16. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
100%
Én egyetemista vagyok és nekem is megfordult a fejemben, hogy szüneteltetem a tanulmányaimat. Tavasszal még abszolút jól ment minden a távoktatás alatt, meglepően jól tudott mindenki alkalmazkodni a kialakult helyzethez és a gyors változásokhoz, mindenki próbálta kihozni a legtöbbet a lehetőségekből és szerintem a körülményekhez képest egész jól lezajlott az a félév. A mostani őszi félév viszont katasztrofális. Nem tudok rá mást mondani, siralmasan rossz volt. Már a tanárok sem úgy álltak hozzá, az online órák minősége eléggé elmaradt a megszokottól, rengeteg a technikai hiba, sok volt a mindenféle emberi hiba is (pl. nem vagy csak késve kaptunk anyagot, össze-vissza elkevertek mindent a tanárok, elmaradtak órák), sokkal több tanulnivaló anyagot kaptunk, amit már nem győztünk és az online vizsgázás is fantasztikus (minden tanár már paranoiás lett, hogy úgyis mindenki hülyének nézi őt, csalni fog stb., ezért nagyon szivatós feladatsorok vannak és elég kevés időt is kapunk pl. egy alapból 90 perces vizsga most 30-40 perc). Nekem már szakdolgozatot is kellett írnom, de online nem tudtam normálisan tartani a kapcsolatot a konzulensemmel, be volt zárva minden (pl. könyvtár) és ez így sokkal nehezebb. Az átlagom is rengeteget romlott, ötös voltam és most rengeteg tárgyból buktam (soha korábban nem buktam egyszer sem). Engem érzelmileg és mentálisan is megviselt ez az egész, az elmúlt félévben igazából nem sokat tanultam vagy fejlődtem, szinte semmi egyébre nem is volt időm (pl. hobbi), ellenben elég sokat stresszeltem, idegeskedtem, szorongtam stb. és rengetegszer eszembe jutott, hogy ezt mégis minek, miért kell csinálnom. A következő félévünk is online lesz, úgyhogy erősen gondolkozom rajta, hogy passzív félévre megyek.
2021. jan. 16. 14:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
91%

A járvány akár évekig is eltarthat, ha behozzák a kínai vackot, és azt próbálják meg erőltetni. Akkor lezuhan az oltási hajlandóság, de egy darabig még eltart, mire Orbán Viktor dobja.

Akkor évekre felfüggesztenéd az iskolát és a tanulást?

2021. jan. 16. 22:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
91%
Úgy van, ahogy 6-os írja. Pár hónapja azt olvastam a Világbanktól, hogy 2025 tavaszáig kitart, ők arra számítanak.
2021. jan. 16. 22:32
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!