Gyakorlati különbség Nappali, éjszakai és levelező szak között a korona idején?
Én levelezőn voltam, de kiiratkoztam egyéb okok miatt.
Egyébként magyar szak, szóval semmi extra.
Szóval nekem első félévem volt.
Év elejétől fogva online oktatás volt.
Levelező általában pénteken, szombaton van, az órák ezért pénteken voltak. De ugye a levelezősöknek próbálják lenyomni egyben az anyagot (ugyanezt hallottam egyik barátnőmtől, aki megtapasztalta a jelenléti levelezőst).
Szóval, nálunk ez úgy nézett ki: ha egy tárgyból van 10 órád/félév, akkor azt lenyomták 8 óra alatt. Szóval 8-tól 17-ig ott kellett ülni a gép előtt. Hiába voltak szünetek, kibírhatatlan volt-nekem. Főleg, ha a tanár nem tudta érdekesen előadni.
Aztán volt a jófej tanár, aki google tantermen keresztül küldte az anyagokat. Ez türhető volt. Leírtad, meghallgattad a hanganyagot és kész. Semmi idézet, nem más írók szövegeit kellett tanulni, csak azt amit elküldöt vázlat.
Aztán volt 2 gyakorlati órám, amikre beadandót kellett írnom. Ezek nem voltak vészesek.
Nappalisoktól azt hallottam, hogy nem a legjobb, de nem is rossz. Csakhogy nekik ugye a rengeteg zh, beadandó, főleg az info karosok szenvednek- abból amit látok (ironikus, hogy az infosok oktatoi, nem tudnak online órát inditani).
A tobbi szaknal nem igazán látom, hogy akkora gondban lennenek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!