Három év után ott szeretném hagyni az orvosit, leírnátok erről a véleményeteket?

Ha nem szeretnéd már a továbbiakban, nem látod a végét, nem hajt a cél, akkor engedd el, és nézz más egészségügyi szakok iránt.

Semmi sem fontosabb, mint a pszichés egészséged. Felesleges még 3 évig szenvedned. Te tudod a legjobban, hogy mit és mennyit bírsz, és mit akarsz.

De NAGYON jól gondold át!!

Szia!

Én orvosi egyetemre készülök és minden álmom az, hogy ebben is dolgozzak. Szerintem ne azt nézd, hogy milyen az odavezető út, hanem azt, hogy szívesen csinálnád-e ezt egy életen át. Nyilván nem egyszerű, ha az lenne, mindenki ezt csinálná. Sokan lennének a helyedben, sokan vannak, akik már a bejutással elbuknak, de nem adják fel. Az természetes dolog, hogy sok olyat tanulsz, amit nem kedvel és nehezen fogadod be. Így van ez minden szakkal. A kérdés az, hogy ami az egyetem után jönne, azt szeretnéd-e csinálni. Örömet okozna? Ha igen, akkor ne búslakodj, hidd el, a társaidnak sem könnyű, keress valakit, akivel tudsz beszélni. Pont azért ilyen az orvosi, hogy azon kevés elszántak maradjanak bent, akik tényleg ezzel akarnak foglalkozni. Ha szeretnéd ezt, ne add fel, mert a nehezén lassan túl vagy, a negyedév sokkal könnyebb és több a klinikai tárgy.

Bárhogy is döntenél, sok sikert kíván egy jövőbeli sorstársad! :)

2-es! Már hogy ne nézze az odavezető utat?

Jó esetben eltölt az egyetemen 5 évet az ember a képzéssel, meg ami még utána jön ráépülés és gyakorlat, rossz esetben sokkal-sokkal többet is. Már hogy a csodába ne nézze az oda vezető utat?

Tudod az egyetemiképzés rengeteg lemondással jár. Főleg hogy az ember folyamatosan küzd, küzd azért, hogy bekerülhessen, küzd azért, hogy bent maradhasson, küzd a tandíj fizetéssel, küzd a megélhetéssel, küzd az elvárásokkal, amit rá rak a környezete és közben még élete sincs a sok tanulás miatt.

Nagyon gyermeteg volt a hozzászólásod.

Kérdező: én is azt mondom, hagyd ott. Semmivel se leszel kevesebb vagy szegènyebb, mert nem végezted el az orvosit. Sokszor az ember számára akkor derül ki, hogy mit szeret csinálni és mi megy neki valojában, amikor már nyakig benne van. Még csak 22 éves vagy. Nagyon fiatal. Bármibe belekezdhetsz még és nem kell ragaszkodnod egy rossz választáshoz.

Elsőéves rezidens vagyok, én így látom az egyetem másik végéről: a "csak jófejségből engedtek át" és a "mindenki másnak jobban megy" nem ritka gondolatok, nagyon sok szaktársam hangoztatot ilyeneket legalább egyszer az évek során. Talán néha még én is. Ezeket a dolgokat nem szabad elhinni magadnak. Túl vagy a másodéven, megérdemelted, hogy itt legyél. Ha nem így lenne, szemrebbenés nélkül kivágtak volna. És a többiek sem kisujjból rázták ki, nekik is vannak nehézségeik. Csak a Facebookra/Instára nyilván nem azt fogják kitenni, hogy mennyire szenvednek, illetve hacsak nem vagytok nagyon jóban, beszélni sem fognak veled róla.

A harmadév pont az az év, amikor látszólag nagyon megnövekedik az anyag mennyisége, de már közel sem olyan részletességgel kérik számon vizsgákon, mint az első két évben. Ezért borzasztó ijesztőnek tűnhet pl. patológia vagy mikrobi vizsgára felkészülni, de maga a vizsga pozitív csalódásként szokott hatni. Persze azt sem mondom, hogy innentől könnyű lesz. Negyedévtől kezdve már inkább egy frusztráló, repetitív küzdelem lesz, ahol már nem is az a tét, hogy esetleg megbuksz, áttesznek fizetősre, kirúgnak, hanem csak simán századszorra is felkelsz és elmész vizsgázni, aztán ha nagyon nem tudod az anyagot, maximum jól megaláznak és kapsz egy 3-ast.

A leírásod alapján nekem nem tűnsz butának, csak önbizalomhiányosnak. A rossz hír az, hogy ez az élet más területein is hátráltathat, nem kell ahhoz orvosi egyetemre menni. A jó hír viszont az, hogy lehet rajta javítani, bár nem egyszerű. Egy jó pszichológus sokat tud segíteni, nekem is arra volt szükségem.

Szóval én azt mondom, várd meg legalább a vizsgaidőszakot, próbálj valamit kezdeni az önbizalomhiányoddal (akár kérj külső segítséget) aztán döntsd el, hogyan tovább. Ha továbbra is úgy érzed, hogy nem neked való és kikészít, akkor hagyd ott. A mentális egészséged a legfontosabb, azt semmiért se áldozd fel.

Szia!

Én végzős vagyok.

Az első 3 év nem ment túl jól. Sokat tanultam, buta sem vagyok, de nem tudok vizsgázni, így rossz jegyeket kaptam, ami elbizonytalanított. Pont harmadévben volt a mélypontom nekem is, nagyon közel voltam ahhoz, hogy ott hagyjam. Egy nagy küzdelem volt, hogy magam mögött hagyjam azt az évet, de sikerült! A klinikai modul sokkal jobban megy a korábbi évekhez képest, élvezem amit csinálok, vizsgák is jól sikerülnek.

Szia! :) Én ugyanúgy harmadéves vagyok ÁOK-n és olvasva a soraidat majdnem olyan mintha én írtam volna. :D Ugyanezeket érzem én is, hogy eddig is döcögősen ment és ha nem lett a volna a covid valószínűleg megbuktam volna.

Én tudom magamról, hogy sajnos önbizalomhiányos vagyok, régen is az voltam és ez nagyon sok mindenben gátol, úgy érzem hogy többre lennék képes mint amit teljesítek, lehet hogy te is csak nem hiszed el magadról eléggé hogy képes vagy rá.

Engem valószínűleg ez a helyzet is elég rendesen befolyásol, mert korábban nagyon bátorítottak az évfolyamtársaim már a jelenlétükkel is most pedig olyan egyedül érzem magamat mint eddig soha.

Viszont rengeteget küzdöttem azért hogy eljussak idáig és semmiképpen nem szeretném végleg feladni, ami az én fejemben megfordult az az, hogy tartok egy kis szünetet, aztán újult erővel visszatérek, de nem tudom hogy ez biztos helyes döntés lenne-e.