Hol keressek felnőttképzéseket? Melyik mennyire megbízhatóak azok?
Sziasztok! 22 éves vagyok és felnőttképzés ügyben kérnék segítséget valamint tanácsokat.
A történetem az, hogy gimi után megpróbálkoztam egy egyetemmel, de egy év után ott kellett hagytam a lelkiállapotom végett, mert túl stresszes volt számomra. Későbbiekben egy oktáv által szervezett okj-s képzésen vettem részt, de tudást nem tudtak biztosítani, így lemondtam róla a sok hiányossága végett. Közölték, ha jelenleg nem érzem úgy, hogy birtokába lennék a vizsgához szükséges tudással, akkor ha máshol megszerezem még visszamehetek letenni a viszgát. Szerintem nekik kellett volna biztosítani ezeket a feltételeket, de most nem ez a fontos.
Szóval jelenleg egy sima gimnáziumi érettségivel rendelkezem, de szeretném ha lenne egy rendes szakmám. Győr-Moson-Sopron és Veszprém megye határán élek. Családomra ezen a téren nem számíthatok, hiszen neki semmi tapasztalatuk nincsen ezen a téren.
Azok lennének a kérdéseim felétek, hogy:
- Van-e lehetőségem ingyenes/támogatott nappali tagozatos felnőttképzésre?
- Milyen iskolák/intézmények vannak a fentebb említett két megyében, ahol indítanak képzéseket? (CAD-CAM informatikus, szoftverfejlesztő és a webprogramozó amivel így ismerkedtem és érdekelne, de ez még változhat)
- 2021-től a képzéseket érintő változások csak az OKJ-s képzésekre vonatkoznak vagy a több éves iskolai kereten belül szervezetekre is? (Ezzel még annyira nem vagyok képbe)
- Mennyire megbízhatóak és mennyi tudást biztosítanak az általatok tanácsolt helyek? Van-e lehetőség a képzés elvégzése után egyből elhelyezkedni akár pályakezdőként, vagy még rengeteg tapasztalatra lesz szükség és ha igen, hogy tehetek rá szert?
Minden választ előre is nagyon köszönök!
Mivel 22 éves vagy mehetsz nappalira tagozatra, azonban általában az érettségire épülő képzések nappalisok, ha nappalis vagy vállalhatsz diákmelót, és lesz tb-d is, mert nappalisoknak az alanyi jogon jár.
Különböző informatikai képzések minden megyében indulnak, sok iskolában. Vannak különböző SZC-k ezeknek az oldalán keresgélj. A határidő 31-ig van ezéven, és szokott lenni néha keresztfélév is, de nem mindenhol, és nem minden szakma, szóval érdemes szeptembertől kezdeni, mert keresztfélévre nem szabad 100%-osan számítani.
Az, hogy 2021-ben mi lesz senki nem tudja(talán még fent sem), mi is kérdezzük állandóan a tanárokat, és nem tudnak semmit még ők sem.
Ha nincs szakmàd jelenleg két szakma ingyenes két éves képzéseken, de szerintem jövőre ezt el fogják venni, tanulhatsz estin, és ha van lehetőséged, akkor nappalin is(nem minden iskola indít nappali felnőttképzést). Estin nincs tb-d.
Az, hogy mennyi tudást adnak, az attól függ mennyit jársz be, mennyit tanulsz. Ha nappaliba jársz, akkor nyilván köteleznek, de estin nagyon laza, és rajtad múlik, hogy mész vizsgázni, sík hülyén, és àtrugdosnak, aztán nem fogsz érteni a szakmàhoz, vagy tanulsz becsülettel, és bejársz amikor tudsz. Nálunk például dolgozat sincs, szóval tényleg a saját magunknak tanulunk.
Ha van még kérdésed tedd fel, ha tudok válaszolok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!