Van itt olyan aki 20 év felett jött rá, hogy mit akar? Az is lehet ugyanúgy sikeres és ugyanúgy “befuthat” karrier szempontból?
23 évesen fogom kezdeni az egyetemet. Eddig okj-ra jártam, dolgoztam és jártam egy évet egy másik szakra. De azt otthagytam mert nem szerettem.
Úgy érzem, hogy elrontottam az életemet ezzel. Mert előtte is nézegettem de nem mertem belevágni, amit most már bánok.
Nagyon rosszul érzem magam emiatt. Más ennyi idősen már végzett egyetemen és már dolgozik.
75 éves a legidősebb magyar aktív egyetemista vagyis már több kell legyen, mert annyi volt amikor felvételizett.
Levelező tele van 30+-os diákokkal, még csitri vagy :)
19-23 éves koromig egy gazdasági alapszakon tanultam, amit végül nem fejeztem be. 4 és fél év alatt nem sikerült befejeznem... Nagyon rossz eredményeket értem el, mert igazából egyáltalán nem érdekelt a szak.
24 évesen kezdtem el egy programtervező informatikus felsőoktatási szakképzést - ami egy 2 éves gyakorlatorientált egyetemi képzés, de nem diplomát kapsz a végén -, jelenleg a kötelező szakmai gyakorlatot csinálom egy nagy IT-s cégnél, mint szoftverfejlesztő gyakornok, és imádom. :) A szakmai gyakorlat után is már van fix munkám, jó fizetésért. 2-3 év múlva pedig szeretném majd folytatni a tanulást a programtervező informatikus alapszakon, estin vagy levelezőn. :)
#6
Szabad tudni, hogy milyen típusú képzés, vagy hogy keressek hasonlót?
19 évesen jöttem rá, hogy az NKE-re akarok menni, és nincs meg sem a megfelelő állóképességem, sem nyelvet nem beszélek, az érettségimet is elrontottam, és a szememet is meg kéne műtettni.
Hónapok óta kitartóan edzek, és nyelvet tanulok, valószínűleg jövőre meglesz a nyelvvizsgàm, jövő októberben pedig két emeltet fogok tenni. Ha minden jól megy 22-23 évesen kezdhetem az egyetemet.
Bánom? Nem. Ez kellett, hogy gyökerestől változtassak az életemen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!