Levelező szak mellett főállás? Lehetséges?
Sziasztok. Egyetemen kezdek levelező szakba mérnökinformatika területen. A kérdésem, szerintetek lehetséges-e, hogy ez mellett valaki főállásban dolgozzon? Tekintve, hogy egy elég nehéz szakról van szó. Tehát vajon mennyire menne a főállás a tanulmányi eredmény rovására? Egyébként 29 éves vagyok.
Köszi előre is a válaszokat. Főleg olyanoktól szeretnék nézőpontot, bátorító szót kérni, aki ezt így már megcsinálta, tehát tudja miről beszél és hiteles tud lenni a számomra. Előre is köszönöm!
Persze, hogy lehetséges. Rengetegen így csinálják (én konkrétan 3 levelező szakot nyomtam le munka mellett, és most kezdem a negyediket).
Nehéz, és sok lemondással jár, de szerencsére csak pár évig.
Az nagyon fontos, hogy releváns, szakmai helyen dolgozz mellette (tehát ne étteremben mosogass), és az is, hogy kitartóan, szorgalmasan tanulj. Minden nap tanulj egy órát, ne péntek estére tartogasd. Azonkívül meg tanulj online platformokon (Udemy, mateking, khanacademy stb.).
Sok sikert, menni fog!!
Köszönöm szépen a hozzászólásotok (nyomtam a zöldet). És meló mellett a tanulmányi eredményetek azért jó? Megmondom igazából én tavaly már elkezdtem ezt a sulit levelezőn, de akkor meg tudtam oldani, hogy sok időt rá is tudjak fordítani a tanulásra, és így 1 tárgy kivételével minden tárgyam vizsgástul mindenestül 4-es és 5-ös lett, amivel elégedett voltam. De most lenne egy informatikus munkalehetőség egy cégnél, és ettől fosok, hogy az egyetemi eredményem akár a felére redukálódik...2-essel én is végig tudom csinálni, na de 4 fölötti átlaggal?? Ezért kérdeztem a tanulmányi eredményt igazából, mert azért nem csak a papírért megy egyetemre az ember, sőt. Persze tudom, attól nem kellene tartanom ettől, de érdekel, hogy aki tényleg így nyomja (tehát Ti), Nektek a tanulmányotok attól jó is-e, tehát a 3-as minimum megvan-e például? Bízom benne nem veszitek sértésnek ezt a kérdést. És minden tiszteletem, hogy munka mellett tanultok.
Egyébként itt a levelezőn, akiket én ismerek, azok mind ezelőtt már jártak hasonlóan infós szakra nappalin évekkel ezelőtt, csak akkor vagy kibuktak mert nem vették komolyan, vagy valamiért otthagyták...és most meg úgy gondolták, szeretnének papírt...na most ők így, ilyen háttérrel csinálják meló mellett, nekem meg nincsen ilyen "hátterem"...és persze nem ismerek mindenkit sem, csak akiket ismerek, nekik pont van ilyen "múltjuk"..
Második válaszoló vagyok. Én gépészmérnöknek tanulok, a gyöngyölt átlagom 3,38. Egyetlen csoporttársr9l tudok, akinek 4 fölötti az átlaga.
Tény, nem könnyű este még vasárnap tanulni...
Értem. Köszi, hogy megírtad ezt, ez nekem bátorításként hatott, hogy ne tartsak, ha romlik majd az átlagom...valahol persze zavar, de talán az még fontosabb, hogy bekerüljek a szakmai "véráramba" és gyűljön a tapasztalat.
Egyébként így meló mellett és levelezőn (azaz kb. mindent magadtól kell megtanulni és megérteni(!) otthon, ugye ott órán túl sok magyarázásra nincs idő) a 3 és afölötti átlag már nagyon is szép. Volt olyan cég, akivel köthettem volna tanulmányi szerződést és dolgozhattam is volna náluk főállásban (csak más egyéb feltételek miatt mégsem mentem bele), és ők például a tanulmányi átlagnak a 3-ast várták el, hogy az legyen meg. Te meg e fölött is vagy gyakorlatilag 4 tizeddel. Ez szép teljesítmény.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!