Van itt olyan, aki egy életre lemondott egy szakról, ami érdekelte? Hogy lépett túl ezen?

eszem ágában sem volt lemondani róla, pedig "semmire sem jó, btk-s wc papír diplomát" adott

na és láss csodát, olyan munkám van, amihez pont ilyen diploma kellett

mi értelme annak, hogy mások elvárásait próbálod teljesíteni a sajátjaid helyett? ezzel őket teszed boldoggá, nem magadat, hát hurrá

Őszintén azt hallottam, hogy nem sokra lehet menni a filozófiával, de talán írni?

Mindenesetre ne mondj le róla!

Ne mondj le olyan könnyen álmokról, célokról!

Én jóformán egész gimiben éjt nappallá téve tanultam. Fakadt ez a megfelelési kényszerből (nem feltétlen szülőknek, hanem a "társadalomnak"), görcsösségből, de legfőképp szerintem igenis koncentrációs zavarból. A koncentrációs zavarom máig fennáll, csoda, hogy nem kerültem orvosig vele, mert szerintem ez már-már beteges.

Plusz a logikai készségem nem a legjobb. Nagyon! béna vagyok szókeresős játékban, lassú sudoku-ban és a közepes játékokat meg se bírom már oldani. Amire magamtól kellene rájönnöm, nem sikerül.

Az osztálytársaim magolósnak neveztek, aki buta és semmit se ért meg. Néhány tanárom és magántanárom szerint is... Khm nyilván nem így fogalmazták meg, de szorgalmasnak és butának tartottak.

Aztán elmentünk egy pályaválasztási tanácsadós tesztre, ahol totál lehúztak.

Szóval olyannak láttam magam, aki szereti a tudományokat, szeret tanulni, határozottan reálos - csak buta az egészhez.

Fentiekért mentem egy engem csak tizedrészben érdeklő büfészakra.

Ha minden igaz, ősztől kezdem estin, ami ténylegesen érdekel.

Amúgy amit elmagyaráznak (akár könyv, akár a neten kell utánanéznem magyarázatért), azt igenis megértem. Ha megértettem, valamennyi gyakorlás után alkalmazni tudom. Sőt, ha megcsavarják, bonyolítják, akkor is.

Megy nekem is, csak sokszor sajnos valóban jóval nehezebben.

Inkább a koncentrációs készségemmel van tényleg gond.