Miért nincs országot átívelő vasúti járat?
Pl Debrecent simán össze lehetne kötni mondjuk Szombathellyel vagy Györrel de ilyen nincs.
Ugyanis Debrecen Szolnokon keresztül a Nagykátai vonal összeköttetésben van Kelenfölddel akkor már miért nem tud ez a vonat esetleg elmenni Szombathelyre?
Az M8-as híd mellett simán lehetne egy vasúti összeköttetést is alkalmazni Szolnok-Kecskemét-Siófok mentén, így elkerülve Bp.-t.
A Velencei-tó mellett közlekedik nyáron pár olyan vonat, ami a Balatontól megy Szolnok-Záhonyig, így nézve lenne értelme Bp. kikerülésének való lehetőségnek.
Egyes, az átmérős járatoknak sosem az a fő szerepe, hogy összekössék az adott viszonylat két végpontját. Ezek továbbra is a központi régióba való utazást szolgálják legnagyobb mértèkben, miközben mellékesen többletköltség nélkül kiszolgálnak bizonyos kevésbé jellemző utazásokat is,
Magyarul nem a Nyíregyháza - Szombathely közötti minimális utasforgalmat lehetne kiszolgálni , hanem a Nyh-Budapest és Bp-Szh alapforgalom kiszolgálása közben elvinni az éppen adódó Szolnok-Győr vagy Debrecen-Bicske forgalmat is. És akkor nem kell vonatokat tàrolni napközben a fővárosi potenciálisan igen értékes ingarlanain, nem kell átmetrózni a városon és időt is nyernek az utasok.
Azt azonban látni kell, hogy a jelenleg létező hàlózat a budapesti fejpályaudvarok érintése nélkül nem nagyon kapcsolódik a fővárosi helyi közlekedési hálózathoz és az országos hálózat nemzetközi kapcsolódási pontjai is elvesznének. Ráadásul jelenleg elég rossz állapotúak egyes összekötő vaganyok.
A vasútvonalak kiépítése a XIX. század végén XX. század elején megtörtént, csakhogy utána történt egy tragédia: Trianon.
A magyar vasúthálózat a történelmi Magyarország területén volt komplex, az ország szétdarabolása után a vasút is csonka lett, és maradt.
Az teljesen normális, hogy a vasútvonalak Budapesten futnak össze, ami hiányzik, az egy déli vonal Debrecen - Békéscsaba - Szeged - Pécs - Zalaegerszeg.
Ennek kiépítése nem is várható, a vasút hanyatlóban van, nincs olyan számítás, ami szerint érdemes volna megépíteni ezt a vonalat.
Az ilyen egész országon átviharzó vonatok jók olyan országokban, ahol: jó a pálya, homogén a járműpark,akad tartalékjármű és nagyjából országosan tudják tartani a menetrendet.
Egy ilyen országjáró vonatnál, ha valahol beüt a krach -ami a Mávnál nem ritka - akkor onnantól szétqrja a többi vonat menetrendjét is illetve értelmetlen nagy késéssel lehet csak leközlekedtetni.
Volt régen Tiszacsernyő-Miskolc-Budapest-Keszthely vonat. Az ha a szlovák oldalon vagy mondjuk Miskolcig összeszedd egy fél óra késést akkor lehetett belőle csinálni simán 1+ órát Keszthelyig. Most már az egész ütemes menetrendet nem fogják szétverni egy vonat miatt.
Ugyanez szervezésileg sokkal jobban megoldható ha két vonatból állítják ki az átlós vonatokat és ha az egyik meg is csúszik rendesen, a másik még mindig időben tud indulni a Keletiből.
Ezekhez az átlós vonatokhoz kicsit korszerűbb vasút kellene, nagyobb pályakapacitással, mint ami most van.
A 90-es évek vége felé volt pl. a Muntenia nemzetközi gyors, ami Szombathelyről (vagy Zalaegerszegről, már nem emlékszem) Veszprémen, Budapesten, Debrecenen át Romániába ment. Ezt akkor sok veszprémi egyetemista használta, akik a keleti országrészből jöttek, mert nem kellett Budapesten átmetrózniuk a Déliből a Keletibe vagy a Nyugatiba. Sajnos pár év után megszüntették.
Úgy 5-10 éve pedig néhány évig volt egy olyan kísérlet is, hogy a pécsi és a miskolci IC-k egymásba forogtak át a Keletiben, és akár közvetlen Pécs-Miskolc (hely)jegyet is lehetett rájuk venni, de ezt is megszüntették 1-2 év után.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!