Vajom mi értelme van tulajdonképpen a MÁV-START 4 órás szabályának, főleg e-jegyek esetén?
Megértem én, hogy van visszaélés a visszatérítéssel (persze nem tudjuk, mennyi, de ez most más kérdés), viszont azt gondolom, hogy ez inkább egy ilyen "szívassuk kicsit a népet" intézkedés.
Ha gond van a visszatérítéssel, akkor a visszatérítés szabályait kell szigorítani, nem az érvényességet rövidíteni. Az e-jegyeknél érdekes módon megtalálták a megoldást annak idején, hogy az érvényesség kezdete után egyáltalán nem is lehet visszaváltani. Ugyanezt megtehették volna most is, vagy akár azt is mondhatták volna, hogy nincs visszatérítés 4 óra után, de nem, maga a jegy is lejár, tehát könnyen szembesülhetsz azzal, hogy érvénytelen jeggyel utazol.
Amin igazán megdöbbentem, az az, hogy az e-jegyek érvényességét is levették 4 órára, azzal a címszóval, hogy visszaélnek a visszatérítéssel, de ezt a fajta jegyet eleve nem lehet már később visszaváltani... Ráadásul az újonnan bevezetett "jegy csere" online nem működik, csak papíros jegyekkel, pénztárban.
Mi szükség volt erre? Miért ennyire utasellenes a MÁV-START?
Fura is ez a dolog, meg nem is. Fura, mert ha a vasúti automatából veszi az ember a jegyet, akkor nyilván nem fog előtte még hazaugrani egy szenyáért, majd azután vonatozni, hanem egyből megy a vonatához.
A "nyomtad ki otthon a jegyedet" verzió megint nem szerencsés megoldás, mert pl.: Iszapszentmotorospusztáról be kell menni a legközelebbi Bivalyb×d megállóhelyre, közben lekésheted a vonatodat (és éppen azt, amire nyomtattad a jegyedet).
Számtalan egyéb megoldás lenne a korlátozások nélkül is. Ez a 100km. alatti 4h.-s korlát megint fura, mert aki jegyet vesz, az nem hinném, hogy szórakozásból veszi csak meg.
Szerintem is lehetett volna ezt átgondoltabban is csinálni, meg az indoklás is sántít, de nekem nincs problémám vele.
Amikor megyek a vonatra még a villamoson/metrón megveszem a jegyem a telefonomon az adott vonatra. Ha lekésem a vonatot valami miatt még akkor is el tudok menni a következővel (még akkor is bőven ha csak 2 óránként jár).
Szerintem itt inkább éppen az van a háttérben, hogy a pénztárosokról fokozatosan vegyék le a munkát (pl. jegyvisszaváltás).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!