Szerintetek is direkt csinálták ezt a villamoson?
A héten az egyik debreceni villamoson űltem ,egy megállóban megálltunk és felszálltak többen is,egy nyugdíjas házaspár és egy fiatal 20 éves körüli fiú a barátnőjével vagy testvérével,nem is ez a lényeg,votl két szabad hely és ahogy felszálltak a fiatalok mentek a két szabad hely irányába ,a házaspár női tagja kimondottan odaszaladt a két helyhez és mondta a férjének,gyere gyorsan és leűltek,a fiatalok pedig megálltak ,nem űltek így le. Amikor a két idòs leűlt ,a női tagja még hangogan kiemelte,hogy "ez nem jött be",mármint ugye megelőzte a fiatalokat és azt is mondta,hogy álljanak a fiatalok.
Jó,hogy öregek és tisztelni kell ankort,de azért mindennek van határa. Minek direkt elkezdeni mondani,hogy ez nem jött be,meg álljanak a fiatalok... Szépen ha leűltek,maradtak volna csendben és a maguk véleményét magukba megtartották volna,mert így az a helyzet,hogy vagy kötekedhetnékje volt a nőnek vagy nem szereti a mai fiatalságot és direk bosszú vagy mittudom én,de ez másban ingert vált ki,ugyanis magamba picit dühös voltam ezt látva.
Én ,ha utazom tudom kinek adom át a helyet.
Terhes anyáknak,normális időseknek,akin látszik ,kisgyerekeseknek,de egy örjöngő idősnek aki tud szsladni és ráadásul piknikezni megy,hát nemnagyon.
Gondoltam fel teszem már ezt a kérdést,mert foglalkoztat de nem meglepő,mert ma már.minden korosztályban minden féle emberek vannak.
Szerintetek is kötekedni akart az idős nő,vagy nem szereti a mai fiatalságot?
Mit szoltok ehhez?
Magyarországon öreguralom van. Mind a politikában, mind a hétköznapokban. Sikerült a médiának elhitetnie az emberekkel, hogy itt minden az idősek körül forog, és hogy nekik alanyi jogon jár minden. Is. Erre rájön még az az ízig-vérig posztkomcsi hozzáállás is, ami süt mindenhonnan, és voilá!, kapja az ember a pofonokat állandó jelleggel.
Fel kellene fogni, hogy a kor nem érdem, hanem egy állapot. Nem azért kell tisztelni valakit, mert a természet orosz rulettjében győzedelmeskedett és egy mocsok jó szervezetet kapott, hanem mert elért valamit az életben. Ugyanakkor aki már elért valamit az életben, az többnyire van annyira szerény, hogy nem pattog és nem kér ki magának vélt előjogokat.
Megjegyzem: az ilyenek miatt vettem autót. Ott én választom meg, kit engedek beülni magam mellé (és ezernyi másik előnye is van persze).
ahogy akad bunkó idős, úgy pont annyi bunkó fiatal is.
a bunkó idősnek nem sok van hátra, tehát ő pipa, de a fiatal bunkó még évtizedekig keseríti embertársai életét.
jónapot kívánok.
Velem is történt ilyen a 78-as régi Orosz trolin,csak más szituban.A Nagymező utcai Gólya áruháznál szálltam fel egy 3/4. üres buszra a Garay utca felé.A közvetlen a hátsó ajtó mögé egyes ülésre ültem le.Volt egy jó pár kettes ülés is üresen.A következő megállónál felszállt egy nyugdíjas korú nő és odaállt közvetlen mellém és kapaszkodott.Egy-két megálló után megtelt a busz és már csak állóhely volt.Ekkor már odaállt egy 40-es férfi is mellém.Erre az öreglány elkezdett neki rólam morogni,hogy milyen szenvtelen vagyok,hogy nem adom át a heyem egy idős hölgynek.A manuskám nem tudott semmit az előzményekről és még engem is ócsárolva mondta a magáét a nőnek,az meg neki rólam.Én ekkor 19 éves még nem voltam,de már csak azért sem álltam fel ,inkább még egyszer a képükbe is elengedtem egy szelíd mosolyt.Az öreglány egészen a Garay utcai végállomásig ott állt felettem bosszankodva.
Én ezt annak tudtam be,hogy Ő megmutatja címszó alatt majd talpra ugraszt engem,hogy keressek magamnak másik helyet a majdnem üres buszon,mert az az övé.
A lényeg az egészben,hogy még a mai napig nem értettem meg ezt a hozzáállását,pedig már eltelt azóta 33 év.
Én nem vagyok pszichológus,hogy megfejtsem,mi az ami ezt váltja ki egyesekből,de elkönyvelem,hogy valami nincs rendben az agyukkal az biztos.Az is biztos,hogy ez az eset nagyon megmaradt bennem.
Én ezt tudom hozzátenni ehez.
"a házaspár női tagja kimondottan odaszaladt a két helyhez és "
Én visszavágtam volna...
Látom jó erőben van. Ha ilyen jól fut, akkor miért villamossal jár? :D
Esélyegyenlőség?
- Fizessen mindenki a szolgáltatásért.
- Legyen mindenkinek joga az ülőhely használatához. (Ha én hamarabb ültem le, akkor ne kelljen már felállnom más miatt.)
(Megjegyezem külföldön élek, itt 6 év felett nincs ingyen tömegközlekedés. Fizet a nyugdijas, a nagycsaládos, a leszázalékolt is.
Átszoktam adni a helyet a rászorulóknak, de többségük visszautasitja.)
)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!