A köki-nyugati közötti pályával miért nem kezdenek semmit?
Kőbánya-Kispesttől Ceglédig lehet 120-szal menni,aztán utána mind a szolnoki,mind a szegedi irányba.
De a nyugatitól kökiig 80-as a pálya,a menetrend is 80/80-as de gyakorlatilag ma már nem megy 80-nal ezen a szakaszon egy métert sem a vonat. Annyira lepusztult,hogy itt 60-nal megy meg van benne 40-es valamint 20-as lassújel is.
Miért nem cserélik ki a síneket itt is mint ahogy pl. Szolnoktól Püspökladányig is kicserélték 160-asra alkalmas sínekre?
Ezen a rövid szakaszon már az is jó,ha 120-szal menne a vonat.
Én felújítanám. Ilyenkor az egyik vágányon szokott a forgalom zajlani csak,másik kész lenne,jöhetne a másik vágány. Meg szokták oldani. A 100,120 - as vonalakon is megoldották. Az egyik vágányon ment a forgalom. Addig a ceglédi személyekből néhány csak kökiig menne,meg a lajosmizsei is és onnan 3-as mertóval mehetnének így ,elfogadtatnám a munkálatok ideje alatt a metrón a máv bérleteket,jegyeket. Én így csinálnám,mert 2 év és lepusztul úgy,hogy 30-al fognak menni a vonatok kökitoől nyugatiig. A 15 perc helyett 30 perc lesz ez a 10 km - es táv vonattal.
Miért nem újítják fel legalább 100-120-asra?
Máv erre nem gondol?
Hétvégente -nem mindig- szoktak keresztaljakat cserélni. Az is valami. Az egészet meg azért nem 120-asítják, mert ahhoz az alépítményt is bolygatni kellene, ami nem oldható meg, hiszen akkor az egyvágányozás sem működik.
"e gyakorlatilag ma már nem megy 80-nal ezen a szakaszon egy métert sem a vonat"
De, megy.
Konkrétan Kőaálsó és Köki között a Köki előtt kb 800 méterrel már 80-nal szokott menni a Flirt. Azért is jó a Flirt, mert annak a sebességét nem lehet letagadni :) Továbbá a Nyugati és Zugló között a városligeti ívben (ahol a Hungária körúti felüljáró van) szintén szoktunk 80-nal menni. Na jó, 79-cel, mert a vezérek óvatosak.
Kökitől a Richter mögötti ív csak 80-ra alkalmas. Utána meg már nincs értelme gyorsulni, kb. 1 km Kőbánya alsó. Ezen a szakaszon még egy percet se tudnál húzni a menetidőn. Utána Zuglóig több kéne már egy síncserénél, Kőbánya-Tehert is újra kellene gondolni, ez valóban szükségszerű beavatkozás lenne. Az állatkert mögötti ív azonban megint 80-as, azon nem tudsz változtatni, csak a környék ledózerolásával (inkl. Állatkert és társai). Onnan befele meg van kb. 900 métered, azon megint nem hozol semmit.
A 20-as lassújel azon a váltón hamarost megszűnik, ha minden igaz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!