Mitől függ az, hogy egy vonat a keletibe vagy nyugatiba megy?
Leginkább a meglévő vágánykapcsolatoktól és a menetrendtől.
Az elővárosi forgalomban az S21, S50, Z50, S70, Z70, G70, S71, G71 jelzésű vonatok a Nyugatiba, az S60, Z60, G60, S80 vonatok pedig a Keletibe közlekednek.
A távolságiak közül a Debrecen, Szeged felől érkezők a Nyugatiba járnak, a Békéscsaba és Miskolc felől érkezők pedig a Keletibe. Ezen kívül a Keletibe érkezik a legtöbb nemzetközi vonat, pl. Szob felől is, ahogyan a Dunántúlról is a távolsági vonatok nagy része a Keletibe jön be.
Elsősorban úgy döntenek, ahogyan a vasúti vonal is adja és aszerint a praktikussági célt alkalmazzák.
Pécsi vonatnál, értelmetlen lenne a Nyugatiig feljönnie, mert nem erre építették ki a vasútvonalakat. Ha meglenne az úgynevezett ALigut, ami Kelenföld - Nyugati között létrejönne a vasúti alagút, akkor érdemes visszatérni, de addig nem.
Jelen esetben, két - időigényes - opció létezik: Ferencváros vasútállomás - Köki - Kőbánya - alsó útvonalon menne a Nyugatiig. Itt, a Kökin, kéne a vonatnak irányt változtatnia (a mozdonyvezetőnek, mozdonyról - vezérlőkocsira kell sétálnia [vagy fordítva], a szerelvény mellett).
A másik opció, a nagy kerülő lenne: Ferencváros - Kőbánya - felső - Kőrvasút - Angyalföld vasútállomáson keresztül érné el a Nyugatit.
Látod, hogy egyik sem játszik, ezen felül, a fejpályaudvarok (Déli, Keleti, Nyugati) és a nagyobb vasútállomások (Köki, Kelenföld) között, 1 db. vonaljegy bőven elég (ha nem kerülsz, akkor a metróról - metróra való átszállásnál sem kell, új jegyet lyukasztani).
Nyíregyháza: igen, közlekedik vonat a Tokaj - Szerencs - Miskolc-Tiszai - Füzesabony útvonalon Keletiig is, de Debrecen - Szolnok - Cegléd útvonalon, a Nyugatiig is.
A másik: Szolnok városa, ahol ugyanúgy van, közvetlen vasútvonal kiépítve a Nyugatiig, de Keletiig is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!