Az 1-es metró miért olyan látszólag nem túl frekventált megállókat köt össze?
A 2-es két fő pályaudvart (Déli és Keleti) köz össze, illetve az Örs Vezér terét, ahonnan a H8-as HÉV indul, a Batthyányi teret, ahonnan meg a H5-ös HÉV indul, valamint pl. a Kossuth teret, Blahát, és a Puskás stadiont. A 3-as metró szintén több fontos vasúti pályaudvart, állomást is összeköt, meg megáll pl. a Kálvin-téren, a Népligetben, és az Ecseri úton. A 4-es meg Kelenföldet köti össze a Keletivel, meg megáll olyan frekventált helyeken, mint a Móricz Zsigmond körtér, meg a Kálvin tér.
Az 1-esnél meg nem értem, hogy miért oda tervezték, ráadásul úgy, hogy ez volt Budapest első, és akkor egyetlen metróvonala?
Ha ismered a város történetét, akkor tudod, hogy egy nagy, világra szóló esemény volt, nagyjából a mai Városliget területén. Az ezer éves Magyarországot ünnepelték. Nagyon nagyok sok ideiglenes (és kis számú állandó) épületet építettek. Ma ebből már csak a Vajdahunyad vára maradt meg.
A sugárútra kellett egy jó közlekedési eszköz, és aránylag rövid időn belül el kellett készülnie. Az akkori városvezetés ezt támogatta, de a városkép védelme érdekében csak kéregvasútként épülhetett meg. A megállók helye az akkori városhoz igazodott. Nem is úgy tekintettek rá, mint egy léfontosságú tömegközlekedési eszközre.
Imádom ezt a metrókérdést, meg a metrótudást az összes válaszban. <3
Esetleg annyival tudnám kiegészíteni - mert elég jó és alapos válaszok voltak eddig - hogy az 1-es csak tiszteletbeli metró, valójában nem felel meg teljesen technikailag a metró kritériumainak, csak "kisföldalatti". Ekkor valóban más közigazgatási határai voltak a fővárosnak, több mai kerület nem tartozott még hozzá, és ez volt a központja és legfontosabb felvonulási útja. Ma már valóban nem ez a legjelentősebb vonal, viszont a közlekedéstörténeti jelentősége miatt érdekes és érdemes a megtartásra; ez ugyanis nem csak Budapest, de egész Európa első földalatti vasútja (és része is az UNESCO világörökségi listájának). Tehát nem a mai igényekre és infrastruktúrára van tervezve, de szerintem még így is szuper menő, hangulatos és nem utolsó sorban elég jó helyekre lehet vele menni!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!