Ha egy másik, szomszédos megyébe utazom, használhatok két napi megyejegyet, az egyiket a saját megyémből, a másikat pedig ahova utazom?
Valaki írt itt olyat korábban, hogy 2 megyét érintő utazásnál már a Magyarország 24 jegyet kell megvenni, nem lehet 2 vármegye 24 jegyet használni, szóval pont meg akartam kérdezni én is, hogy mi a helyzet.
De akkor örülök neki, hogy egy ilyet 2000-ért meg lehet úszni, és nem kell 5000-ért az országosat megvenni.
#5 azt hol írja, lehet tudni?
"Ha van két különböző vármegyére bérletem, akkor az országbérletté válik?
Nem, a vármegyebérletet nem lehet átalakítani vagy kiegészíteni országbérletté.
Ha rendelkezel adott vármegyére szóló vármegyebérlettel vagy Vármegye24 jeggyel, de át szeretnél utazni a szomszédos vármegyébe is, megérheti a szomszédos vármegyére érvényes napijegyet vagy vármegyebérletet vásárolnod.
Például, ha már van Bács-Kiskun vármegyebérleted, de el kell utaznod egy napra Szegedre, úgy Csongrád-Csanád Vármegye24 napijegyet is válthatsz menetjegy helyett. A napijegyekkel a helyi közlekedést jellemzően nem veheted igénybe, de a helyközi járatokat (például a TramTraint) a településeken belül is használhatod.
Ha pedig diákként, például, Fejér vármegyebérlettel rendelkezel, de a hétvégét Budapesten töltöd, megéri Pest vármegyebérletet váltanod, hiszen ebben az esetben nemcsak a helyközi utazásra lesz érvényes a bérleted, hanem a BKK valamennyi járatára is.
Ha tehát két szomszédos vármegyére érvényes Vármegye24 jeggyel vagy vármegyebérlettel rendelkezel, átutazhatsz a vármegye határán is, ám helyjegyköteles vonatokat (a felármentes szakaszok kivételével) ebben az esetben sem vehetsz igénybe – helyjegyet csak országbérlet vagy Magyarország24 jegy mellé válthatsz!"
Én ezt találtam mint információ, de ebben nem látok olyat, hogy csak vonatra jó a 2 vármegyebérlet, Volánbuszra nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!