A sínre helyezett köveket látja a mozdonyvezető? Érzi, ha átmegy rajta a vonat?
Nem akarok ilyet csinálni, csak eszembe jutott, hogy gyerekként sokat szórakoztunk ezzel és egyszer se nyomta a vezér a kürtöt.
Nem a töltés követ raktuk a sínre, mert azt mi is túl nagynak találtuk.
Ilyesmikből a pár centiseket: [link]
A végén már 8-10 követ is kiraktunk sorjába és mindegyiket porrá zúzta.
40-50km/h sebességgel haladt a Bzmot és az Uzsgyi.
Előfordul, hogy a mozdonyvezető látja a sínre helyezett köveket.
Nemrég a Cegléd-Szeged vasútvonal egyik állomásán néhány gyerek köveket rakott a sínekre. Az érkező IC mozdonyvezetője meglátta a köveket, ezért megállította a vonatot. A fiúkat is észrevette, mert ők a helyszínen voltak, nézni akarták, hogy mi történik, ha a vonat átmegy a köveken.
Rendőrségi intézkedés is történt, a fiúkkal szemben eljárás indult közlekedés biztonsága ellen elkövetett szabálysértés miatt. Ennek során derült ki, hogy nem először tettek követ a vonatok elé, csak eddig nem buktak le. A fiúk a szüleikkel együtt mehettek a rendőrségre és a gyámhivatalba kihallgatásra.
Az ügy óta nem fordult elő hasonló eset a környéken.
Amit 12 mond ahhoz még általában hozzá lehet csapni a közérdekű üzem működésének megzavarása című bűncselekményt is, mivel a rendőrségi eljárással, helyszíneléssel tetemes késést szenvednek a vonatok.
Ha mondjuk valaki öngyilkos lesz és túléli, akkor még alaposan meg is büntetik. Szóval csak óvatosan ezekkel a hülyeségekkel!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!