Csepelre kell utaznom es nagyon felek help?
Bocsi, az előző kuncsaftom csontja túl kemény volt, ezért kicsorbult a balta, a boltba hosszú volt a sor és lekéstem a hévet, ezért úsztad meg, de a visszairányt már nem fogom lekésni, mivel vettem vagy 10 baltát.
Egy darabolós gyilkos
(Na jó, csak viccelődök, ne vedd komolyan, egyáltalán nem veszélyes környék)
Örülök, ha nem volt semmi gond. :) Nem szokott lenni, mert nem az a jellemző, amiket szoktak mondani olyanok, akik valakitől hallottak valami negatívumot Csepelről, és azt terjesztik tovább.
Emlékszem, egyszer a Blaha téri McDonald's-ban ettem épp, amikor a mellettem lévő asztalnál azt mondta egy csaj a pasijának, hogy Csepelen csak bunkók laknak. De így. Hát, akkor tényleg kedvem lett volna, ezzel az arrogáns kis lunyvával bunkó lenni. DE nem tettem.
A 13-as pedig fogadom, hogy életében nem járt Csepelen, vagy ha igen, pont kifogott valami zakkantat, aztán ebből általánosít. Méghogy 80%-ban romák laknak itt??? Akkor nem lennének annyira magas ingatlan árak. Egyszer eljöhetne Királymajor, Királyerdő felé. Csend van, és nyugalom. És igen, élnek itt romák is, de nem mind cigi kéregető, zsebkéselő stb. Tőlem is volt, hogy kértek cigit - nem pont Csepelen -, de mondtam, hogy nem dohányzom, és elfogadták, hogy ezért nincs nálam. Nem tudom, minek rémhíreket terjeszteni, miért és kinek jó ez?
Én is laktam albérletben Erzsébeten, mégsem mondom putrisnak. ott is számtalanszor jártam, minden atrocitás nélkül.
És állítom, hogy közel sincs annyi roma itt Csepelen, amit te HISZEL. Egyébként nekem mindegy, abban hiszel, amiben akarsz. Csepel akkor sem rossz hely, nem kell rémhíreket terjeszteni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!