Miért nem fogadták el a diákigazolványomat a vonaton?
Elutasította a kalauz, pedig érvényes, év elején kaptam, minden adat stimmel, én vagyok a képen, a saját sulim van ráírva, de mégis azt írja, hogy ez nem jó diákkedvezményre. Nem értem miért. Diákigazolvány, rá van írva. Nem papír, tehát nem ideiglenes, hanem már a rendes plasztik kártya.
A matricák miatt volt idaiglenes, mert el kellett postázni az iskolának, ahol az illetékes felmatricázta az évfolyamot és visszapostázták. Telefonáltunk az iskolának, hogy mi van, mert nem fogadták el az 50% diákigazolvánnyal rendelkező jegyre a diákomat, azt mondták, hogy 1000%-ig érvényes, nem tudnak mást mondani. de mégsem fogadták el. Egyedül voltam, hiába értetlenkedtem, nem fogadta el és tovább ment a kalauz. Jól gondolom, hogy csak szórakozott? Attól tartok nem és valami hibás, mert tele van kamerázva a vonat.
"legfeljebb néhány hetente van vizsgád vagy tömbösített jelenlèti órád."
távoktatásos gimisként mondom, hogy heti szinten vannak vizsgáim, jóval több a tananyag, mint egy normál gimisnek. Emellett dolgozni sem tudok, mert egész nap tanulok. Én választottam ezt, ez igaz, de mivel a nappalis oktatás színvonala és mennyisége nulla alatti, így muszáj volt mást találni.





"Ha bérletet veszel, akkor bizony csak adott viszonylatra szól a 90%-os kedvezmény. Az 50%-os kedvezmény, ami országos, az jegyre vonatkozik."
igen
de ha a diákkedvezmény az iskolába járást hivatott támogatni
akkor milyen alapon jogosult országos 50 %-osra az a diák, aki nem távoktatásban tanul? mi dolga a Balatonon mondjuk egy Debrecenben tanuló miskolci fiatalnak?





Bakker, itt magyarázom, miért ilyen a rendszer , segíteni próbálok megérteni valamit, amit egyikőtök sem ért, erre jön a piros gomb agyatlan nyomkodása.
Akkor morogjatok szépen és ne fogadjátok el, hogy ez egy régen kigondolt rendszer, aminek néhány elemét érdemes lenne újragondolni. Például azt, hogy a távoktatásos formának mi a hozzáadott értéke úgy, hogy heti szinten bemászkálsz az intézménybe…
Az 50% pedig nyilván a tanuláson felüli , szerteágazó célú utazásokat segíti. Nem csak a siófoki sétányra lehet diákkedvezménnyel eljutni, hanem tanulmányi versenyekre, kulturális eseményekre, idegenforgalmi látványosságokhoz meg a ritkán látott nagymamàhoz is. Akinek tuti nincs jövedelme, azoknak segítség , ha az ilyen célú utazások sem teljes árúak. Ha akarjátok , értitek, ha nem akarjàtok, akkor meg duzzogjatok!





"Az 50% pedig nyilván a tanuláson felüli , szerteágazó célú utazásokat segíti. Nem csak a siófoki sétányra lehet diákkedvezménnyel eljutni, hanem tanulmányi versenyekre, kulturális eseményekre, idegenforgalmi látványosságokhoz meg a ritkán látott nagymamàhoz is."
és ezek miért mellékesek, ha távoktatásban végzed a gimnáziumot, okoskám?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!