Ha még este 8 előtt elindulok egy vonattal, de a célállomáson csak 8 után tudok leszállni megbüntethetnek a rendőrök?
Attól függ, hogy a kijárási tilalom kivételeként felsorolt okból vagy-e este 8 után közterületen, vagy sem? (Persze, a kivételt igazolni, bizonyítani kell.)
A hatályban levő – 2021. január 11-ig hatályos - kormányrendelet szerint:
„3. § (1) Este 8 óra és reggel 5 óra között - e rendeletben meghatározott kivétellel - mindenki köteles a lakóhelyén, a tartózkodási helyén vagy a szálláshelyén tartózkodni.
(2) Az (1) bekezdéstől eltérően
a) egészségkárosodással, életveszéllyel vagy súlyos kárral fenyegető helyzet esetén, valamint életvédelmi céllal,
b) munkavégzés céljából,
c) a munkavégzés helyére történő közlekedés céljából, valamint a munkavégzés helyéről a lakóhelyre, a tartózkodási helyre, illetve a szálláshelyre történő közlekedés céljából és
d) a sportról szóló törvény szerint versenyszerűen sportoló számára tartott
da) edzésen vagy sportrendezvényen való részvétel céljából,
db) edzés vagy sportrendezvény helyszínére közlekedés céljából,
dc) edzés vagy sportrendezvény helyszínéről a lakóhelyre, a tartózkodási helyre, illetve a szálláshelyre történő közlekedés céljából
este 8 óra és reggel 5 óra között megengedett a lakóhely, a tartózkodási hely vagy a szálláshely elhagyása, illetve a közterületen történő tartózkodás.
(3) Az (1) bekezdéstől eltérően kutyasétáltatás céljából este 8 óra és reggel 5 óra között megengedett a lakóhely, a tartózkodási hely vagy a szálláshely elhagyása, illetve a közterületen tartózkodás azzal, hogy a kutyasétáltatás során a lakóhely, a tartózkodási hely vagy a szálláshely 500 méteres körzete nem hagyható el.
(4) A települési önkormányzat saját hatáskörben dönthet a kutyafuttató bezárásáról.
(5) A (2) bekezdés b)-d) pontja szerinti eseteket okirattal szükséges igazolni.
(6) Az (5) bekezdés szerinti okirat tartalmi követelményeit a közbiztonságért felelős miniszter a Kormány hivatalos honlapján közzéteszi.
(7) Az (5) bekezdésben meghatározott - a (6) bekezdés szerinti tartalmi követelményeknek megfelelő - okirat hiányában, este 8 óra és reggel 5 óra között, tilos a (2) bekezdés b)-d) pontja szerinti okból a lakóhely, a tartózkodási hely vagy a szálláshely elhagyása, illetve a közterületen történő tartózkodás.”
Nem, erre van egy formanyomtatvány, ami a rendelet melléklete, de sok híroldal is berakta linkként annak idején. Csodálom, hogy nem hallottál akkor erről.
Szóval csak az a papír megfelelő a rendőrnek. A te személyi adataidat kell feltüntetni benne, meg a munkáltatód telephelyét, ahol dolgozol. A munkáltatónak cégszerűen alá kell írnia, ez fontos.
Igazából meg. 8-ra már otthon kell lenni.
Én pár hete nem értem haza, mert a szembejövő vonat ütközött egy autóval, mi nem tudtunk tovább menni. Jött busz meg minden, de a csatlakozásból 1 órával későbbit értem el, így 19 helyett 20-ra landoltam a Keletiben. A metróból kijőve ott ellenőriztek a Készenlétisek. Elmondtam, hogy mi a szitu, meg egy fotót tudtam mutatni h leszállítottak a vonatról (üres vonat mellette sok ember az isten háta mögötti állomáson) azt mondta jólvan, menjek legrövidebb úton haza. (Am mégis mit tudna tenni? Haza nem visz nyilván, meg meg csak nem büntet önhibádon kívül...)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!