Autóbusz megállón kívül vehet fel utast?
Tilos, balesetveszélyre hivatkozva tiltja a munkáltató.
Ettől függetlenül, vannak ismerősöknek szívességi megállók. Vagy, például tavasszal, az óra előreállításról megfeledkezett futó emberek miatt egy-egy faluban többször is megáll a reggeli busz; még az utasok is vigyorogva figyelik a bajba jutottakat, és szólnak a sofőrnek. Jó kis népi összjáték, még a késés miatt sem tesz senki bejelentést. Igaz, ezzel sokat kockáztat a sofőr. Már ha, mert én 41 évi buszozás alatt egyetlen alkalommal sem találkoztam a helyközi buszon ellenőrrel. Úgy vagyok velük, mint a jetivel, vagy a Loch Ness-i szörnnyel: állítólag vannak akik látták.
Hivatalosan nem, gyakorlatilag ha nagyon siet, akkor elő szokott fordulni, hogy jóindulatból felveszi, amikor már 5 métert kiindult a megállóból. Meg olyat is láttam már, hogy a piros lámpánál zajlott az utascsere, mert a vezető időt akart spórolni (kereszteződés után volt a megálló).
#2,3 nem találom most a cikket, de múltkor a hírekben pont egy ellenpélda volt, 2 megálló között állítottak meg ellenőrök egy buszt, egy szürke autóval, de valami balesetveszélyesen bevágva, befékezve elé - és csak utólag derült ki, hogy ellenőrök, ráadásul még az utasokat - akik vitatták ennek a módszernek a jogszerűségét - is megfenyegették büntetéssel, annak ellenére, hogy volt érvényes jegyük....
Általàban a menetrend szerinti járatok nem vehetnek fel megállón kívül utast. A gyakorlatban már sokszor tapasztaltam azonban ilyet és bizony volt, hogy a menetrend szerinti indulási idő előtt jó 10 perccel kellett leintenem.
Van néhány kivétel is, pl. az igényvezérelt közlekedési rendszereknél, jellemzően kisebb vidéki települések helyi járatain.
Amennyire tudom a BKK Futár rendszere regisztrálja, hogy a sofőr hol és mikor nyitja az ajtót. Alapvető szabály, hogy fel és leszállás csak a kijelölt megállóban történhet. Ez alól csak néhány forgalmi ok jelent kivételt amit előre be szoktak jelenteni.
Távolsági volános járatokon sem szabályos, de ott közel sincsenek annyira pórázon a sofőrök. Kis, ismert létszámú falusi járatokon a mai napig szokott ilyen történni.
Magán járatnál a kresz önmagában nem tiltja.
" Igaz, ezzel sokat kockáztat a sofőr. Már ha, mert én 41 évi buszozás alatt egyetlen alkalommal sem találkoztam a helyközi buszon ellenőrrel."
Inkább akkor te lehetsz jeti meg loch nessi szörny, mert én 15 év buszozással a hátam mögött merem mondani, hogy a mi buszainkon olyan is volt, hogy egy héten kétszer ellenőriztek, persze gondolom jobban ráfekszenek a városközi viszonylatokra, ahol több az utas.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!