Távolsági buszokon első négy hely miért foglalt?
Figyelt kérdés
Vannak a távolsági buszok és az összes járaton az első 4 hely mindig foglalt. Miért? itt most a (11-12-13-14-re gondolok a vezető mögötti meg első ajtó mögött) Oda esetleg, hogy van lehetőség jegyet foglalni?2020. febr. 23. 15:28
1/4 anonim válasza:
Ha jól tudom azokat általában mozgáskorlátozottaknak, illetve látássérült, és hasonló embereknek tartják fent, hogy ne kelljen keresztülvergődni magukat a fél buszon egy ülőhelyért (én régen így hallottam, de nem 100%, hogy ez a valódi magyarázata).
2/4 anonim válasza:
Egyetértek az első válaszolóval
3/4 anonim válasza:
Az elsőhöz annyit tennék hozzá, hogy még létezik olyan is, aki rosszul van a buszon, ha nem láthatja előre az utat és a forgalmat. Neki is nyilván célszerű az első sorba ülni. Bár azt őszintén szólva nem tudom, hogy ezt a busztársaságok mennyire veszik figyelembe, ugyanis nem nagyon utazom távolsági busszal.
4/4 eddiboy válasza:
A bal első kettő szokott a korlátozott/sérült emberek helye lenni, de ha ilyen ember nem száll fel, bárki odaülhet, csak át kell majd a helyét adni, ha ilyen ember száll fel. Én még nem láttam olyan buszt, ahol ide nem engedett volna a sofőr ülni.
A jobb első kettőt sok távolsági buszon a sofőr az esetlegesen felszálló ismerőseinek/kollégáinak szokta fenntartani (táskával, kabáttal lefoglalni), amúgy teljesen jogtalanul, ahogy jelenleg már a vonaton sem foglalhat le egy fülkét/szakaszt a kalauz magának. Ilyen esetben szólni is szokott a sofőr, hogy ne üljenek oda, ha valaki megpróbálni, azonban én már ültem úgy oda (gyerekkel), hogy szóltam a sofőrnek, hogy "nincs már hátul hely, leülhetünk ide?".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!