Lesz belőlem sofőr, ha nagyon félek a vezetéstől?

Pár éven át álmodoztam arról, hogy letegyem a jogsit és legyen saját autóm. Sok esetben jobb lenne, mint a tömegközlekedés és úgy gondoltam, élvezném is.

Egy olyan élethekyzetben, amikor pénz, lehetőség volt rá, de amúgy bizonyos okokból otthon ültem, el is kezdtem a folyamatot.

A tanfolyamot nagyon élveztem, a tananyagot alaposan megtanultam, mentek a rettegett 3 pontosok is.

Az első oktatóm egy idegbeteg volt, de magát a vezetést nála is élveztem. A második oktatóm egy angyal volt. Valamiért mindig gyomorgörccsel mentem órára, máig nem igazán tudom, miért, talán az első oktatóm hatása...

Ugyanakkor a második, angyalival nagyon-nagyon élveztem az órákat, csak úgy repült az idő, szerettem vezetni.

Azóta viszont önállóan nagyon félek!

Az autózás amúgy se egy biztonságos dolog, az ember egyik lábával a börtönben, a másikkal a sírban. Jó-jó, az ember fejére hullhat egy tégla is.... Azért az autózás sajnos gyakori halálok...

Én pedig lassan hozok döntéseket, lassan esnek le a dolgok. A koncentrációmmal pedig problémák vannak.

Nagyon félek a vezetéstől, általában már attól rosszul vagyok, ha a párszáz méterre levő boltba mennék autóval.

Lesz így az egészből valami?